Vettel nyugdíjas éveire - Infiniti EX 30d-teszt

Infiniti EX30d
Vágólapra másolva!
Az Infiniti kisebb szabadidő-autójában nagy fantázia lenne, de semmiben sem emelkedik ki konkurensei közül, és nem csak azért, mert majdnem mindegyiknél alacsonyabb. A motorja, a viselkedése és a tudása az erős prémium ellenfelek mellett csak átlagos.
Vágólapra másolva!

Fotó: Vida János [origo]
Az EX az Infiniti kisebbik szabadidő-autója
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez, és mi benne az újdonság?

A Nissan a 80-as évek végén a Toyota mintáját másolva létrehozott egy kifejezetten az észak-amerikai piacnak szánt luxusmárkát, ez lett az Infiniti. Eleinte nem tudott a Lexushoz hasonló eredményeket produkálni, de szép lassan azért ez a márka is világméretűvé fejlődött, már több modellel is rendelkezik. A modellválaszték is a Lexushoz hasonlóan alakult, van itt méretes limuzin, stílusos kupé, és természetesen kihagyhatatlan szabadidő-autó. Az FX-szel nagy sikereket értek el, de egy idő után szükségessé vált a kisebb EX-változat gyártása is. A többi modellhez hasonlóan eleinte ez is csak benzines erőforrással volt kapható, de most végre megérkezett a dízel is.

Fotó: Vida János [origo]
238 lóerős és 550 Nm-t ad le, mégsem hihetetlen sportos

Hogy néz ki?

Nagyon erős testvérre támaszkodhatott az Infiniti az EX megtervezésénél, hiszen az FX formája nagyon megnyerte a vásárlókat. A vad, divatos SUV után a gyár tervezői mégis sokkal konzervatívabb, visszafogott stílust ragadtak meg az EX-szel, így nem annyira izgalmas jelenség. Bár alacsony termete miatt akár kicsinek is láthatnánk, valójában csak 3 milliméterrel rövidebb, mint az aktuális X3-as BMW, amely méreteit tekintve erősen közelít az előző X5-öshöz. Az EX azért látszik sokkal kisebbnek, mert majdnem 10 centiméterrel alacsonyabb az X3-nál, vagyis valójában egy kombi és egy SUV között helyezkedik el.

Fotó: Vida János [origo]
Terepre nem érdemes betévedni vele

Műszaki tartalom

Egészen jó paraméterekkel rendelkezik az EX 30d, amiben az Infiniti első dízelmotorja dolgozik. Ez a motor sem saját, hiszen egy Renault-blokkra épül, de valójában a Nissan és a Renault közös gyermeke. A háromliteres erőforrás 238 lóerő és 550 Nm leadására képes, ami ma már nem kiugró adat, de nem is rossz. Ehhez párosították a Nissan hétfokozatú automatáját, ami szintén csak átlagos napjainkban. Elöl két lengőkaros, hátul többlengőkaros futóművet kapott, az állandó összkerékhajtást nem lehet kikapcsolni, és nincs felező sem.

Az elektronikai kiegészítők tárháza egészen széles, de igazából semmi olyan rendkívüli extrával nem találkozhatunk, amelyet más modellekben már nem lenne szokványos. Az EX műszakilag is az FX kicsinyített mása, amely egy kategóriával lejjebb próbál vásárlókat szerezni a nagy német konkurensektől (X3, Q5, GLK).

Fotó: Vida János [origo]
Igényes és izléses az utastér

Milyen vezetni?

Alapvetően egy szimpatikus luxusautó az EX, ennek megfelelő minőséggel. Egy kicsit mégis hiányérzete lehet annak, aki a legújabb modelleket már kipróbálta. Az M30d tesztje után szebb emlékeket őriztem erről a motorról, váltóról, valamiért az EX-ben már nem győzött meg. Talán az állandó összkerékhajtás az oka, de a robbanékonysága nem annyira jó, mint a limuzin változaté. A hétfokozatú automata nehézkes, a háromliteres dízelt feltűnően sokat bömbölteti. Lassan vált, ezért a menetteljesítmények sem fantasztikusak, de a motor is kevesebbet mutat az erejéből. Ráadásul a zajszigetelés sem sikerült annyira jól, a motor nyers akusztikájából sokkal több eljut az utasokig.

Fotó: Vida János [origo]
Ebben is benne van a körbekamerázás

A futóműve már bizonyít, bár kétség kívül ennél is vannak jobbak. Kicsit zavaró, hogy nagyon orrtolósra hangolták, kanyarokban már meglepően hamar el kezd visítani az első kerék. Az elérhető kanyarsebességek terén sem éllovas, ebben zavarhatja azüresen csaknem kéttonnás tömege. A kormányzása pontos, a féke határozott, de valahogy mégsem nyújtotta azt, amire számítottam. A rugózás alapvetően kényelmes, bár a keresztúthibákon tud azért ugrálni.

