WRC: Fordulatos péntek Argentínában

Vágólapra másolva!
A pénteki nyolc szakaszon öt különböző győztes volt, óráról-órára változott, hogy ki vezeti a versenyt. Este - vetélytársai taktikázásának köszönhetően - Sordónál az előny, szinte már szenzáció, hogy nem Loeb áll az élen. A PWRC-s Brynildsen hihetetlen körülmények között tudott elindulni, és végül esett ki a további küzdelmekből.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Egyelőre teljesíti tervét Petter Solberg, aki legalább egy, de inkább két gyári pilóta legyőzését tűzte ki maga elé. Latvala előtt áll az első nap után


Csütörtök este az elvárásoknak megfelelően több tízezren tekintették meg a szuperspeciált, ahol a rendkívül csúszós úton Loeb volt a leggyorsabb Hirvonen és Sordo előtt. Péntek reggel az előrejelzett eső helyett por és forróság fogadta a mezőnyt, no meg a valóban milliónyi szurkoló. Az első szakaszon a fejvesztés terhe mellett autózó Hirvonen érte el az első időt. A fiatal finn utolsó esélyt kapott csapatától, ha itt is összetöri a Focus WRC-t, más munkát kereshet magának. Mögötte Hirvonen és Sordo következtek, Loeb szokatlan módon csak a negyedik lett. Mentségére szóljon, hogy mivel ő vezeti az összetett pontversenyt, ő rajtolt elsőként, és a poros pálya miatt nehezebb volt a dolga, mint az utána indulóknak.

A délelőtti második pályán Latvala visszavett a tempóból - tavaly itt csúszott le az útről -, a szakasz legjobbja Sordo volt, aki ezzel a vezetést is átvette. A négy gyári autó mögött Petter Solberg jött, aki egyelőre lőtávolon belül tudott maradni a vezetőkhöz, igaz, ehhez sokszor a határon kellett autóznia.

Hogy ez mennyire így volt, bizonyítja több két keréken vett kanyar is, illetve az a tény, hogy a harmadik gyorsaságin elverte az egész mezőnyt, a magára találó Loeb és Hirvonen előtt ért a célba. A norvég maga is meglepődött ezen, de sejtette hogy jól fog menni a hétvégén, mert remekül sikerült a Xsara futóművének beállítása. A rettentő poros utakon még egy szakaszt kellett megtennie a mezőnynek a szervizig, ez Loebnek sikerült a legjobban. A versenyben viszont az a Hirvonen vezetett 70 kilométer után, aki addig még egyetlen szakaszgyőzelmet sem tudott felmutatni. Az első öt pilóta egyébként kilenc másodpercen belül állt ekkor, Latvala zárta a sort, aki bevallottan fokozott óvatossággal hajtott egész nap. Az autók egyébként meglehetősen jól bírták a kemény argentin utakat, mind a tíz WRC versenyben volt még, és csupán Villagra küszködött némi kormányműhibával.

Forrás: [origo]

A Ford becsületét ezúttal is Hirvonen mentette meg, aki óriási csatát vív a Citroën pilótáival. Egy győzelem újra nyílttá tehetné a világbajnokságot


A megszokottól eltérően délután nem egészen a délelőtti program ismétlődött, bár a gyorsaságik azonosak voltak, csak épp más sorrendben. Eleredt az eső, a megváltozott körülmények között Sordo robbantott, és egy legjobb idővel egyszerre csapattársát és Hirvonent megelőzve állt az élre. A többiek néhány az úton fekvő szikla miatt óvatosabbak voltak, ám Latvala még így tudta elkerülni a defektet, amely nagyjából 50 másodperces hátrányt okozott neki. A változatosság kedvéért a hetedik szakaszt Hirvonen nyerte, s így - ha csupán 0,7 másodperccel is - visszavette a vezetést.

Nagyon szorosan állt ekkor az élmezőny, az első négy-öt autó tíz másodpercen belül állt folyamatosan, de a következő pálya után a létező legkisebbé vált a különbség Hirvonen és Sordo között. A spanyol épp annyival volt gyorsabb vetélytársánál, amennyivel mögötte volt összetettben, így teljesen egál volt az állás nyolc szakasz után. Loeb is mindössze 3,2 másodpercnyire következett mögöttük, így igen izgalmasnak ígérkezett a nap záró gyorsaságija, és persze felmerült a kérdés: lesz-e taktikázás?

Forrás: [origo]

Sordo áll az élen, ám szombaton ő takarít. Nehéz lesz megtartania vezető helyét


Úgy tűnik, többen is éltek a jól bevált trükkel, mely szerint egymás részidejeinek ismeretében hagyják a pilóták ellenfeleiket maguk előtt célba érni, így taszítva őket előre a másnapi rajtsorrendben. Latvala nyerte a szakaszt, Sordoé lett a vezető hely, Hirvonen, Loeb, Petter Solberg a további sorrend. Az ifjabbik norvég alig van lemaradva a "nagyoktól", bátyja az ötödik helyen viszont már 48 másodperces hátrányban van. Őt követi Latvala, majd Wilson, a helyi Villagra, Ogier, és az utolsó WRC-s, Rautenbach.

A szériaautók mezőnyében (PWRC) már a rajt előtt óriási izgalmak voltak. Történt, hogy az egyik fő esélyes, norvég Brynildsen autója nem érkezett meg Argentínába, tévedésből Brazíliába szállították le, onnan a helyi vámosok pedig érvényes papírok hiányában visszaküldték - Új-Zélandra. A pilóta jobb híján kénytelen volt kibérelni egy helyi Evo IX-est, amely azonban nem húzta sokáig, már az első napot sem tudta teljesíteni vele a pilóta. Ha minden jól megy, éjjel sikerül megjavítani a kocsit, és esetleg még pár világbajnoki pontot szerezhet a peches versenyző. A kategóriát a helyi ász, Pozzo vezeti Subaru Imprezával, Al-Attiyah és Ligato előtt, Arai a negyedik, Prokop az ötödik. A Mayer/Tagai páros a tíz versenyben lévő egység közül a nyolcadik helyen áll.

A JWRC csonka mezőnye - ismét csak három páros indult - Bettega-Burkart-Kosciuszko sorrendben vonul pihenni. Nap közben többször változott az állás, az utolsó szakaszon az addig élen álló Kosciuszko visszaesett, mivel autója elromlott. Szombaton kilenc gyorsaságit rendeznek, köztük az esti szuperspeciállal, összesen 140 kilométeres versenytávval.


A verseny állása az első nap után:

1.Sordo/Marti Citroën C4 WRC 1:45:11,3
2.Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC +5,1
3.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC +16,3
4.P. Solberg/Mills Citroën Xsara WRC +18,9
5.H. Solberg/Menkerud Ford Focus RS WRC +47,9
6.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC +1:06,4
7.Wilson/ScottFord Focus RS WRC +2:23,0
8.Villagra/Perez CompancFord Focus RS WRC +2:41,9




PWRC:

1.Pozzo/StilloSubaru Impreza1:54:39,5
2.Al-Attiyah/BernacchiniSubaru Impreza N14 +7,4
3.Ligato/GarciaMitsubishi Lancer Evo IX +21,4
...
8.Mayer/TagaiSubaru Impreza+9:24,4




JWRC:

1.Bettega/ScattolinRenault Clio S16002:05:10,8
2.Burkart/KölbachSuzuki Swift S1600+2:26,1
3.Kosciuszko/SzczepaniakSuzuki Swift S1600+4:58,3