Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Brit Nagydíj megrendezéséért felelős BRDC vezérigazgatója, Alex Hooten kijelentette, akkor is lehet (világbajnokságon kívüli) futam Silverstone-ban, ha nem sikerül megegyezni Bernie Ecclestone-nal.

Ecclestone szerdán szakította meg a tárgyalásokat a Brit Nagydíj lebonyolításért felelős, a silverstone-i pályát birtokló BRDC-vel. A Forma-1-es főguru kijelentette, jövőre nem kerülhet sor a futamra, mert nem sikerült közös nevezőre jutni az anyagi kérdésekben s a megállapodás hosszában.

A BRDC ennek dacára nem adta fel a reményt, a klub továbbra is bízik a happy endben. Az elnökség csütörtökön is ülésezett, a tagok számos javaslattal álltak elő. "Több lehetőség merült fel, ezek közül az egyik, hogy világbajnokságon kívüli futamot rendezünk Silverstone-ban" - nyilatkozta Alex Hooten vezérigazgató. "Ez vonzó lehetőség, hiszen így semmilyen díjat nem kellene fizetnünk Ecclestone-nak, bár egyelőre nem dőlt el semmi."

Hooten szerint az sem jelenthető ki százszázalékos biztonsággal, hogy befellegzett a Brit Nagydíjnak. "Nem vagyok biztos benne, hogy Ecclestone komolyan gondolja a futam versenynaptárból való 'kipakolását'. Amit tehetünk, hogy a pályát szabaddá tesszük a verseny várható időpontjára, s felajánlunk egy reális díjat, amely nem terheli meg túlzottan költségvetésünket."

Ecclestone különben péntek reggelre összetrombitálta a Forma-1-es csapatfőnököket, hogy kikérje véleményüket Silverstone-ügyben. Az angliai központtal dolgozó istállók korábban már jelezték, nem örülnek a fejleményeknek.