Rozsda és króm egymás ellen

Vágólapra másolva!
Nem csak csiricsáré autók vannak most a hungexpós AMTS kiállításon. Megnéztük, mit kínál a motorosoknak a mulatság.
Vágólapra másolva!

Ugyan a széria gépek seregszemléje is most van, mi mégis inkább a customok és a veteránok felé fordultunk, hogy megtaláljuk kedvenceinket. Az idei felhozatal remek, de pont a sokszínűség miatt nem volt egyszerű megtalálni a tíz legizgalmasabbat.

1. Team Ermi Shovelhead

A részleteken sokáig csemegézhetünk Forrás: Zirig Árpád

A Shovelhead Harley-Davidson alapból nem fiatal, de most egy komplex öregítő kúrán is átesett, hogy a húszas évek boardtracker hangulatát hozza. Réz és fémszögecsek: a múltidézést ügyesen megtöri a méretes peremfék és a bájosan primitív féknyereg.

2. Gózi special

Törpéknek vagy gyerekeknek Forrás: Zirig Árpád

A Gózicustom aprósága sokkal kisebb, mint hinnénk. Motorja mindössze 39 köbcentis: az elé kirakott tábla alapján úgy tűnik, a szerető apa a lelkes kisfiának készítette. Mit is mondhatnánk: ez a családi szeretet!

3. NSU Rennmax

Széguldó szemeteskuka Forrás: Zirig Árpád

A saját korának egyik legjobb versenymotorja volt a németek NSU-ja. Ugyan az utcai gépeik is sikeresek voltak, de ezzel a versenypályán is arattak. Nézzék meg a kézzel kalapált alumínium idomokat, remek munka, igaz?

4. Suzuki GSX-R 750

Púpostankos GSX-R Forrás: Zirig Árpád

A Suzuki GSX-R 750-ese a nyolcvanas évek derekán megreformálta a sportmotorok gyártását. Ugyan jóval öregebb, mint a nyeregben pózoló lányka, de menetteljesítményei még ma sem rosszak, sőt.

5. Jawa Ideal

Jönnek a csehszlovákok! Forrás: Zirig Árpád

Ki mondta, hogy egy ötvenes, Vágbesztercén gyártott Jawa Ideal 05 nem lehet menő: Polacsek Sámuel Dániel átfestette, leültette s máris kész a filléres custom. Lehet utánozni, nem lesz drága!

6. Harley-Davidson Baggerbuilders

Katonai kontúrokkal Forrás: Zirig Árpád

Ugyan a vashengeres, ezres Sportsterből nem volt katonai verzió, bár kétségkívül mutatós lett volna valami ilyesmi. A springer első futómű a világháborús Harley-kat idézi az eredeti készítési időpont, 1984 helyett.

7. Jawa 250

Hóban, fagyban Forrás: Zirig Árpád

Na, végre egy igazi katonai motor. Az egyhengeres, negyedliteres Jawa a csehszlovák hadseregben szolgált, de bizonyos változatai még Skandináviába is eljutottak. Blokkja erősebb a szériánál, a terepes versenyverziót vették alapul. Figyeljék az oldalsó sítalpakat - ez a kemény, nem Kőbánya.

8. Trike V6

Hosszú, mint a vonatfütty Forrás: Zirig Árpád

Hathengeres blokk mozgatja az óriási trike-ot. Akkora fordulóköre lehet, mint egy óceánjárónak, ennek ellenére szinte mindenki megállt mellette - az biztos, hogy nem hétköznapi élmény az utazás egy ilyenen.

9. Zündapp fahordó

Az erdészek kedvence Forrás: Zirig Árpád

Még a szaga is öreg volt: rozsda és olaj különleges keverékét árasztotta. A váza Zündapp, a blokkja mintha orosz Dnepr volna, a rakománya meg jó magyar akác. Mindenkit melegséggel tölt el, ha más nem, a tűzifa rajta.

10. Ford V6 kistraktor

Meglepő, de kívánatos Forrás: Zirig Árpád

2300 köbcentis, hathengeres Ford motor hajtja. Szeretnénk kapni egy nagy üres rétet, és csak taposni, taposni neki - nem motorkerékpár, de legalább annyira szórakoztató lehet!