Suzuki WRC 2007-ben

Vágólapra másolva!
Régóta pletykálják, már félhivatalos: a Suzuki jövőre benevez a ralielitbe! Viszont minden bizonnyal nem az Ignis, nem is a Swift, hanem a mostanság debütáló SX4 lesz az alap.
Vágólapra másolva!

Március elején a Genfi Autószalonon mutatkozik be az SX4, a Suzuki összkerékmeghajtású szabadidőautója - ezt eddig is tudtuk. Azt meg csak sejtettük, hogy nem hiába sugdossák: a Suzuki nem elégszik meg a JWRC-vel, de a ralielitbe, a WRC-be készül.

Míg az Ignis vagy a Swift nincs, az SX4 van 4 m hosszú, ami feltétel...

A Super1600-as autók különbajnokságát, a JWRC-t 2004-ben a svéd PG Andersson nyerte Ignisszel, amelyet tavaly leváltott a Swift, de nem sikerült vele a címvédés. Az eddigi egyetlen idei versenyen, hazájában Andersson győzni tudott a "mi autónkkal".

A friss hír pedig az, hogy 2007 nyarán már be is vethetik a Suzuki WRC-t, amely állítólag az SX4 alapjaira épül. Ez olyan szempontból is fontos, hogy ezek szerint szó nincs a méregdrága WRC-kategória (2 literes, turbós, 300 lóerős gépek) megszüntetéséről (és a Super2000-es osztály bevezetéséről), hiszen akkor nem "pattogna" a Suzuki...

Forrás: EPA

Jelenleg a JWRC-ben ralizik a Suzuki, 1.6-os szívó Swifttel

Jövőre talán a Hyundai is visszatér, s meglátjuk, hogy a tavalyi szezonban egymás után elköszönő Citroen, Peugeot, Skoda, Mitsubishi gyári négyesből ki gondolja meg magát. A világbajnok Citroen mondjuk már jelezte, hogy a Xsara-pótló C4-essel támad...

Hogy kik vezetnék majd a Suzuki WRC-ket, persze még nem tudni, az említett uraknak jó esélyük van rá. Korábban a kétszeres világbajnok, finn Grönholmot már hírbe hozták a Suzukival, no de "Magic Marcus" pillanatnyilag épp sikert sikerre halmoz az új Forddal.

Forrás: EPA

A Super1600-as Ignisekkel már tarolt a Suzuki

És, hogy Andersson és Wilks mind a 16 idei futamon indul, gyűjti a tapasztalatokat, az is a Suzuki komoly terveiről szól...