Vágólapra másolva!
A müncheni tz című bulvárlap jelentése szerint a Volkswagen-konszern az Audin keresztül a Forma-1-be való beszállást tervezgeti, 2008-tól a Red Bullnak szállítana motorokat. Az osztrák istálló tagad.

Egy magazin már 2001-ben tudni vélte, hogy a Mercedes és BMW után a harmadik nagy német autógyár, a Volkswagen-konszern is beszáll a Forma-1-be. A hírt a gyár tagadta, ahogy az összes száguldó cirkusszal kapcsolatos későbbit is. Az újságok azonban nem nyugszanak, rendre felhozzák a VW-F1 sztorit, mégpedig a konszern jelenlegi főnöke, Bernd Pischetsrieder miatt, aki a sportág nagy rajongójának számít.

Pischetsrieder a BMW-től "igazolt" a VW-hez, s annak idején főszerepet játszott a bajorok visszatérésében az autósportok elitkategóriájába. Wolfsburgban azonban más a helyzet, anyagi gondokkal küszködik a vállalat, az igazgató is több interjúban hangsúlyozta, hogy túl drágának találja a Forma-1-et. Helyette egyéb projektekre, például a Dakar-ralira kíván koncentrálni, pedig Bernie Ecclestone főguru szeretné, ha a Volkswagen csatlakozna a cirkuszhoz.

A müncheni tz című napilap értesülése szerint Pischetsrieder most meggondolta magát, s a Red Bull-tulajdonos Dietrich Mateschitz-cel paktált le. Az osztrák istálló 2006-ban és 2007-ben Ferrari-motorokkal megy, 2008-tól azonban Audi-erőforrások dolgozhatnak az autókban. A hajtóművet állítólag már jövőre elkezdik fejleszteni, Mario Illien (volt Mercedes) vagy Norbert Kreyer (volt Toyota) segítségével.

A tervek szerint legkésőbb 2009-ben az Audi megvásárolja a Red Bull fiókcsapatát, a Squadra Toro Rossót, amely a jövőben Audi Squadra Toro Rossóként indulna. A tz a jolly joker Gerhard Bergert is megemlítette, az osztrák az Audi-tulajdonba került együttes csapatfőnöke lehet.

A tz azt állítja, hogy a Forma-1-be való beszállással párhuzamosan a Volkswagen felszámolja DTM-es és dakaros érdekeltségeit, amellyel összesen 65 millió eurót takarít meg. A Volkswagen részéről még senki sem cáfolta a bulvárlap értesüléseit, az osztrák Kleine Zeitung megkereste viszont Bergert. "Egy mondatom van az ügyről: nem vagyok benne" - fogalmazott az összesen 210 futamon indult pilóta.

A Red Bull motorsport-felelőse, Dr. Helmut Marko sem tud az állítólagos tervekről. "Bármennyire is szeretném, nem tudom elképzelni, hogy a VW jelenlegi helyzetében be tudná vállalni a Forma-1-et" - nyilatkozta Marko, aki szerint egyedül az a tény, hogy Berger benne van a történetben, már jelzi, hogy kitalációról van szó.