Mexikói rali új Skodával és Subaruval

Vágólapra másolva!
A szezon első murvás versenye következik premierekkel - péntektől vasárnapig a vb-sorozat harmadik futamán, a Mexikói ralin porol a mezőny. Már ha nem mossa el León környékét az előrejelzett eső.
Vágólapra másolva!

Másodszor jár tehát a messzi Mexikóban a krém (egyébiránt ez a 20. Mexikói rali), ismét León környékén csapatnak a legjobbak, de nagyon nem sokan - mindössze 43 egység adta le nevezését. Az össztáv 930 km, ebből 356 a mért 14 (6, 6, 2) szakaszra leosztva. Péntekre és szombatra 6-6 gyors jut egyaránt 146-147 km-rel, vasárnapra aztán már csak 2 szakasz marad alig több mint 62 km-rel.

Ami a "pályákat" illeti, hosszukat tekintve igen egyformák, 18 és 29 km köztiek, egy kivételével. Az a záró, ergő mindent eldöntő gyors, amely 44 km-nél is méretesebb, közhelyes, de bizony embert és gépet keményen próbáló. Amúgy szélesebb utakon gyorsabb, szűkebbeken lassabb, technikásabb, kanyargósabb, nehezebb szakaszok váltogatják egymást.

Mint mindig és mindehol, itt és most is főszereplő lehet az időjárás, azzal párhuzamosan pedig a gumiválasztás (és a Michelin-Pirelli csata). Tavaly száraz, poros raliként ismertük meg a mexikóit, de az előttünk álló napokra heves esőzéseket jósoltak a térségben - no az aztán megbolondíthatja a meccset.

Tavaly a kies kanyarvadászaton Märtin, Duval, Sainz volt a dobogósok sorrendje - elsöprő fordos siker született. Sanyibá már visszavonult, citroenezik viszont Duval, Märtin meg átigazolt a Peugeot-hoz - alaposan megváltozott a szitu.

Ennek szellemében botorság lenne jósolni, ki is lesz a nyerő. A nyitó Montén a címvédő Loeb diadalmaskodott a világbajnok Xsarával, hogy aztán Svédországban a 2003-ban megkoronázott Solberg győzzön Subaruval. Az egyik verseny havas-jeges-aszfaltos, inkább aszfaltos, a másik havas volt.

Forrás: EPA

Tavaly Märtin nyert Mexikóban Ford Focusszal

Ez, ez a mexikói meg murvás, az idei első. Debütál az új Skoda Fabia WRC, illetve a legfrissebb Subaru Impreza WRC. És összemérik erejüket - a Monte után másodszor - a juniorok is, ergo várjuk a hétvégét nagyon. Marad-e a topon a Ford, egyéniben pedig a Focusszal eddig kétszer dobogós Gardemeister? Meglátjuk. Íme a gyáriak névsora:

CitroenLoeb, ElenaDuval, Prevot
FordGardemeister, HonkanenSola, Amigo
SubaruSolberg, MillsAtkinson, MacNeall
PeugeotGrönholm, RautiainenMärtin, Park
MitsubishiRovanperä, PietilainenG. Panizzi, H. Panizzi
SkodaSchwarz, WichaPaasonen, Vainikka

Egy harmadik Fabiával Kresta és Mozny (új navigátor a kiszálló Tomanek helyett) is indul, a privát WRC-sek: Ford Focusszal Warmbold és Orr, Subaru Imprezával Johansson és Floene, Peugeot 206-tal Pons és Julia, illetve Trivino és Del Barrio.

Leon és környéke időileg hozzánk képest -7 óra, ezt tessék nem feledni, ha valaki "élőben" szeretné követni az eseményeket az ismert oldalakon. Természetesen mi is beszámolunk a történésekről - sok-sok szép képpel.