Japánban Grönholm nyert, Loeb ismét világbajnok

Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok (2000, 02) finn Marcus Grönholm (Peugeot) győzelmével ért véget a murvás Japán rali, a 16 futamból álló vb-sorozat 13. versenye. Második lett, s ezzel megvédte címét a most már ugye szintén kétszeres legjobb francia Sebastien Loeb (Citroen), nagy meglepetésre harmadik az ausztrál Chris Atkinson (Subaru).
Vágólapra másolva!

Kemény, nehéz volt a vébésként második Japán rali. A brit Micheal Park (az észt Markko Märtin navigátorának) walesi elhunyta miatt a versenyzők fekete karszalaggal álltak rajthoz. Loebnek ennyi (amúgy ennyi se) kellett, előnye behozhatatlan. Következik két aszfaltos futam, a Korzikai (október 20-23.), majd rá egy hétre a Katalán rali, hogy végül murván, Ausztráliában is csapassanak egyet.

WRC egyénileg, sorrendben a pontszerzők:

1. hely: Grönholm - "Magic Marcus" idei második, pályafutása 18. futamgyőzelme. Abszolút ezüstös hely visszaszerezve. A Peugeot-nak, a nem túl sikeres 307-es WRC-nek némi vigasz. Grönholm, illetve Jean-Pierre Nicholas csapatfőnök is Park emlékének ajánlotta a sikert.

2.: Loeb - Walesben nem akart még ünnepelni, most meg nem kockáztatott, végigment, pár szakaszt azért megnyert, nála ez a biztonsági autózás... Kétszeres világbajnok, a hátralévő futamokon meg szórakozhat egy jót. És biztos győzni is fog még. Aszfalt, Citroen, tudják.

Loeb az első francia kétszeres világbajnok (eddig az 1994-es csemp Didier Auriollal volt pariban). Olyanok társaágába került ezzel a duplázással, hogy aszongya ez korábban a finn Juha Kankkunennek (1986-87), az olasz Massimo Biasionnak (1988-89), legutóbb meg a persze, hogy finn Tommi Makinennek (1996-99). Na ja, Makinennek dupla-duplája vagyon.

"Nem akartam csatázni sem Solberggel, sem Grönholmmal" - nyilatkozta a bajnok. "Boldog, elégedett vagyok. Most arra kell koncentrálnom, hogy nyerjek Korzikán, még sosem sikerült. Marcus ötször győzött már hazájában, nem maradhatok le..."

3.: Atkinson - Végre megmutatta, mit tud, ez persze eddigi legjobbja a murvamenőként igazolt ausztrál sihedernek. Szakaszgyőzelme is volt, nem egy. Gratula. A Subarunak is kellett így, hogy a 2003-as világbajnok norvég Petter Solberg az utolsó előtti szakaszon feladta. Eltrafált valamit, bekrepált az Impreza kormányműve. Az élről esett ki. Pech.

Forrás: EPA

Klikk a képekre vagy ide a galériáért!

4.: Francois Duval - A belga ifjonc megint tette a dolgát, gyűjtött jópár pontot a Citroennek. Nem durvult, érett, higgadt érdekversenyzést mutatott. Összetettben még elkaphatja Rovanperät a hatodik helyért.

5.: Harri Rovanperä: Végezhetett volna akár dobogón is a finn, de volt technikai gondja bőven. Nyert szakaszt is. De Duval a nyakán. Csak nem sikerál a Mitsubishinek, de majd.

6.: Toni Gardemeister: Nem rossz, de a jó az nem ilyen. A Ford finnje a szezon második felére kipukkadt.

7.: Roman Kresta: A cseh fordostól már inkább szép ez az eredmény, mert ő (Gardemeisterrel szemben) inkább aszfalton szokik gyorsan menni.

8.: Daniel Carlsson: A Märtin helyére beugró svédtől nem rossz, ennyi.

Konstruktőrileg:

1. Citroen: Megint nőtt az előnyük a PSA-konszerntesó Peugeot-val szemben, tuti, hogy meglesz nekik is a zsinórban három világbajnoki cím. Túl jó a Xsara.

Forrás: EPA

2. Peugeot: Gyógyír a győzelem mindenféle sebre, de a Citroen messze. Meg úgyis kiszállnak. Statisztikának, presztízsnek is remek.

3. Ford: Sokkal jobb a Focus ennél. Jobb pilóták kellenének oda. Csak az sokkal többe kerülne. Három pontra a Subaru. A "mindig pontot szerez a Ford", nos ez a rekordszéria persze folytatódott.

4. Subaru: Hazai pályán nagyot szakíthattak volna, Solberg elrontotta. Elkaphatják a Fordot a bronzért.

5. Mitsubishi: nekik is hazai verseny volt, szépen is teljesítettek. Aztán az olasz Gianluigi Galli odaverte a Lancer bal hátsó felfüggesztését, kiesett (a negyedik helyről), a francia Gilles Panizzi 11. lett. Rovanperä meg ugye ötödikként zárt.

6. Skoda: Először voltak Japánban, a német Armin Schwarz tizedik lett. A finn Mikko Hirvonen pontszerző helyen autózott, igen gyorsan, túl gyorsan, kiesett. Hajtása a seregnek.

PWRC: Arai nyert hazai pályán honfitársa, Nutahara, illetve a finn Teiskönen előtt. A vébés N-eseknek már csak egy meccs van vissza, Ausztrália. Arai vezet.

Forrás: EPA

Japán-rali, a vb 13. futama, végeredmény (élcsoport):
1. Grönholm, Rautiainen (finn, Peugeot 307 WRC) 3:25:32 ó (102,2 km/h)
2. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroen Xsara WRC) + 1:22.1 p
3. Atkinson, MacNeall (ausztrál, Subaru Impreza WRC) + 2:40.0 p
4. Duval, Smeets (belga, Citroen Xsara WRC) + 2:59.4 p
5. Rovanperä, Pietiläinen (finn, Mitsubishi Lancer WRC) + 3:59.8 p
6. Gardemeister, Honkanen (finn, Ford Focus WRC) + 4:32.3 p
7. Kresta, Tomanek (cseh, Ford Focus WRC) + 5:32.0 p
8. Carlsson, Andersson (svéd, Peugeot 307 WRC) + 6:39.1 p
9. Warmbold, Orr (német, ír, Ford Focus WRC + 7:39.3 p
10. Schwarz, Wicha (német, Skoda Fabia WRC) + 12:07.4 p