Szovjet szuvenír - pedálos Moszkvicsok

Moszkvics kicsiknek és nagyoknak. Ha megkérdeznek valakit, milyen volt az első autója, nem valószínű, hogy a válasz ez lesz: pedálos kisautót kaptam karácsonyra ötéves koromban. Pedig még biztosan sokunk fejében él, amikor a KRESZ-parkokban kempingbiciklik között kacsáztunk, örömmel kapcsolgattuk a nagy testvérről mintázott műszerfalon a 4,5 voltos elemmel működő világítást, vidáman dudáltunk a szabálytalanul sétálgató felnőttekre.

Igazi szovjet színkínálat. A rendszámon lévő szám a gyártási év
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Adok egy télifagyit, ha mehetek vele egy kört. Így sikerült vezetnem életem első kabrióját. Később a szüleimtől kaptam egy gokartot, amelyre már szívesen cserélte el kocsiját a szomszéd kisfiú. Nap nem telt el úgy, hogy ne versenyeztünk volna, díszítgettük, matricákat ragasztottunk az autókra és gondosan mostuk őket hétvégenként. A kis szerkezetek mégis egyre csak koptak, horpadtak és elkezdtek rozsdásodni. Kinőttük, s végül magam sem tudom, mi lett a sorsuk.

A lábbal hajtott kis járművek már az 1900-as évek elején megjelentek. Kezdetben a fából készült felépítményt kézzel festették. Néhány évtizeddel később a játék örömét már fémkarosszériás automobilokkal élvezhették a kiváltságos gyerekek, és a század közepére komoly iparággá nőtte ki magát a pedálos autók gyártása. A vasfüggönyön túl Mercedes, BMW, Citroën és Ford kisautókat is készítettek. Ezeknek a "nyugati" kocsiknak a működési elve nem tért el a kelet-európai piacra jutó Zsiguli, Volga vagy Pobjeda járművekétől. A legelterjedtebb errefelé a Moszkvics lett. Ezen a néven három széria került ki a gyártósorokról a '60-as évek közepétől egészen a '90-es évek végéig.

Futószalagon folyt a gyártás, akárcsak a "nagy" Moszkvicsokat előállító üzemben. Itt épp a második széria készül
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az első generációs "gömbik" vonalai nem tudni, honnan erednek, de feltűnően hasonlítanak az ötvenes években gyártott amerikai Studebaker Championre. 1973-ig kismértékű eltérésekkel, de kétféle változatban kerültek a boltokba. Különleges formájukon kívüli érdekességük, hogy az eredetileg Pobjeda és Warszawa autók belső terét megvilágító egységek szolgáltak első lámpaként. Mindezeken túl 1973-ban már az Ezermester újságból megtudhattuk, hogyan alakítsuk át elektromos hajtásúra az autót. 1974-tol kezdődött a 408/412-es sorozatra leginkább hasonlító két körlámpás gyártása. Ezek a szögletesebb formájú lemezautók már alumínium díszcsíkkal és lökhárítóval készültek. A barna műszerfal kárpitozott műbőr üléssel párosult. Az első lámpák valódi foncsort kaptak, az ablakot imitáló keret helyére pedig plexi került. 1981-ben, ahogyan a normál autógyártást, a kisautókat is elkezdte utolérni a plasztikforradalom. A műszerfal színe feketére változott, és az alumínium díszlécek alá is sötét színű csík került. Az 1985-től készült Moszkvicsoknál az alumínium lökhárítót és a színes műbőr üléseket teljes mértékben leváltotta a műanyag.

Az önhordó szerkezetű, préselt lemezkarosszériával készült kisautók tervezésekor megpróbáltak sok szempontot figyelembe venni, sajnos a kivitelezés már nem volt ennyire precíz. A hátsó kerekek rugós felfüggesztéssel kapcsolódtak a vázhoz. Sajnálatos, hogy a tekercset alulméretezték, így a legkisebb súly hatására is azonnal "lekoppan" az autó. A hátsó tengely megforgatására szolgáló rudakat belül a karosszéria két oldalán helyezték el, így álló helyzetben sérülések nélkül le lehetett rakni a lábat. A lemezek és védő műanyagok kidolgozatlansága azonban az óvatlan sofőrnek könnyen horzsolásokat és kisebb sebeket okozhatott ki- és beszállás közben. A laposelem nyújtotta áramforrás is csak az első lámpákat táplálta, de leleményes apukák megoldásainak köszönhetően jó pár járműtulajdonos büszkélkedhetett hátsó világítással is.

