Rekordlétszám a Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán

Vágólapra másolva!
Negyedik alkalommal indul útnak a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, amely idén 2006. május 26-28. között a Zalai-dombságra látogat.
Vágólapra másolva!

A Csillagtúra résztvevői a csütörtöki edzőnapon ismerkedtek meg a verseny szabályaival, feladataival, és tesztelhették ügyességüket egy 1/100-as szakaszon (amelyből amúgy mindkét nap nyolcat rendeznek). A korábbi évekhez képest újdonság, hogy a péntek reggeli rajt előtt már nem lesz külön "fejtágító" (kérdés esetén persze mindig lesz, aki válaszol), a szervezők így szeretnék elérni, hogy flottul menjen az indulás. Ezzel kapcsolatban kérésként elhangzott, hogy aki tud, már 25-én, csütörtök délután négy és hat óra között látogasson el a starthelyszínre, a Hunyadi úti Mercedes-szalonba a rajtszámokat és regisztrációs csomagokat átvenni.

Az átlagtartó túrán az 1976. december 31. előtt gyártott, vagy a stuttgarti Mercedes-Benz Classic Center által veteránnak minősített Mercedes-Benz autók vehetnek részt. A verseny ún. átlagtartó ügyességi verseny, amely során adott idő alatt adott távolságot kell a résztvevőknek teljesíteni, így egyforma eséllyel indulnak a különböző évjáratú és teljesítményű autók. Idén minden eddiginél több, 67 autó jelentkezett a versenyre. Elegendő nevező esetén külön kategóriát írtak volna ki a háború előtti autók számára, az egy jelentkező (1937-es gyártású 230 Cabriolet B típusú oldtimer) azonban értelemszerűen a többiekkel együtt teljesíti majd a távot, valamivel lazább feltételekkel.

A verseny két napja alatt a szebbnél szebb veteránautók bejárják a Zalai-dombság varázslatos tájait. Az első nap Székesfehérvár, Siófok és Zalakaros érintésével Nagykanizsára érkeznek az autóritkaságok, majd szombaton Zalaegerszeget és környékét járják be, teljesítve a pontgyűjtő feladatokat.

A IV. Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán számos autóritkaság vesz majd részt: itt lesz látható a Magyarországon elsőként forgalomba helyezett Mercedes-Benz 190 SL, amely közel egy évtized után került vissza a tulajdonos családjához. A túrán a verseny egyik fő szervezőjének, a három éve alakult Mercedes-Benz Classics Magyarország Egyesület tagjai is képviseltetik magukat. A meghívásos alapon működő klub létszámát 50 főben maximalizálták, jelenleg 37 fő és 80 darab tökéletes állapotú jármű tartozik az egyesülethez, amely számtalan hazai és nemzetközi programjával az egyik legaktívabb oldtimer klubnak számít hazánkban.