Janika tényleg visszatér

Vágólapra másolva!
A hatszoros abszolút magyar bajnok ifj. Tóth János egy év kihagyás után újra indul a rali országos bajnokságon.
Vágólapra másolva!

"Csodálatos érzés, hogy ismét ott lehetek a startnál. Már nagyon hiányzott a versenyzés, hiszen 1987 óta minden évben ott voltam az ob-ken" - nyilatkozott a pilóta, aki anyagi okok miatt nem indult a tavalyi bajnokságon.

A versenyző még elmondta, hogy a Peugeot Magyarország támogatásával a már jól ismert Peugeot 206 WRC egy továbbfejlesztett változatával vesz részt a nyolcfutamos ob-n, amelynek első állomása az április 1. és 3. között esedékes Eger-rali lesz.

Ifj. Tóth János Gergely Ferenccel három (1995-1997), majd Tóth Imrével ugyancsak három alkalommal (2000-2002) nyerte meg az abszolút bajnoki címet. Tavalyelőtt az utolsó futamon, a Zemplén-ralin szakadt meg a sorozat, miután bukott, és Benik Balázs letaszította őt a trónról.

Tavaly a Turi Tamás, Kerék István duó diadalmaskodott.