A nagy tömeg és a zavaros viselkedésű váltó miatt már az sem lepett meg, hogy a fogyasztása sem alakult annyira szépen, mint a korábban tesztelt M30d-nél. Itt 10 liter/100 km-es fogyasztás alá bemenni már teljesítmény, kényelmes stílusban is 10,3 liter/100 km lett az átlag. Városban 13-14 liter sem lehetetlen, autópályán pedig 8 liter körül fogyaszt. Bár egyik adat sem vészesen sok, a korábbi tapasztalatok szerint körülbelül egy literrel kevesebbet vártam.

Fotó: Vida János [origo]
Egyszerre érintőképernyős és mégsem

Milyen benne utazni?

Beszállás után nem okoz csalódást az EX, igényes kidolgozása, minőségi anyagai rögtön igazolják az Infiniti jó hírét. A felszereltség is pazar, az ízléses kidolgozás nagyszerű hangulatot áraszt, tehát elvileg minden rendben. Az autó beindítása után azonban mindenből egy kicsivel kevesebbet nyújt, mint azt vártuk volna. Zajosabb, ami elsősorban a bömbölő motor kevés hangszigetelése miatt zavaró. A hátsó térkínálat is passzentos, és a 340 literes csomagtartó is egy kicsit kicsi. Magyarul, a külső méreteihez képest az egész utastér pici. Ha cserébe subarusan sportos lenne, akkor megbocsátanánk ezt neki.

Fotó: Vida János [origo]
A vetélytársakhoz képest meglepően lapos

Megéri az árát?

Azt már megszokhattuk, hogy az Infiniti-modelleknél nem túl nagy a motorválaszték. Ezt a gyáriak bizonyára úgy indokolják, hogy csak a legjobbakat gyártják, de azért elférne még pár erőforrás a kínálatban. Persze már annak is örülhetünk, hogy megjelent a dízelváltozat, amely egészen szép teljesítményre képes. Az alapára 15,2 millió forint, de már ebben is benne van szinte minden fontos extra. A tesztautó igazi hibrid modell volt, hiszen első ránézésre GT -felszereltségűnek tűnt, de a GT Premium-szintből még megkapta az Intelligens távolság- és sebességtartó automatikát lassú követési funkcióval, valamint belekerült a ráfutásos ütközésekre figyelmeztető rendszer is. A parkoláskor hasznos panorámamonitort is megkapta, de az eggyel nagyobb felszereltségi szintből hiányzott a napfénytető. Ezért aztán nehéz meghatározni, hogy pontosan mennyi is az ára, de a GT-szint 16,7 millió, míg a legmagasabb felszereltséggel majdnem 18 millióba kerül.

Cikkajánló

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Forrás: [origo]

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Audi Q5, BMW X3
és Mercedes-Benz GLK

Nyugalmat áraszt -
Volvo XC60
-menetpróba

Ismeretlen gyöngyszem -
Infiniti M30d-teszt





Ehhez képest a nagy konkurensek (Audi Q5, BMW X3, Mercedes-Benz GLK) indulóárai mind 15 millió forint körül mozognak háromliteres dízelmotorral, de a tesztautóval szinte azonos felszereltség mellett már bőven 19-20 millió forintot kóstálnak, vagyis körülbelül egy-két milliót lehet spórolni Infiniti-vásárlással. A Volvo XC60-ast vehetjük még egy kalap alá, de abban nincs háromezres dízel, helyette viszont ott a twin-turbós 2,4-es, D5 verzió 215 lóerővel. Az XC60 alapvetően olcsóbb az Infinitinél, hiszen a D5-változat már 11,7 millió forinttól elérhető, de egy jól felszerelt, igényes példány ebből is körülbelül 17 millió forint.

Fotó: Vida János [origo]
Nem túl nagy a csomagtartó: 340 literes

Összegzés

Igazán különleges választás a kategóriában, de mégis nehéz lesz bizonyítania. Ebben a szegmensben ugyanis nagyon nagy a német uralom, az EX pedig kicsit visszafogott az átütő sikerhez. Képességei nem rosszak, de az Audival, BMW-vel és a Mercedesszel szemben csak az ára miatt győzhet. Jómagam inkább az X3-as mellett tenném le a voksomat, most az új bajor vas a legmeggyőzőbb, de az Infiniti különlegesebb.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2993 cm3. Hengerek/szelepek száma: 6/24. Teljesítmény: 175 kW (238 LE)/3750. Nyomaték: 550 Nm/1750. Sebességváltó: hétfokozatú automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/hűtött tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4645/1800/1575 mm. Tengelytáv: 2800 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1540/1545 mm. Tömeg: 1985 kg. Terhelhetőség: kb 500 kg. Csomagtartó térfogata: 340 l. Üzemanyagtartály térfogata: 80 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 7,9 mp. Végsebesség: 221 km/óra. Átlagfogyasztás: 8,5 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 10,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 224 g/km.