Így is lehet

A több sikeres veterántalálkozó szervezőjeként ismert Békási Imre udvarán egymás mellett sorakoznak a kicsi és a nagy autók Kisbéren. A lelkes Moszkvics-gyűjtonek néhány éve még 14 darabos kollekciója volt kizárólag jogosítvánnyal rendelkezők részére gyártott járművekből. A tárolásukra azonban nem sikerült megfelelő megoldást találni, ezért gépparkjának javától meg kellett válnia. Márkahűsége azonban mit sem változott, olyan Moszkvicsokat vásárolt, amilyenekből egy garázsban több tucat is elfér.

Veteránbörzék és internetes árverések helyett maradt inkább a személyes keresés, ismerősökön, rokonokon keresztül. A lépcsők alatt heverő, udvarokon rozsdásodó pedálos autók átvészelve az ifjú sofőrök korszakát, megviselt állapotban kerültek új gazdájukhoz. Az édesapa és hétéves lánya, Bernadett közösen állt neki a helyreállításnak, amely mindkettejük számára egyformán kihívást jelentett. Annak ellenére, hogy szinte minden mozzanatot felújítás közben kellett elsajátítaniuk, szépen haladtak. A második és harmadik generációs Moszkvicsok még a legnagyobb igyekezet ellenére sem tündökölnek eredeti fényükben, de az együtt végzett munka öröme kárpótolja őket.

Az autó kezelési utasítása alapján 3-8 éves korig ajánlották használatát. A három fokozatban, két csavar segítségével hosszirányban könnyedén állítható ülés és a 60 milliméteres kormánymagasság-állítási határ ellenére nem kellett erős testalkatú gyereknek lenni ahhoz, hogy 6-7 évesen kinőjük. A Szovjetunió Autó- és Mezőgazdaságigép-gyártási Minisztériuma Októberi Forradalom és Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Lenini Komszomol Autógyár termékeire a legkülönbözőbb helyeken és állapotban lehet rábukkanni. Vannak olyanok, amelyek még ma is az ifjabb családtagok kedvencei, előkerülnek gyűjtőknél, ahol a portörlőn kívül más nem érintheti a gépet, és megtalálhatjuk őket az AZLK gyár múzeumában is.

Csereklyei Dániel Mercedeseket gyűjt és restaurál, de ha pedálos autóról van szó, akkor csak a Moszkvics jöhet szóba. Néhány éve igazán szép utolsó szériásokra talált öccse, Csereklyei Gáspár, és a kísértésnek, hogy gyermekkoruk szerelméből vásároljon, ő sem tudott ellenállni. Manapság kevés esély van arra, hogy viszonylag olcsón hozzájussunk hibátlan kisautókhoz. Az elérhető áron kínált szerkezetek általában használhatatlan, hiányos állapotban szerezhetők meg. Felújításuk a legtöbb esetben nem lehetetlen, de az igazi restauráláshoz komoly szakértelemre van szükség. Egy rosszabb sorsú pedálos teljes helyreállítása nem sokban különbözik a felnőttek számára gyártott autókétól. Szétszerelésüket követően az eredeti szín reprodukálásához érdemes azt színskálával meghatározni még a fényezett felületek csiszolása előtt.

Hamar elkapta a tulajdonost a gyűjtőszenvedély. A pedálosak felújítása az autórestauráláshoz hasonlóan összetett feladat
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A kopott, horpadozott rozsdaboglyák javítása a legtöbb esetben csak lakatosműhelyben végezhető el. Innen a kihegesztett és egyengetett karosszéria mehet fényezőhöz. A felszerelésre váró alumíniumdarabokat egyengetni, polírozni kell, de sokszor csak a csere jelent megoldást. A szükséges alkatrészek beszerzéséhez a legjárhatóbb út általában donorautó vásárlása, de jó adag szerencsével és nem kevés utánajárással börzéken, illetve az interneten is hozzájuthatunk a hiányzó lámpához, műszerfalhoz, dísztárcsához, esetleg lökhárítóhoz. Az összeszerelt gép mindig örömet szerez, bármi legyen is a további funkciója: gyermekjáték, kiállítási darab vagy szobadísz.

Műszaki adatok - Pedálos Moszkvics, 2. sorozat
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 1131/508/498 mm. Tengelytáv: 640 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 446/414 mm. Tömeg: 14,6 kg.
Elektromos rendszer (világítás). 4,5 voltos laposelem.
Ár. Állapottól és típustól függoen: ajándéktól (csak a helyet foglalja, vidd el) 50 000 forintig.

A cikk a Veterán Autó és Motor 2008. márciusi számában jelent meg.