Waldviertel-rali Benikkel az élen

Vágólapra másolva!
Október 26. és 28. között rendezik az osztrák Waldviertel-ralit - több magyar is indul, az egyes rajtszám bajnokunké, Benik Balázsé.
Vágólapra másolva!

DuEn-interjú Benik Balázzsal

A hagyományos, már 26. OMV Waldviertel-ralira nem kevesebb mint 153 páros nevezett, ebből 63 külföldi, és megannyi honfitársunk is részt vesz rajta. A viadalnak voltak már magyar győztesei, legutóbb, 2004-ben Benik Balázsnak sikerült nyernie. Az OMV Benik Motorsport versenyzője ahogy akkor, ezúttal is (2001-es) Ford Focus WRC-vel indul, immár kétszeres abszolút magyar bajnokként.

A nevezési lista alapján Balázs navigátora nem Varga István, hanem Bunkoczi László, a terepralis Szalay Balázs "jobbkeze" lesz. A versenyt további két WRC-s vendég tiszteli meg, az egyik Skoda Octaviában a Tagai fivérek próbálnak szerencsét. Magyarok még: Szabó és Kalusza (Mitsubishi Lancer Evo VIII, N4); Németh, Béres (Skoda Felicia Kit-Car, A6); Baracskai, Lovász (Renault Clio, N3); Trencsényi, ? (Mitsubishi Lancer Evo VI, A8); Rongits, Hannus (Mitsubishi Lancer Evo VII, A8); Pénzes, Thurzó (Mitsubishi Lancer Evo VI, A8); Fabinyi B., Orsovai (Suzuki Swift GTI, A5); Boroznaki, Kiss (Lada 2107, A6); Hajdu, Fabinyi Z. (Peugeot 106 S16, N2); Várkonyi, Sándor (Peugeot 206 RC, N3); Rónay R., Rónay L. (Lada 2107, A6); Kovács At., Kovács An. (Skoda Felicia, A5); Fischer, Táboszki (Ford Fiesta ST, N3); Veriga, Gáspár (Honda Civic, N2).

Egyéb érdekességek: a német Burkart és a cseh Prokop S1600-as Citroen C2-essel áll rajthoz. Az osztrákok legjobbja, Raimund Baumschlager szokásos, A-s Mitsubishijét N-esre cserélte. A cseh Vojtech, a szlovák Cserhalmi, a helyi menő Mörtl neve is jól cseng a sportág szerelmeseinek, az azonban még nekik is feltétlen érdekes lehet, hogy a záró osztrák bajnoki futamon a német BMW 318 Kupa, illetve a sógorok Volvo-kupás mezőnye is összeméri erejét a murvásnak kikiáltott Waldviertel-ralin.

Forrás: Duen

Benik mellett a Focus WRC-ben - belsőkamerás felvételek, képek

A futam 16 szakaszból áll 189 gyorsasági km-rel, az össztáv 565 km.