Késik a Suzuki WRC

Vágólapra másolva!
Bár Japánban már tesztelik, a legfrissebb hírek szerint a Suzuki csak a 2008-as szezonban veti be mindenestül az SX4 WRC-t.
Vágólapra másolva!

Nem kizárt, hogy már jövőre élesben, azaz versenyen is tesztelik a kocsit, de az SX4 WRC első teljes szezonja csak a 2008-as lehet. Korábban az a hír járta, hogy 2007-ben nincs mese, és az elitbe is megérkezik a Suzuki, nem "csak" a junioroknál, a JWRC-ben aratva (Ignis, majd Swift S1600-zal). Viszont nemrég az FIA illetékesei elvetették azt az ötletet, hogy a következő világbajnoki évad rendhagyó legyen. Többen azt tervezték, hogy nem hagyományosan, január végétől novemberig tartson a szezon, hanem nyártól nyárig.

"Szeretnénk 2007-ben pár futamon indulni, hogy minél több tapasztalatot gyűjthessünk, hogy fejleszthessünk" - mondta a Suzuki WRT igazgatója, az a Tadzsima Nobuhiro, aki egy elképesztő Grand Vitarával a minap fölényes győzelmet aratott a coloradói Pikes Peak hegyiversenyen.

A Magyarországon gyártott családi kocsira épülő SX4 WRC motorja a szabályoknak megfelelően kétliteres, turbós, 300 lóerős, nyomatékmaximuma 600 Nm körül lehet, a váltó ötsebességes, és persze mind a négy kerék hajtott. A homologizáció egyik feltételeként megadott 2500 darabos értékesítéssel nagyon nincs gond...

A WRC-ben egyébiránt most szünet van, folytatás augusztus közepén az aszfaltos Német ralival. A Suzuki-érdekeltség JWRC-ben a svéd PG Andersson és az észt Aava is aranyközelben van.