Dombvasaló - Scania R580 LA4x2MNA

Vágólapra másolva!
Fura dolgokra képes ez az 580 lóerős Scania. Ahol azelőtt emelkedők voltak az ismert úton - most nincsenek. Amikor legközelebb arra járunk, megint ott vannak. Csupán a saját áthaladásának idejére változtatja meg a vidék domborzati térképét: a dombokat kivasalja, a hegyeket ellapítja. Mindehhez szuper kényelmes és gazdaságos.
Vágólapra másolva!

Ez a nyerges vontató - a szakma kedveskedő becézésével "traktor" - a Scania büszkesége. Mivel pedig a svéd márka az egyik legrangosabb a nagyteherautók mezőnyében, már sejthetjük, hogy jelen esetben valami abszolút különlegességgel van dolgunk. S csakugyan, minden tekintetben átlagon felülit nyújt, hibát nagyítóval kell keresni rajta, jó tulajdonságaival oldalakat lehet megtölteni. Ahhoz, hogy objektív benyomást keltsen egy teszt, kell benne kritikának is lenni, de most hadd bocsássam előre, hogy csalódás lesz a bírálatra várók osztályrésze. Önmagában szinte semmi rossz sincs benne, legfeljebb másokkal összehasonlítva marasztalhatjuk el azért, mert nem sík, jól járható a fülkepadló, hanem középen kissé magasabb, a motoróriás helyigénye miatt. Aki mindenképpen kötözködni akar, az felhozhatja, hogy nem éppen alacsony, sőt eléggé húzós az ára. Körülbelül ennyi, s akkor most jöhet a tárgyilagos dicshimnusz.

Nagymenő

A Scania idén fejezte be nagyteherkocsi-választékának teljes megújítását, modul rendszerbe rendezett három sorozattal s azokon belül számtalan variációs lehetőséggel. A fülkék, hajtásláncok és alvázak-futóművek olyan kötetlenül kombinálhatók egymással, hogy minden feladatra akad alkalmas változat. A miénk most R sorozatú, tehát az alvázon magasan álló, nagy belmagasságú fülkével ellátott gép, 580 lóerős motorral.

Forrás: Autó-Motor


Luxus munkahely

Forrás: Autó-Motor


Csendes erő

Forrás: Autó-Motor


Forrás: Autó-Motor




A tartalomból:
Bemutató: VW Passat, Mercedes-Benz M, B és R
Menetpróba: Nissan Murano, Ford Fiesta ST és TDCi
Extra: Toyota LC kalandtúra
Teszt: Citroen C4, Honda FR-V, Subaru Forester, Scania R580 stb.



Karlovitz Kristóf