Észérvek - Renault Kangoo 1.6 16V 4x4

Vágólapra másolva!
A Renault Kangoo összkerék-hajtású változatának praktikuma összemérhető a BMW X3 vagy Porsche Cayenne jellegű presztízsautókéval. Presztízse persze nincs, ezért egészen más vevőkört vesz célba, viszont azok árának töredékéért kapható. Szóval komoly észérvek szólnak mellette, ráadásul ügyesen játszik a szív húrjain is.
Vágólapra másolva!

Hegyen lakunk, négyen vagyunk, síelni járunk, autót keresünk. Összkerék-hajtásút, tágasat, variálható belső terűt. Melyiket válasszuk? Tisztelt érdeklődő, a válasz attól függ, hogy vannak-e még további szempontjai is. Ha igény a tekintélyes megjelenés, az autóban kifejeződő rang, ha a márkaválasztással is jelezni kell, hogy ön nem akárki, vagy ha egyszerűen csak ott a bibi, hogy el kell költeni a pénzt, különben még az APEH-é vagy az örökösöké lesz, akkor egyértelmű a helyzet: minél drágább, annál jobb. 15 és 35 millió forint között gépcsodák sora kelleti magát. Ha viszont tényleg csak ennyiről van szó, esetleg kiegészítve azzal, hogy barátságos, derűs jellegű járművet szeretnének családtagként, akkor egy lépést se tovább, itt a Renault Kangoo 4x4-es változata. Igaz, 250 helyett csak 150-nel megy, azt sem lehet tagadni, hogy vannak gyengéi, de ha munkával keresett pénzből kell összekuporgatni az árát, minden érv elhalványul a 10-30 milliós megtakarítás mellett. Ez olyan észérv, amely előtt meg kell hajolni.

Gerald Durell örülne...

Ismerik őt, a "Családom és egyéb állatfajták" meg egy sor egyéb állatos sikerkönyv szerzőjét? Durell imádná a Kangoo-t. Egyrészt azért, mert ő aztán nem az a fajta, aki proccos autóval megy expedícióra, másrészt szórakoztatná a találgatás, hogy milyen állathangokat utánoz a kocsija. A motor halkan brummog, mint egy maci. A menetszél mérsékelt surrogása talán egy madárraj elhúzását juttatná eszébe. Na de ez a kereplés hátulról? Megvan - gólya! S a ciripelő hang az egyik ajtóból? Kabóca! Hát a zörgés innen-onnan? Viaskodó szarvasok agancscsattogása! Egy egész állatkert!

A valóság persze prózai: a zörejek arra utalnak, hogy nem a leggondosabb lehetett a 14 ezer kilométert futott tesztkocsi összerakása. Annak az igazságnak a jegyében, hogy egyetlen autó sem lehet jobb, mint a mögötte álló szolgáltatás, illetve hogy a kettő együtt számít, említést érdemel, hogy a jobb hátsó ajtót nem lehetett kinyitni, hogy az innen-onnan lepotyogott műanyag alkatrészek a kesztyűtartóban hányódtak, s hogy nyári gumikkal adták át az autót. A helyzetet a februári tavasz mentette meg. Durell nem autószakértő ugyan, de szerintem azért összevonná a szemöldökét...

Jávorszarvasteszt

Maradjunk még az állatoknál! Este jöttem a Kangoo-val az autópályán, előzéshez készülődve éppen a belső sávban, amikor egyszer csak megláttam közvetlenül magam előtt egy sötét autót, amely orrát a szalagkorlátba fúrva, keresztben állt, teljesen elfoglalva a sávot. Satufék, az utolsó pillanatban egy erélyes kormánymozdulat, a következő másodpercben egy másik, ellenkező irányban - teljes jávorszarvasteszt, de nem próbapályán, fényes nappal, fokozatosan növelt sebességgel gyakorolva, hanem teljesen váratlanul. No és teljes sikerrel! A kis Renault, amelyet még meg is emeltek hét centivel, hogy elmenjen a bakhát felett, ragyogóan teljesített. A kezemet nem mertem volna a két kocsi közé tenni, de nem értünk egymáshoz, és ez a lényeg! A futómű bolondbiztos, visszajelzései koraiak és egyértelműek, a Kangoo volánjánál tökéletes biztonságban érezhetjük magunkat.

Sok minden

A kedvező vételárnak megfelelően vannak olcsó hatású részletek, például burkolatlan, festett fémfelületek a belső térben, de ezt gazdag felszereléssel tette jóvá az autó. Széria benne az ABS, a két frontlégzsák, a ködfényszóró, az elektromos ablakemelő, a távirányítós központi zár, a manuális klíma, pollenszűrővel, és sok egyéb kellemes dolog. Sajnos van egy kellemetlen is: a fehér számlapú műszerek nagyon rosszul leolvashatók. Fejlesztő urak, nézzék meg saját márkájuknál a feketéket, vegyék észre, hogy sokkal jobbak, és tessék átvenni ebbe a típusba is! Nagyszerű viszont a négy tároló rekesz a tető két oldalán - mint egy repülőgépen! Ami az extrákat illeti, ügyes dolog a kormányról kezelhető rádió, szerencsére nem kellett az oldallégzsák, és majd csak a meleg évszakokban lesz jó - de akkor nagyon - az elektromosan nyitható hátsó vászontető. Korlátozottan tetszett, mert nem átlátszó, csak áttetsző a panorámaablak a tető első szegmensében. Az ár még ezekkel a tételekkel is barátságos marad!

A lényeg

Ezeknél is fontosabb azonban két jellemző: a férőhely és a trakció. Egy Vel Satis utasai csak irigyelhetik nyújtózkodási, forgolódási, fészkelődési lehetőségeinket, a csomagtartó alaphelyzetben fél köbméteres (amiből persze nem keveset vesz el az összkerék-hajtás miatt ide került pótkerék), de több mint 2300 literesre bővíthető! Rakodni esőben is szárazon tudunk, megvéd a magasra nyíló hátfalajtó. Lehet, hogy a francia autótervezőknek nincs érzékük a bombasztikus felvágáshoz, de a célszerűséghez annál több, s én éppen ezt szeretem bennük. Az összkerék-hajtás pedig, ha terepjáróvá nem is varázsolja a Kangoo-t, képessé teszi mindenféle mezei, erdei és hegyi szekérút bejárására, sárdagasztásra és hótaposásra. Akinek még több észérvre van szüksége, tegyen próbautat egy ilyen kocsival - biztosan lel néhányat...

Karlovitz Kristóf, fotó: Hilbert Péter