Kettős Citroën-győzelem a Katalán-ralin

Vágólapra másolva!
Nem történt meglepetés a Katalán-rali utolsó napján: Loeb győzőtt Sordo előtt, így a szezonzáró előtt egy pontra olvadt összetettbeli hátránya Hirvonennel szemben. Óriási eredményt értek el a magyarok, kalandos nap után az abszolút 15. helyen értek célba.
Vágólapra másolva!

Forrás: Bálint Richárd/Topspeed
Forrás: Bálint Richárd/Topspeed


Minden a terv szerint alakult Loeb számára. A célban megköszönte Sordónak a segítséget, amely meccslabdához juttatta a franciát, innen már csak rajta és Hirvonenen múlik a vb-cím sorsa


Loeb - előzékeny csapattársának köszönhetően - már szombaton átvette a vezetést, igaz, csupán másfél másodperccel állt Sordo előtt. Nagyon félnie ennek ellenére sem kellett, hiszen teljesen nyilvánvaló volt (a Citroën csapat nem is titkolta), hogy előre meghatározott csapatsorrend van érvényben, Loeb egyéni címvédése érdekében. Az első szakaszt mégis Sordo nyerte, a csodában továbbra is bízó Hirvonen és Ogier előtt, de még a negyediknek befutó világbajnok is csak 0,9 másodperccel maradt el a legjobb időtől. Novikov ismét összetörte autóját, már másodszor a versenyen. Ezúttal alaposabb munkát végzett az orosz tini, lesz dolga a francia lakatosoknak.

Várható volt, hogy a zárónapon a negyedik helyen álló Petter Solberg megpróbálja befogni a harmadik Hirvonent, a norvég pozíciójára pedig Ogier pályázott. Ennek megfelelően Solberg - ahogy szombaton - ismét szakaszt nyert, méghozzá a nap leghosszabbját. Hátrányát mégis alig tudta csökkenteni, mivel Hirvonen is mindent beleadott, érdemi változás tehát nem történt az élen. Közben újabb WRC búcsúzott a küzdelmektől: Paul Bird törte össze a Focust, s emiatt a mezőny utána rajtoló része átlagidőt kapott. A szervizelési lehetőség előtt még egy alig négykilométeres, trükkös, dobálós pálya volt hátra, a sprintet Loeb nyerte Sordo előtt. Óriási dolog, hogy egy N-es autó is befért az első tízbe, az Asi/Pikó páros kilencedik időt ért el.

Forrás: Bálint Richárd/Topspeed
Forrás: Bálint Richárd/Topspeed


Főhet Hirvonen feje: ahhoz hogy világbajnok legyen, muszáj lesz Loeböt legyőznie Walesben. Az biztos, hogy izgalmakban nem lesz hiány


A nap felénél Loeb kényelmes előnye birtokában gondolatban talán már Wales erdeiben járt, de még hátravolt a délutáni három gyorsasági. A pontszerző helyeken beállni látszott a sorrend, alighanem már Solberg és Ogier is beletörődtek helyezésükbe. Ennek megfelelően a legtöbben némileg visszavettek, a szakaszt Petter nyerte, fülig érő szájjal jött le a pályáról. A hosszú gyorsaságin is ő volt a legjobb, s ezzel jelezte, hogy a világbajnokság utolsó futamán feltétlenül számolni kell vele. Már csak a rövid szakasz ismétlése volt hátra, melyet slusszpoénként az aszfalton - a többi gyári pilótához képest - még mindig nem túl gyors Latvala húzott be. Loeb 12 másodperccel végzett Sordo előtt, az újabb kettős győzelem után (sorozatban negyedszer sikerült ez nekik Katalóniában) a Citroën már behozhatatlan előnyre tett szert a gyártók között. A francia legutóbb Argentínában, majd' fél esztendővel ezelőtt örülhett ennyire, Sordo pedig lassan tényleg elnyeri a "rali-vb Barrichellója" címet, általában esélye sincs Loeb mögött, de amikor véletlenül igen, akkor a csapatvezetés nem hagyja nyerni. Mindenesetre ő még nem állhatott egyszer sem a dobogó tetejére, Loeb most 53-adszor tehette meg ezt.

A harmadik helyen Hirvonen ért be, már pénteken be kellett látnia, hogy hiába gyakorolt, tesztelt, aszfalton még mindig vannak nála gyorsabbak. Az új autóval a sokadik virágzását élő Petter Solberg a verseny második és harmadik napján teljesen egyenrangú ellenfele volt az élen állóknak, megérdemelten került hozzá az öt pont. Ogier ismét bizonyította tehetségét, az ötödik hely különösen annak fényében remek tőle, hogy ez volt élete első igazi aszfaltos versenye a C4 WRC-vel, ráadásul tavaly itt hatalmasat esett még a S1600-os autóval. Latvala ezen a hétvégén csak díszkíséretet tudott nyújtani a többieknek, mögötte Wilson és Villagra szereztek még kettő illetve egy pontot. Henning Solberg terve - mely szerint szeretne végre az első tízbe bekerülni a spanyol futamon - sikerült, ám mégsem biztos, hogy ő annyira örül a kilencedik pozíciónak. Az első tizet Snobeck zárja, egy privát Peugeot 307 WRC-vel.

