Biztonságos használtautó-vásárlás: egyre több vevő keresi a gépjárműadat-lekérdezőt

Vágólapra másolva!
Biztonságos használtautó-vásárlás: egyre több vevő keresi a gépjárműadat-lekérdezőt
Vágólapra másolva!

Már okos telefonon az OkmányAppon keresztül is megismerhetők a megvenni kívánt gépjármű közhiteles adatai.

Egyre népszerűbb a használtautó-vásárlók körében a 2015 októberében indított gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás. Segítségével információkat szerezhetünk a megvásárolni kívánt gépjármű kilométeróra-állásával, eredetiségével, tényleges állapotával kapcsolatban. A gépjárműadat-lekérdező segítségével lehetőségünk van elektronikus felületen egy vagy több gépjármű műszaki adatainak lekérdezésére forgalmi rendszám alapján. 2016 októberétől a használt gépkocsik vásárlásával kapcsolatos kockázatok csökkentését támogató szolgáltatás elérhető az okmányügyintézés applikációjában, az OkmányAppban is.

„A gépjárműadat-lekérdező az állampolgárok valós igényeire ad választ, hiszen senki sem szeretne „zsákbamacskát” venni. A szolgáltatás pedig éppen a használtautó-vásárlás esetén általában felmerülő kételyek eloszlatásában segít” – mondta a szolgáltatás előnyéről Társi-Riczkó Mária, a KEKKH sajtófőnöke.

Az on-line és mobil felületen elérhető lekérdező a rendszám megadása után, összesítve ad meg minden lényeges tudnivalót, például a nyilvántartásban szereplő kilométeróra-állást és annak rögzítési időpontját is. Sőt, a rendszerből azt is megtudhatjuk, hogy körözés alatt áll-e az autó, valamint a gépjármű pontos megnevezését, típusát, eredeti színkódját is lehet ellenőrizni.

Továbbá a forgalmi engedély számát, a jármű gyártási évét, az első nyilvántartásba vétel időpontját, a műszaki érvényességi időt, és egyéb rendelkezésre álló adatokat is leellenőrizhetjük; sőt kiderül az is, hogy forgalmi korlátozás alatt áll-e az adott gépjármű. A szolgáltatás mobil kiterjesztésével bárhol és bármikor, akár a vásárlás helyszínén például egy használtautó-kereskedésben is lehetőség van a gépjármű adatainak lekérdezésére.

„Fontos azonban, hogy az adatbázis csak olyan adatot tud biztosítani, amely rendelkezésére áll. Tehát egy külföldről behozott gépjármű esetében csak az első, már Magyarországon rögzített adat áll majd a felhasználó rendelkezésére” – hívta fel a figyelmet a KEKKH sajtófőnöke.

A szolgáltatásról minden részletes információ megtalálható ITT!