A rali visszatért Kaposvárra

Vágólapra másolva!
Érdekes fordulatot hozott a bajnokságban a hétvégi Kapos Junior Rallye, így a sorozat utolsó futamán nem mindennapi küzdelemre számíthatunk.
Vágólapra másolva!

Csizmeg Richárd Józsa Péterrel az oldalán ugyanis mindent megnyert, amit a Kapos Junior Rallyen lehetett, rajt-cél győzelmet aratott. A bajnoki cím várományosának, a Szommer, Hosszu kettősnek nem volt szerencséje. Nem elég, hogy nem tudták tartani a a lépést Csizmegékkel, ezen túl még a sebességváltó olajfolyása és egy rajtkésleltetésért kapott húsz másodperces büntetés is hátráltatta őket. Ezzel majdnem lecsúsztak a dobogóról, ráadásul így Csizmegéknek még a matematikai esélynél egy kicsit több lehetőségük nyílt akár a bajnoki cím megkaparintására is!

Forrás: Duen

DuEn-fotók a Kapos Junior Rallye-ról

Az abszolút második helyre egy kis szerencsével Pehely Balázs futott be Ambrózy Melindával, akik maguk is csodálkoztak sikeres szereplésükön. A szerencse mellett azért a jó teljesítményük is hozzájárult az eredményhez, hiszen végig ott tudtak lenni az élmezőnyben.

Az A csoportban Hídvégi Zoltán és Hídvégi Péter "hozták a tervet", és biztosan nyertrk, így bizakodva tekinthetnek a záró futam felé, ahol a murván - ami elmossa a Hondák és a Suzukik közti lóerőkülönbséget - még előrébb szeretnének majd kerülni az abszolútban is! Az F csoportban Wilisits Vilmos szintén végig uralta az első helyet, amit az utolsó körben sem engedett ki a kezéből. A második helyen Bugyi Csaba ért célba. Az F csoport legnagyobb vesztese Tarrósi Péter, aki az utolsó gyorsaságin műszaki hiba miatt kényszerült feladni a küzdelmet.

Forrás: Duen

A meghívásos kategóriában Elek István volt a leggyorsabb, most aszfalton is belekóstolhatott a WRC-s autózásba. Tervei szerint a Kapos Junior Rallye-val le is zárta 2005-ös szezonját, és inkább már a jövő évre koncentrál.

A Kaposvárra a ralit igazán visszahozó Kapos Junior Rallye-n végül negyvennégy páros látta meg a célt, hat gyorsasági szakasz után. Remélhetőleg ezzel a futammal végleg megszakad a másfél évtizedes szünet, és a város ismét aktívan visszakerül a hazai rali vérkeringésébe!

Forrás: Duen

Kapos Junior Rallye, az Országos Yokohama Junior Rallye Bajnokságának IV. futama, nem hivatalos végeredmény (élcsoport):
1. Csizmeg Richárd, Józsa Péter (Peugeot 106 GTI, N2) 29:04.3 p
2. Szommer István, Hosszu Zoltán (Honda Civic Vti, N2) + 6.6 mp
3. Pehely Balázs, Ambrózy Melinda (Honda Civic Vti, N2) + 7.2 mp