Michelisz Norbert Európa-bajnok

Vágólapra másolva!
Michelisz Norberttől az utóbbi években megszokhattuk a kiváló eredményeket, de talán a hozzá közel állók sem mertek abban bízni, hogy valóra váltja legszebb álmainkat. Norbi elképesztő teljesítményt nyújtva ezen a hétvégén megkoronázta eddigi pályafutását: egy újabb futamgyőzelemmel megszerezte a Seat Leon Eurocup bajnoki címét. Ezzel talán még az eddiginél is közelebb kerülhet a WTCC-szerepléshez, ahol már korábbi eredményei alapján régen ott lenne a helye. 
Vágólapra másolva!

Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az utóbbi évtizedekben hány nemzetközi szinten is elismert bajnoka volt a magyar autósportnak. Nagyon sok kiváló magyar versenyző bizonyít a hazai bajnokságokban, de a nemzetközi szintre kilépve kevesen tudtak maradandó eredményt alkotni. Eddig hány világ-, vagy Európa-bajnokunkra emlékeznek?

Szerencsére ezen a hétvégén Michelisz Norbert megtörte ezt a sorozatot, így első ízben örülhetünk egy olyan tehetség Európa-bajnoki címének, aki csupán néhány éve csöppent bele az autósportba, azóta azonban rohamléptekben felfelé ível a pályája.

Nem átlagos pályafutás

Forrás: markakupa.hu


Michelisz idei csapattársával, az olasz Andrea Larinivel

Michelisz Norbert 1984-es születésű, de az autósporttal egészen 21 éves koráig nem találkozott. Csupán otthon a szimulátor mellett reménykedett benne, hogy egyszer autóversenyző lehet, talán még ő sem gondolta volna, hogy a szimulátoros eredményei miatt figyelnek fel rá. Pedig így történt, mostani csapattársa, a korábbi kétszeres Clio Kupa bajnok Wéber Gábor ajánlotta be egy tehetségkutató tesztre. Wéber szimulátor-világbajnokként jól ismerte ezt a közösséget, és Norbi tehetségére már akkor felfigyelt.

Az első teszt kiválóan sikerült, Michelisz messze a legjobb eredményt érte el, sőt az akkori Clio kupás élmenőkhöz képest sem ment rossz időt. Gyorsan eldőlt tehát, hogy 2006-ban bemutatkozhat az újonnan induló Suzuki Kupában: az első évében meg is nyerte. Ezután jött a következő lépcső, a Clio Kupa, amit szintén megnyert, így 2008-ban már egy Seat Leon volánja mögött találta magát. A hazai bajnokságban és a Seat Leon Európakupában egyszerre tudott indulni, de hihetetlen pechsorozatot fogott ki. Számtalan defekt, műszaki hiba miatt a hazai bajnokságban a második helyig jutott. Az Európakupán sem volt szerencséje, hiába szerzett zsinórban négy pole pozíciót az időmérőkön, csak az utolsó monzai hétvégén sikerült a futamgyőzelem. Mondhatni a legjobbkor, hiszen akkor azzal kijutott a WTCC okayamai futamára, ahol azonban nem sikerült annyira bizonyítania. Aztán jött a sokkal eredményesebb 2009-es év. Már most megnyerte a hazai Seat Leon Szuperkupát, vezette az Európakupát és a második helyen áll a spanyol bajnokságban.

Forrás: [origo]


Norbi tehetségét szerencsére többen is felismerték, így a 2009-es versenyévnek már úgy vághatott neki, hogy egy komoly támogatóval a háta mögött már merész célokat tűzhetett ki maga elé. Az eredményes szereplés érdekében egyszerre három bajnokságban is elindult, a spanyol és a magyar bajnoki mellett újra a Seat Európakupa volt a fő prioritás.

Nem is indult rosszul az idény. Valenciában szokásához híven a szabadedzéseket és az időmérőt is megnyerte, ezek után az első futamon is őt intették le elsőként, de a másodikban kiesett. Brnóban ismét a leggyorsabb volt a kvalifikáción, majd utolérte a szerencsétlensége: az első futamban egy körrel a vége előtt a vezető helyen defektet kapott. Másnap a mezőny közepéből az értékes második helyig jutott. A bajnokság következő futamán, Portóban egy buta hiba miatt ugyan megszakadt az időmérőkön mutatott veretlenségi sorozata, de a tizedik helyről így is feljött a hetedik helyezésig a szűk városi pályán. A második futamon aztán ismét jött a futamgyőzelem, aminek azért örülhetett igazán, mert újra megszerezte a jogot, hogy indulhasson a WTCC-ben.

