Vágólapra másolva!
A Minardi, Jordan, Jaguar trióból már csak utóbbi sorsa bizonytalan, Paul Stoddart után Eddie Jordan is leadta nevezését a 2005-ös szezonra.

Paul Stoddart még a csapatok keddi tanácskozása után jelentette be, hogy befizette a félmillió dolláros nevezési díjat, így Minardi-European néven együttese is részt vesz a 2005-ös Forma-1-es világbajnokságban. A faenzai istálló, valamint a Jordan és a Jaguar helyzete azután vált bizonytalanná, hogy a Ford bejelentette: halmozódó veszteségei miatt elhagyja a száguldó cirkuszt.

A Minardihoz hasonlóan egyelőre a Jordan sem talált motort a következő esztendőre, bár a jól értesültek szerint csak a hivatalos bejelentés várat magára, már korábban egyezség köttetett a Toyotával. Az Autosport értesülése szerint Eddie Jordan is leadta nevezését 2005-re, az információt Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke megerősítette.

Azaz most már csak az eladósorba került Jaguarért kell aggódni, a Fordnak néhány napja van még, hogy vevőt találjon a feleslegessé vált gárdára. A nevezési határidő november 15-én jár le a következő idényre, ám ha a gyárnak addig sem sikerül senkivel megállapodnia, a többiek még megmenthetik a csapatot. Amennyiben ugyanis mindenki megszavazza, a határidő kitolható néhány nappal.