Új Impreza WRC Mexikóban

Vágólapra másolva!
A Subaru egyéves, Japánban a Fuji Heavy Industries és Angliában a Subaru World Rally Team részvételével zajlott fejlesztésének eredményeként a márciusi Mexikói ralin mutatja be az Impreza WRC 2005-öt. Az új géptől persze világbajnoki címeket várnak, joggal.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt tizenkét szezon hat bajnoki címével, és 44 futamgyőzelmével az Impreza a Subarut egyszerű autógyártóból a ralivilág legendás szereplőjévé emelte. Az autót a FIA által módosított méretkövetelményeknek megfelelően építették meg, a 2005-ös Impreza WRC emiatt 30 milliméterrel szélesebb elődjénél, amelyet az idei évtől üvegszál-kompozitból készülő kerékjáratai még agresszívabbá varázsolnak. Ez az egyik olyan pontja az autónak, melyet újraterveztek részben a méretnövekedés, részben az orr és az autó fenekének egységesebb kinézete miatt.

swrt.comswrt.com

Az átrajzolt lökhárítók szintén kompozit anyagból készülnek, valamint az első lökhárítót és légbeömlőt a hűtés szempontjából optimális formájúra alakították. A hűtő alakján és a turbó intercoolerén is módosítottak, valamint a blokk sem maradt érintetlenül. Az 1944 köbcentis, keresztben beépített boxer új IHI turbó feltöltőt kapott, új víz- és üzemanyag-befecskendezővel, valamint egy sor alkatrészt is súlycsökkentésnek vetettek alá. A Subaru először 1999-ben bemutatott elektrohidraulikus, hatsebességes váltóját a legújabb fejlesztésű hidraulikus alkatrészekkel egészítették ki. A futómű geometriáját a szélesebb nyomtávhoz igazították, és az egyes elemek merevsége és tömege közötti optimális egyensúlyt számítógépes szimuláció segítségével dolgozták ki.

swrt.comswrt.com

A 2004-es Impreza tavaly öt versenyt nyert, idén is már egyet - legutóbb Svédországban. David Lapworth csapatfőnök szerint a 05-ösnek sokkal jobbnak kell lennie elődjénél, főleg aszfalton már csak azért is, mert szélesebb (olyan, mintha alacsonyabban lenne a súlypontja). A 2003-as világbajnok norvég Petter Solberg is optimista, a teszteken remekül vizsgázott az új Impreza. "A volán mögött hamar kiderült, hogy sokkal jobb az autó, alig várom, hogy élesben bizonyítsunk."

swrt.comswrt.com

És hogy mi a helyzet a vetélytársaknál? A Subaruhoz hasonlóan a Mitsubishi és a Peugeot szintén "kiszélesítette" WRC-jét, ezek (a Lancer és a 307-es) új kocsik. A Citroen bár kifejlesztette a C4-est, de leállt vele (kiszáll a PSA), a címvédő Xsara technikailag némileg elmaradott. A Ford jövőre rukkol elő az új Focusszal, a Skoda reszelt egy kicsit a Fabián.

A 16 futamos szezonból eddig kettőt meccselt a mezőny. A nyitó, inkább aszfaltos mint havas-jeges Montén a világbajnok Loeb győzött Citroennel, a jobbára havas Svéd ralin ugye Solberg diadalmaskodott Subaruval. Ezzel együtt a mindkétszer dobogós Gardemeister vezet összetettben Forddal, konstruktőrileg is kékoválos a top.

Következik a durva murvás Mexikói rali március 11. és 13. között, tavaly ott Märtin nyert Forddal.

Amúgy meg új, utcai Impreza csak 2006 végén lesz, addig be kell érnünk a mostanival. És tessk nézni egy kis Subaru-csapatást az Euro-Ringen, illetve Gál Szabolcs versenyző tuningolt WRX STI-je is megér egy misét.