Forrás: Bálint Richárd/Topspeed
Forrás: Bálint Richárd/Topspeed


Variációk egy témára: így csinálja Loeb...


Prokop szombati esése után Weijs kényelmesen autózhatott a JWRC kategória élén, előnye kitartott a célig, és abszolút értékelésben is közvetlenül a WRC-k mögött végzett a holland fiatalember. Első győzelme volt, s ezzel összetettben az ötödik lett. Bertolotti végzett mögötte, miután Martí az utolsó előtti szakaszon összetörte az autóját, és harmadiknak is alig bírt bevergődni a célba. A vliágbajnok a cseh Martin Prokop, a lengyel Kosciuszko és a német Kölbach előtt.

Forrás: Bálint Richárd/Topspeed
Forrás: Bálint Richárd/Topspeed


...és így Asi. A magyar csapat maradandót alkotott, talán most még a nem Asi-rajongó magyarok is megemelik kalapjukat


Eseménydús nappal zárta a magyar csapat a Katalán-ralit. Igen előkelő helyről indultak, de a vetélytársak közül nagyon jött fel a még pénteki hibája miatt hátrakerülő Al Quassimi (Ford Focus WRC), illetve Brynildsen a S2000-es Fabiával. (Utóbbit egyébként majdnem el sem engedték indulni, a verseny előtti ellenőrzésen nem felelt meg overálljuk a szabályoknak, Petter Solberg adta nekik kölcsön saját tartalék tűzállóját.) Az első szakaszon Asiéknak Novikov baleseténél némileg le kellett lassítaniuk, a másodikon pedig hiába voltak gyorsabbak a norvég vetélytársnál, a kicsúszó Bird miatt megállapított időt kaptak mindketten. A harmadik, rövid pályán remek eredmény volt várható a mieinktől, mivel a szakasz jellege a magyar viszonyokat idézte: rossz minőségű, töredezett aszfalt, levágós, felhordásos kanyarok.

Nem is maradt el a szenzáció, kilencedik időt értek el, számos WRC-t maguk kögé utasítva. Wilson, Rautenbach, Al Quassimi, és Snobeck is alighanem dörzsölték a szemüket az eredménylista láttán, nem gyakori, hogy N-es autó befér az első tízbe, csak ha már kevés WRC van versenyben - erről itt szó sem volt. Sajnos azonban a váltó nem bírta végig, hatalmas szerencse hogy épp a szervizpark következett, ahol sikerült időben kicserélni. Délutánra igencsak felgyorsult Brynildsen, ráadásul Asi az utolsó szakaszon korai rajtot csinált, melyért a pénteki húszhoz további tíz másodperc büntetést kapott. Így maradt az abszolút 15. hely - a büntetések levonásával ez 13. lenne -, de tény, hogy a márkatársak labdába sem rúgtak mellette a hétvégén, és jövőre az S2000-es autók ellen is nagyobb lesz az esély, mivel azokat visszafogják, a turbós autókra pedig 1 mm-rel nagyobb szűkítő kerül majd. A magyar csapat letette névjegyét a rali-világbajnokságon, nagyszerű sikerük sok kérdésre választ adott. Nagyon szép lenne, ha jövőre esetleg a PWRC-ben lenne fotytatása a dolognak.

Spanyolországi eredményével Loeb egy pontra csökkentette hátrányát Hirvonen mögött, ezért Walesben ki-ki meccs lesz közöttük: aki megelőzi a másikat, az a világbajnok. A mindent eldöntő futamot három hét múlva rendezik.


A verseny végeredménye:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC3:22:14,7
2.Sordo/MartiCitroën C4 WRC+12,0
3.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC+54,1
4.P. Solberg/MillsCitroën C4 WRC+1:12,4
5.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC+1:41,6
6.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC+2:49,7
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC+7:15,5
8.Villagra/P. CompancFord Focus RS WRC+8:28,1
15.Asi/Pikó ZsuzsaMitsubishi Lancer Evo IX+19:29,2

A verseny végeredménye, JWRC:

1.Weijs/DeganndtCitroën C2 S16003:40:25,5
2.Bertolotti/CelestiniSuziki Swift S1600+4:49,1
3.Martí/SánchezRenault Clio R3+6:22,8


A világbajnokság állása:

1.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC84
2.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC83
3.Sordo/MartiCitroën C4 WRC58
4.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC39
5.P. Solberg/MillsFord Focus RS WRC30
6.H. Solberg/MenkerudCitroën Xsara WRC29
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC25
8.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC24

A világbajnokság állása a gyártók közt:

1.Citroën Total World Rally Team151
2.BP Ford Abu Dhabi World Rally Team130
3.Stobart VK M-Sport Ford Rally Team73
4.Citroën Junior Rally Team42
5.Munchi's Ford World Rally Team23

A világbajnokság végeredménye, JWRC:

1.Prokop/TomanekCitroën C2 S160046
2.Kosciuszko/SzczepaniakSuzuki Swift S160042
3.Burkart/KölbachSuzuki Swift S160039