Walter Csaba kiválóan teljesít a Porsche Szuperkupán

Vágólapra másolva!
Eddig remekül teljesít Walter Csaba az F1-es Magyar Nagydíj betétfutamaként megrendezett Porsche Szuperkupa edzésein: a Porsche gyári VIP versenyautójával az időmérő edzésen a tizenkettedik pozíciót szerezte meg, ami kiemelkedően jó eredmény egy beugró versenyzőtől. Walter lemaradása az elsőhöz képest hét tizedmásodperc - amit a Porsche szakemberei is szenzációsnak értékeltek -, a hatodikhoz képest nyolc századmásodperc.
Vágólapra másolva!

Ebben a bajnokságban mindig hatalmas a csata, amit jól jelez, hogy az első tizenöt helyezett egy másodpercen belüli időt ért el. Walter Csaba teljesítménye azért is kiemelkedő, mert úgy indult el a hungaroringi futamon, hogy nem kapta meg a szokásos tesztlehetőséget a Porschétól, mivel korábban már versenyzett régebbi Porschéval. Ezek tükrében a Porsche Motorsport nagyon elégedett az eredménnyel, bár nem lepődtek meg rajta, hiszen ők javasolták, hogy a GT3-as bajnokságban is kiválóan teljesítő magyar tehetség üljön a VIP autó volánja mögé.

Forrás: Porsche

A gyáriak szerint még nem volt ilyen jó versenyző a VIP autóban, hiszen általában ennél jóval nagyobb hátrányban vannak az új pilóták ebben a mezőnyben. Walter szerencsétlensége, hogy ennyire szoros a mezőny: egy tizedmásodperc javulással a hatodik helyre kvalifikálta volna magát. Ettől függetlenül bizakodva várhatjuk a vasárnapi versenyt (amelyet a Eurosport 2 élőben közvetít 11:45-től), minden bizonnyal a rajt lesz a legfontosabb. Tempója alapján a magyar fiú simán beférhet az első tízbe, ami szintén egyedülálló eredmény lenne, de ahhoz ki kell maradnia a szokásos civakodásokból.

Forrás: Porsche

Az edzést Nicholas Tandy nyerte meg Sean Edwards előtt, a bajnokságot vezető René Rast "csak" a harmadik lett.