Több pályacsúcs a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
Ezen a hétvégén rendezik a magyar gyorsasági autós bajnokság szezonzáró versenyét a Hungarorigen. Ez első időmérő edzéseket már teljesítette is a mezőny, több kategóriában pályacsúcs született.
Vágólapra másolva!

A hétvégén igazán érdemes kilátogatni a Hungaroringre, hiszen a gyorsasági bajnokság szezonzáróján szinte az összes bajnoki cím még nyitott, így igazán látványos küzdelmekre van kilátás. Ennek megfelelő hangulatúra sikerült az Alerant Kupa első napja, ahol a szombati versenyek előtti időmérőket rendezték meg.

A legnagyobb csatára a Seat Leon Szuperkupában van remény, hiszen a bajnokság éllovasa Kiss Norbert, valamint a nem is olyan Európakupa futamot nyerő Michelisz Norbert rendszerint fantasztikus tempót diktál. Sajnos a harmadik ász, Wéber Gábor már kihagyja ezt a hétvégét, de cserébe Hatvani Bálint és Brachna Dávid próbálkozik beleszólni a nagyok küzdelmébe. Az időmérőn igazi fej-fej melletti csata volt, amit Michelisz 1:55.9-es pályacsúccsal nyert meg. Mögötte Kiss mindössze 54 ezredre végzett, Hatvani és Brachna foglalta el a második sort.

A Suzuki Swift Kupában is hasonló tűzijáték volt, itt a két élmenő az utolsó pillanatokban ment egy fantasztikus kört. Végül Assenbrenner Tibor nyert Farkas László előtt, Vári Róbert a harmadik.

Forrás: [origo]

Michelisz ott folytatja, ahol abbahagyta. Újabb első rajtkocka, pályacsúcs


Sajnos a nagy túraautóknál elmaradt a várt küzdelem, ugyanis a két éllovas közül Rácz István már el sem indult ezen a versenyen. Walter Csaba azért a rend kedvéért egy hazai pályacsúccsal, 1:51.8-cal nyerte az időmérőt az élete legjobb időmérőjét produkáló Perényi Zoltán és Bódis Kálmán előtt.

Ezen a hétvégén ismét nem jött össze a megfelelő darabszámú Clio, ezért újra be lettek sorolva a kis túraautók közé. Így együtt már szép mezőny alakult, amelyben már egy tiszta kör futása is nagy nehézséget okoz. Ennek ellenére a kistúrásoknál Zentai Sándor 2:07.1-es időt ment, ami kistúrás pályacsúcs, mögötte Walter Dancsó Adrienn és Nagy Norbert indul. Nagy már bekeveredett a Cliók közé, amelyik kategóriában szintén pályacsúcs született. Vida János indult az első helyről, ami az összesített rajtrácson a harmadik, majd Vizin tamás, Gál Szabolcs és Solti Attila következik.