Solberg először győzött a Svéd ralin

Vágólapra másolva!
A norvég Petter Solberg (Subaru) győzelmével ért véget az 54. Svéd rali, a világbajnokság második futamán még az észt Markko Märtin (Peugeot) és a finn Toni Gardemeister (Ford) ért célba dobogós helyen. Egyéni összetettben - tessék megkapaszkodni - Gardemeister az élen, csapatban meg a Ford.
Vágólapra másolva!

No, volt eddig egy szezonnyitó, inkább aszfaltos, mint jeges Monténk, ott a világbajnok Loeb már megint iszonyatosan elverte a resztlit, és csak azért nem volt totális Citroën-uralom, mert Duval eldobta a másik Xsarát. Üde színfoltként Gardemeister lett a második Forddal, Panizzi a harmadik, Mitsubishivel. Az elvileg legerősebb Peugeot negyedik (Grönholm) és ötödik (Märtin) hellyel kezdett, a Subaru (Solberg) meg nullával.

Vissza a jelenbe, 54. Svéd rali - a Karlstad környéki verseny össztávja idén 1750,32 km volt, ebből 359,87 km a gyorsasági 20 szakaszra, ezen belül is pedig 11 pályára bontva. Benne két Hagfors Sprint, azaz 1,8 km-es szuperspeciális - a leghosszabb mért szakasz meg 24,79 km-es volt.

Az évad második futamára nem kevesebb mint 74 egység nevezett, majd' kétszer annyi, mint a Montéra. Rengeteg WRC - a gyáriak ebben a felállásban:

  • Citroën: Loeb, Duval
  • Ford: Gardemeister, H. Solberg, Kresta
  • Subaru: P. Solberg, Sarrazin, Atkinson
  • Peugeot: Grönholm, Märtin, Carlsson
  • Skoda: Ekström, Tuohino, Paasonen
  • Mitsubishi: Rovanperä, Galli

Azaz többen is három autóval rajtoltak. Petter bátyja, Henning Solberg debütált a gyári Focusban, az ausztrál Atkinson meg először gyári subaruzott. A svéd Carlsson is kapott egy 307-est, honfitársa, a DTM-es Ekström meg Fabiát. És megannyi privát WRC-s is szerencsét próbált (csak pár ismerős: Hirvonen, Latvala, Warmbold), illetve hát bemutatkoztak a vébés N-esek is - szép mezőny jött össze.

Forrás: EPA

Solberg pályafutása 11. győzelmét aratta (katt a képgalériához)

Csak kevés hó esett, ezért aggódtak a szervezők meg mindenki, de végül megrendezték a ralit, még szép. Amit aztán a mezőny három világbajnoka uralt, ahogy tavaly is. Akkor ugye Loeb (Citroën, 2004 legjobbja) történelmet írt: elsőként győzött nem északi pilótaként. Mögötte Grönholm (Peugeot, 2000, 2002) és Solberg (Subaru, 2003) végzett dobogós helyen. És hát idén is ez a trió oktatott és csatázott egy jót, aztán a végén mások örültek... de nézzük csak időrendileg, mi is történt.

Az első nap (7 gyors, 106,48 km) után Grönholm vezetett durva két tized előnnyel Solberg, pár másodperccel Loeb előtt, utóbbinak persze takarítania is kellett, szóval nem ment ám rosszul. Nyert is két szakaszt, miként Magic Marcus és Mr. Hollywood is - rajtuk kívül a mitsubishis Galli bravúrkodott, ilyen se volt még.

A szombati nap (7 gyors, 139,53 km) végén már Solberg, Grönholm, Loeb volt a sorrend, a szakaszgyőzelmeken 3-2-2 arányban osztoztak. Solberg tíz másodperc körül vezetett.

Vasárnapra 6 gyors és 113,86 km maradt, legény a gáton meg egyedül Solberg, mert előbb Grönholm csúszott és esett ki a 16-oson (tipikus...), majd a 19-esen megállt Loeb Xsarája. Motorhiba - no ez aztán végképp nem jellemző a Citroënre... A szakaszsikereket Carlsson és Märtin 2-2, Solberg és Rovanperä aratták.

Forrás: EPA

Märtin ilyen megbízható teljesítménnyel bajnok is lehetne

És hát Solberg köszönte szépen, és nagy fölénnyel győzött feledtetve a monacói betlit, először diadalmaskodva Svédországban, jelezve hamar, vissza akarja foglalni a trónt. Märtin sem lehetett volna másképp második, Gardemeister se nem harmadik, ha nem esik ki Grönholm és Loeb. De kiestek.

Ahogy a skodás, finn Tuohino is a hajrában, pedig pontot szerezhetett volna. Bezzeg mindhárom Ford az első nyolcban végzett - zseniális! Két Mitsubishi, két Skoda a tízben, ez se nem semmi. Carlsson csak magának gyűjtött pontokat, de Märtin húzta a Peugeot-t. Duval szerény 12. pozíciója egy pontot ér az igen ritkán, de most blamáló Citroënnek. A Subaru két újonca nem tudott beleszólni a legjobbak meccsébe, de Sarrazin és Atkinson is végigment, értékes versenykilométereket nyomott, kell az.

És a pontversenyre térve, a táblára nézve csak meresztjük a nagy szemeket, hiszen egyéniben két dobogós helyével Gardemeister az első!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Konstruktőrileg meg a Ford!!!!!!!!!!!!!! Elképesztő. Ha így folytatódna a szezon, ilyen meglepetésekkel teli kiegyensúlyozottsággal, mind a hat gyári csapat keménykedésével, harccal, izgalmakkal, az aztán remek lenne. Csak semmi hegemónia.

Forrás: EPA

Gardemeister egyelőre nagyon megy a Forddal

A vébés N-esek (PWRC) közt a japán Toshi Arai (Subaru Impreza WRX) nyert 17 perccel (...) verve az egyaránt olasz és mitsubishis Angelo Medeghinit és Fabio Frisierót.

Folytatás egy hónap múlva a harmadik futammal Mexikóban, durva murván, március 11. és 13. között.