Kiscápa - Opel Corsa 1.4 Sport

Vágólapra másolva!
Végre újra van normális kisautója az Opelnek! A Corsa persze itt volt eddig is, csak hát az első két, jól sikerült generáció után a harmadik inkább a kategória sunnyogójaként vergődött, és kóros semmilyenséggel tüntetett. Na de a negyedik eresztésnek, annak aztán olyan kiállása van, hogy szinte ordítja: tessék, itt vagyok, vegyél meg! Nem mellesleg jó sok pénzért.
Vágólapra másolva!

Corsa az Autósmoziban

Véletlenül sem vagyok elfogult az új Corsa irányában, de a tisztánlátás kedvéért azért ideírom: szeretem, illetve pontosítok, szeretjük az Opel kisautóját. Mármint családi körben, nem rovatilag értve. Az első generáció nem hagyott mély nyomokat bennem, persze, alig éltem még, amikor piacra dobták, rendben volt, jó volt, pont annyira rajzolták szögletesre, amennyire az akkori összes kategóriatársat. A második próbálkozás ellenben már sokkal jobban tetszett. A kis gömböc olyan jól sikerült, hogy még ma sem szúr szemet az utakon, kellemes, lágy formájával továbbra is szépen belesimul a városképbe, igazi időtálló konstrukció. Tudjuk, nincs olyan, hogy női autó, mégis máig a szebbik nem egyik kedvence, elég csak végigböngészni a netes hirdetőpiacot, s szinte mindegyik mellett ott találjuk a "hölgy tulajdonostól" kitételt.

És az emlékek. Ami engem illet, háromajtós B Corsán tanultam vezetni, nekem akkoriban az volt a csúcs. Az asszony otthonról hozta a vonzalmat, anyukája nyúzott egy ugyanilyet hosszú évekig, s nagy fájdalommal cserélte le Astra Classicra. Nem feltétlen csak a fentebb ismertetett körülmények miatt, de tény, hogy amikor nemrég úgy döntöttünk, használt autót veszünk, vita nélkül egyeztünk ki a második generációs Corsában. Hosszú-hosszú keresgélés után sikerült is megtalálni a tutit, az üzlet azonban egyéb, itt most nem részletezett okok miatt végül nem köttetett meg. Pedig nagyon közel voltunk...

Mindezek után egyértelmű, hogy szokásos heti rovatértekezletünkön úgy csaptam le a Corsára, mint hülye gyerek a kezére barkácsolás közben. Akartam. Hogy azóta megbántam-e? Nem tudom. Viszont az biztos, hogy Év Autója-játékunkon a Corsát tettem első helyre, s nem vagyok biztos benne, hogy jól döntöttem. Ettől persze nagyon jó esélyei vannak az aranyra, hiszen német autó ezer éve nem nyert és különben is, de bennem maradt egy kis kétely. Na majd szép sorban mindenről.

Forrás: [origo]Formaterv. Az első hivatalos képek bemutatása óta nyilvánvaló, hogy az Opelnek sikerült leszámolnia a harmadik generáció semmilyenségével. Amennyire jól sikerült a B, annyira csoffatag lett a C jelű eresztés, úgy eltűnt a kategóriában, hogy sötétben észre se venni. Ami a legérthetetlenebb, hogy ennek ellenére az autó nem szerepelt rosszul a piacon, legalábbis az Opel által kikalkulált számokat simán hozta, bizonyítva, hogy a fogyasztói társadalom torkán mindent le lehet nyomni. Ezzel együtt Opeléknál is hamar nyilvánvalóvá lett, hogy ezen a vonalon nem lehet tovább menni, főleg, mivel a legfőbb pénzcsináló modellről vagyon szó.

Olvasónk írta

Az Opel C'mon reklámfilmjében szereplő kis élőlények olyan formán kapcsolódnak az új Corsához, hogy létrejöttüket a középkonzol ihlette. Elég ránézni a két légbeömlő csőre meg a piros háromszögre, a lapos gombokra, és felsejlik a kis figurák arca...

(nem hivatalos álláspont)

És akkor Nils Loeb megrajzolta a negyedik generációt. Az Opel meg szép lassan adagolta az információt, csak hogy még nagyobb legyen a várakozás. Mindezt tetézte a C'mon-kampánnyal, ami a figurákat nézve aranyos, akár ötletesnek is mondható, de hogy őszinte legyek, annyira nem látom, hogy ez az egész hogy kapcsolódik a Corsához. Na de ez nem is lényeges. Az autók megérkeztek a bevásárlóközpontokba is, boldog-boldogtalan tapogathatta őket, a leleményesebbje nyereményjátékot is szervezett; hát persze, hogy otthoni utasításra én is dobáltam a ládába a szelvényeket. Csak úgy zárójelben, nem nyertünk.

A kereskedésekbe csak ezután, a nagyon gondos felvezetés után érkezett meg a Corsa (az első nyílt hétvégén rögtön úgy is csináltunk, mintha venni akarnánk egyet, részletek itt), addigra már 150 darabra volt konkrét vevő. Úgy, hogy csak képeken látták az autót. A siker mindezek alapján irdatlannak ígérkezik, úgyhogy jövőre szerény ötezer Corsán akar itthon túladni az Opel.