Vágólapra másolva!
Niki Lauda szerint ostobaság lenne Michael Schumacher részéről, ha az idei rosszabb szereplés miatt szögre akasztaná a bukósisakot.

"Nem hiszem, hogy Michaelnek vissza kellene vonulnia, erre nincs semmi oka" - mondta Lauda a Guardian című napilapnak. "Oké, 2005 nem az ő éve volt, a 2000 óta büszkén birtokolt világbajnoki címet is át kellett adnia Fernando Alonsónak, de ez nem az ő hibája. Aki csak kicsit is ismeri a Forma-1-et, tudja, hogy a rossz szereplés sokkal inkább volt összefüggésben a technikával, mint bármi mással."

Lauda saját tapasztalatából tudja, hogy egy elkapkodott visszavonulás nagyon rossz döntés lehet. Az osztrák az 1979-es montreali időmérő után hirtelen úgy döntött, nincs többé kedve körbe-körbe autókázni, a versenyen nem is indult el. Az akkor kétszeres világbajnok aztán belátta, rossz irányba "indult el", 1982-ben visszatért, s '84-ben megszerezte harmadik elsőségét.

"Két év pihenés után visszatért belém a tűz, s felkerestem a McLarent. A történet innentől ismert" - fogalmazott Lauda, aki 1985-ben, felismerve a fiatal Alain Prost erejét döntött úgy, hogy végleg kiszáll a száguldó cirkuszból, s saját üzleti vállalkozásaira koncentrál.

"El fog jönni az idő, amikor Michael is úgy érzi, elég volt" - jósolt az 56 esztendős szakember. "Benne lehet a világ összes tehetsége, de ha egyik nap úgy kel fel, hogy nem akarja tovább csinálni, akkor vége, és vissza is fog vonulni. Nem biztos, hogy ez a pillanat egy idény végén jön el, bármikor megtörténhet: én személy szerint számtalan olyan pilótát ismerek, akik túl sokáig vártak, az okosok egyből tudják, mikor kell kiszállni."

Lauda szerint biztos: Schumacher marad, "jövőre visszavág, s mindenkinek bebizonyítja, hogy ő a legjobb."