Narancs szamár a ködben - Fiat Albea 1.4 8V Dynamic

Korábban már megírtuk első benyomásainkat az Albea bemutatásakor. Most egy egész hétre a kezünkbe kaphattuk. Négyajtós, nagyautós, böhömcsomagteres cirka két és fél milláért. Biztató kezdet, bár már az első ránézésre kiderül, hogy a stílusos olaszoknak csak a színhez van némi köze.

Narancsos indiánnyár-metál. Az egyetlen dolog, amiről elhiszem, hogy Torinóban keverték. A többit kiadták bérmunkába, és ellenőrzés nélkül hagyták jóvá, mondván úgyis a Balkánra készül. Tőlünk nyugatra nem is merik áruba bocsátani, mert messze elkerülnék az amúgy sem túl látogatott Fiat-szalonokat.

Szerintem nálunk sem teszik ki a kirakatba, mert a Grande Punto valahogy csábítóbb. Első ránézésre egy jól sikerült Lada 2107, na jó, Fiat 124 faceliftes változatának néz ki, akire jól ráijesztettek, így sírva is fakadt.

Ezek a könnycseppek gyűltek össze a szeme sarkában. Ami még jól is állna, na de ha kicseréljük a Fiat jelet egy Volkswagenre, rögtön mindenki az új, négyajtós Polónak nézné. Szóval oldalról és hátulról ráncfelvarrt 124-es, elölről pedig az új VW Polo. A színe a Lamborghini narancsa, műanyagjai pedig a koreai márkákat idézik.

A "térjünk vissza a hengerenként kétszelepes technikához, mert azt kevésbé kell forgatni, alacsonyabban jön a nyomaték és a fogyasztás is csökken" pedig Honda-találmány (Jazz, City), csak ott kétgyertyás. Az üléseket franciahonból kölcsönözték, a rugózást pedig egyenesen a tengerentúlról importálták. S végül, de nem utolsósorban, Törökországban rakják össze. Szóval tiszta globalizáció.

A tükör két oldala

A Balkán-szindrómát csak erősíti az autó hasa alatt tátongó hely, így akár akna vagy emelő nélkül lehet rajta kipufogórendszert cserélni. Persze úgy is meg lehet közelíteni a dolgot, hogy nem akad fenn a padkákon, meg a fekvőrendőrön és a telekre vezető úton.

Telekre járásból egyébként jól vizsgázik. Minden úthibát elnyel, abszolút halk a futómű, lágyan ring végig a hepehupás földúton. Viszont ez a tovalebegés megmarad közúton is, autópályán nagy tempónál pedig félelmetes. A kormányzás sem közvetlen, minden mozdulatra gondolkozik egy kicsit, majd bólintással veszi az adást és fordul.

Belülről is van Lada-feeling. Közel a plafon, meredek a szélvédő, és előretekintvén valószínűsítem, hogy az ablaktörlők is csereszabatosak a régi Fiattal. Vékonyka karon árválkodnak, és a hangjuk is hasonló. Évek óta nem hallottam relé kattogását, most igen.

A beltér alacsonyságát leszámítva viszont kellően tágas, és oldalirányban sem kell szűkölködni. Gyerekülés mellett is elfér két ember, bár akkor már elég szorosan, már-már intimen simulnak össze. A gyerekülés bevarázslására mondjuk dzsinképzőbe kell járni, mert előbb be kell azt préselni a szűk ajtónyíláson, majd ki kell válogatni az össze-vissza lógó biztonsági övcsatokból a megfelelőt. Nem egyszerű mutatvány, tapsot érdemel, aki öt perc alatt teljesíti.

A vidám narancssárga után komoly depresszióba süllyeszt a műszerfal és az ülések színe, anyaga. Fekete, kemény, kopogós, kicsit sorjás. Ha más nem is, legalább a műszerek mennek a kocsi színéhez. A gombok nagyok, jól kezelhetőek, bár a jobbra indexelés a "most töröm le a kart a helyéről" érzetét kelti, ugyanúgy, mint az ablaktörlésé. Pakolóhelyekkel nem vagyunk elkényeztetve, és ami van, az is kicsi.

Míg a tervezés Nemtudomholországban történt, a fedélzeti számítógépről el tudom képzelni, hogy egy dzsigoló keze is benne van. Balra van a menü gomb és a léptető, középen, az órák alatt nézem, mi történik. Sokat tud, de logikáját tekintve viszont tíz percbe került a napi kilométerszámláló nullázása. Arról nem is beszélve, hogy a központi kijelzőn indítás után mindig az aktuális rádióadó jelenik meg, és önhatalmúlag be is kapcsol. Előnyére legyen mondva, legalább nem dobozhangon szól.

Az ülések elsőre nagyon kényelmesnek, franciásnak tűnnek, később kiderül, hiányzik a deréktámasz és izzaszt a huzat, ami amúgy rendkívül tartósnak néz ki.

A motor alapjáraton halk és nem nagyon húz, feljebb már hangosabb és húz is. Kilencvennél a szélzajjal együtt morog-süvít, százharmincnál már csak a szél uralkodik. Gyorsulása visszafogott, viszont százon 6,5 liter benzinnel beéri. És ebben minden benne van, dugós ácsorgás, autópályázás négy fővel, csomagokkal.

Az Albea legnagyobb ellenfelei a Dacia Logan és a Renault Thalia. Melléjük állítható még egy Chevrolet Aveo, egy Honda City, egy Kia Rio, egy Opel Astra Classic vagy egy Skoda Fabia. Csomagtartóban az Albea a király 515 literrel a Logant és a Thaliát 5-tel verve. Albeából nincs dízel. A legolcsóbb a Logan (1,9-től), Thaliánk 2,2-től lehet. Aveo 2,1-től, de neki jóval kisebb a puttonya (400). A Rio adatai 2,5/390, a City-é 2,9/500. A Fabiáé 2,9/438, az Astra Classicé 3,1/460. Motorizáltságról, felszereltségről most nem beszélünk.

A kocsi legjobb része: a csomagtartó. Bár nyílása négyajtósan szűk, itt be is fejeződik a panaszáradat. Hatalmas, 515 literes, kárpitozott hátizsákot kapott az Albea. Még a térbe belógó pántok is burkoltak. Kifejezetten igényes megoldás. Sőt, ha nyitva a csomagtér, és tankolhatnékunk támad, egyszerűen meghúzzuk a jobb oldalt fityegő fekete cipőfűzőt, és láss csodát, már nyílik is tanksapka. Ez a része mindenképpen ötöst érdemel. Három bőrönd, babakocsi, összecsukható gyerekágy, játékhegyek, elemózsiás csomag, mind-mind befértek. Én sem hittem el, pedig simán rácsukódott az ajtaja.

Összességében nekem nem tetszett az Albea, de a túrós palacsintát sem szeretem, szóval ez nem mérvadó. Jó és jól összerakott autó, és egy gazdagabban felszerelt ötajtós, régi Punto áráért (Active: 2 390 000, Dynamic már elektromos ablakkal, klímával, ködlámpával, CD-s rádióval, utasoldali légzsákkal: 2 690 000 Ft) egész nagy vasat vehet az ember. Ennek ellenére csak a csomagtere és a színe kéne. A csomagtér mindegy miben, de a színe egy Lamborghinin...

Nagy Tibor