Maga a tökély - Lexus LS 430

Vágólapra másolva!
Egyetlen karosszériaváltozat, egyetlen motor - mindez első hallásra nem igazán csábító, ám ha tudjuk, hogy a Lexus legnagyobb modelljéről van szó, akkor nem kukacoskodhatunk tovább. A sokak által a világ legjobb luxusautójának tartott LS 430 nem széles motorpalettával, hanem utolérhetetlen komfortjával, makulátlan minőségével és utánozhatatlan harmóniájával kényeztet.
Vágólapra másolva!

A modellfrissítések szükségszerűségét még egy olyan konzervatív márka sem hagyhatja figyelmen kívül, mint a Lexus, így a japán cég a közelmúltban felfrissítette csúcsmodelljét, az LS 430-ast. Az autó külsején alig változtattak - minek is, hiszen az ő vevőiket nem a harsány magamutogatás érdekli -, ám a kényelmi felszerelések hosszú listáját megtoldották néhány tétellel.

Egyre feljebb

Ezek a tételek önmagukban jelentéktelenek, hiszen a hátsó utasok plafonból lehajtható piperetükre vagy a biztonsági öv elektromos mozgatású állítása nem változtatja meg nagyságrendekkel az autó komfortját. Ám éppen ez jelzi, hogy a hihetetlenül bőséges felszereltséghez szinte már nem is volt mit hozzátenni: nehéz a luxust fokozni abban az autóban, ahol még a volán négyirányú állítása is elektromos, a világ legjobb hifiberendezése a hátsó ülésről is kezelhető, az elektromosan állítható és memóriás hátsó ülések fűthetők és beépített masszázsfunkcióval rendelkeznek, és a jobb első ülés a háttámláján található gombok segítségével előretolható, hogy a hátsó utas elképesztő méretűre bővíthesse a lábterét és nagykövetnek érezhesse magát.

Csúcstechnika

Ez utóbbi berendezés világosan jelzi, hogy az LS 430 tulajdonosa többnyire hátul utazik, az autót pedig sofőr vezeti. A gyár azonban az autóvezető munkahelyét is komfortossá tette: a vezetőülés minden elképzelhető irányban elektromosan állítható - még az ülőlap hosszúságát is lehet szabályozni -, két felfújható deréktámasz segítségével pedig testre szabhatja a fotelt. A munkája is könnyebbé vált, mert az autó fényszórói ezentúl bevilágítanak a kanyarba, a navigáció és az audiorendszer hangvezérléssel (Bluetooth) irányítható, tolatásnál pedig kamera vetíti elé az autó mögötti tér képét. Sőt, nemcsak azt, hanem különböző színű segédvonalakat is, amelyek révén még a legszűkebb helyen is gyerekjáték az ötméteres luxusautó beterelése. Ráadásul minden olyan magától értetődő természetességgel és kulturáltan működik, hogy óhatatlanul megfogalmazódott bennem az érzés: " Lexusnál nem tudnak hibázni". S mi szilárdíthatná meg jobban az autóba, a márkába vetett bizalmat, ha nem ez a benyomás?

Bizalom

A bizalomra a hajtáslánc és a motor is rászolgál. A 4,3 literes, V8-as masina közel 300 lóerőt teljesít; nyilván sokkal többre is képes lenne, de ez is bőségesen elegendő, és a Lexus a környezetet sem akarja indokolatlan mértékben szennyezni. A 280 lóerő már csak azért is elégnek tűnik, mert az LS-sel nem nyomulni, hanem vonulni kell. Ebből a kocsiból ereje és nagysága ellenére hiányzik az agresszió, ám annál több benne a stílus, az elegancia és a méltóság. S persze a csúcstechnika - minden mennyiségben. A mai Toyotákba is a Lexusból került át néhány éve a variálható szelepvezérlés (VVT-i technika), ami hozzájárul ahhoz, hogy az LS méreteihez és teljesítményéhez mérten szerény, 13-14 liter közötti átlagfogyasztásra képes. Remekmű a váltóautomatika is: a kapcsolások nem hallhatók és nem is érezhetők, lopva figyelnem kellett a fordulatszámmérő mutatóját, hogy tudjam, mikor váltott a masina. Az új LS-ben a korábbi ötfokozatút hatfokozatú egység váltotta fel, amivel sikerült újabb néhány decit lefaragni a fogyasztásból.

Európa

A Lexus márka és az LS fő piaca eddig Észak-Amerika volt, a Lexus csak az utóbbi években indított offenzívát Európában is. Dízelmotor nélkül persze nincs könnyű dolguk, de sokat tesznek azért, hogy autóik itt is egyre népesebb közönségnek tessenek. Az ide szállított kocsikra ezért a korábbi 16 helyett 17 colos alufelnik kerülnek - természetesen alacsonyabb oldalfalú, azaz merevebb gumikkal -, valamint a széria légrugózás karakterisztikáját is feszesebbre vették. Szerintem ugyan a korábbi, lágyabb hangolás jobban harmonizált az autó atmoszférájával, ám az LS egyéni hangulata és összhangja ezzel együtt is érintetlen maradt. Akit megérint a tökéletesség varázsa, az ezért az autóért valószínűleg rajongani fog: az LS-nek hasonló a kisugárzása, mint egy gyönyörű, bonyolult, aprólékos kézi munkával készített óraszerkezetnek, amely a maga nemében szintén a tökélyre fejlesztett, vegytiszta mechanika. Arra pedig fogadni mernék, hogy az LS vásárlói nem hordanak kvarcórát...

PG, Fotó: Hilbert Péter