Forrás: www.fiawtcc.com


Brands Hatchben, a kedvenc pályáján két terepen kellett bizonyítania, ami első hallásra nagy falat is lehetett volna, de mégis ez lett a legsikeresebb hétvégéje. A WTCC-ben ismét bizonyította kivételes tehetségét, hiszen az időmérőn több gyári nagymenőt megverve egyetlen privátként kerül be az első tízbe. Sajnos a két versenyfutam katasztrofálisan sikerült, mindkettőn ütközött, de a másodikon legalább megfutotta a leggyorsabb kört a privát versenyzők között. Szerencsére az európakupás mezőnyben élete legjobb szereplését produkálta, az időmérő megnyerése után a futamokon egy első, illetve egy harmadik hellyel átvette a vezetést a bajnokságban.

Brands Hatch után elbeszélgettem vele, bár rövid interjúnak indult, de aztán hosszasan elemezgettük, kiből lehet jó gyorsasági autóversenyző. Akiket megnevezett még, hogy sokra vihetik, azok közül ketten most is kiválóan bizonyítanak az Európakupán.

Forrás: Zengő Motorsport


Ezután következett Oschersleben, ahol ismét megnyerte az időmérőt, majd az első futamot. A másodikban azonban hiába lett negyedik, egy vitatott szituáció miatt megbüntették, így nem kapott pontot. A bajnokságban így is maradt 11 pont előnye az utolsó forduló előtt.

A bajnokság utolsó versenyhétvégéjét ezen a hétvégén rendezték Imolában, az egykori F1-es pályán. Ez is jól kezdődött, hiszen a második szabadedzésen ismét Norbi volt a leggyorsabb, de az időmérőn előbb a felvezetőkörben összeütközött Rodával, majd beesett a kavicságyba. Ki sem tudott onnan jönni az edzés végéig, így egyetlen mért kört sem tudott teljesíteni. Maradt tehát az utolsó rajthely, ami elég rossz kiinduló pont egy bajnokság megnyeréséhez. Az erre a futamra visszatérő Wéber Gábor második, Hatvani Bálint a harmadik rajtkockát csípte meg.

Forrás: markakupa.hu


A versenyen Michelisz Norbert ismét bebizonyította, hogy nála lenne a legjobb helyen a bajnoki trófea. Az első körben tizenegy pozíciót javított, végül a hetedik helyen intették le. Wéber az egész versenyen maga előtt tolta a versenyben vezető Rossit, de megelőzni nem tudta, második lett. Hatvani Bálint sajnos az elején kiesett, Bárkovics pedig nyolcadik helyre hozta be magát. Michelisz hetedik helye azt jelentette, hogy vasárnap az első sorból rajtolhat, ami kiváló alap a bajnoki címhez.

A vasárnapi versenyen ismét bizonyított, a rá nehezedő nyomás ellenére már a rajttól kezdve az élre állt, és meg sem állt a kockás zászlóig. Barth ugyan szorongatta, de hatékonyan állta a támadásokat, győzelemmel ünnepelhette bajnoki címét.

Michelisz kétéves seatos pályafutása alatt fokozatosan jutott el a csúcsra, töretlen fejlődése az eredményeiben is lemérhető. Tavaly hatból négy pole pozíciót szerzett, amivel bizonyította kivételes gyorsaságát, de csak az idény végén sikerült a futamgyőzelem. A 2009-es esztendőben két kivételellel ismét ő volt az időmérő edzések ura, de a versenyeken már végre mentek a rajtok is. Ebben az évben a 12 futamból ötöt nyert meg, ami kiváló eredmény, hiszen ebben a sorozatban a WTCC-hez hasonlóan a szombati győztes a vasárnapi versenyen a nyolcadik helyről rajtol. Mégsem ez igazolja legjobban azt, hogy most már kész versenyzővé vált, hanem az, ahogy a veszett helyzetekből kijött. Brnóban a 13. helyről lett harmadik, most Imolában pedig a legfontosabb helyzetben egy elrontott időmérő edzés után szombaton a 21. rajthelyről jött be hetediknek, ami magalapozta az utolsó futamgyőzelmét.

Forrás: markakupa.hu

Michelisz Norbert tehát az új Európa-bajnok, sőt két futammal a vége előtt már a magyar Seat Leon Szuperkupát is megnyerte. Talmácsi Gábor után tehát újabb hatalmas tehetség bizonyított a technikai sportokban, de itt még annyi plusz örömünk lehet, hogy egy magyar csapattal segítségével. Ne felejtsük el, hogy a Zengő Motorsport karolta fel, és juttatta el a csúcsig Norbit. Legyünk büszkék rájuk, és reménykedjünk, hogy jövőre feljebb tudnak lépni.