KSH: Negyedével kevesebb a halálos közlekedési baleset

Vágólapra másolva!
Negyedével csökkent a halálos közlekedési balesetek száma az első félévben az előző év azonos időszakához képest, hat hónap alatt 319-en haltak meg az utakon - közölte a KSH kedden az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A félév során összesen több mint 7 ezer személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. A balesetek több mint 9 ezer elszenvedőjéből a súlyos sérültek száma megközelítette a 2500-at, a könnyű sérülteké meghaladta a 6600-at. A balesetekben elhuny 319 ember több mint fele vétlen áldozat volt.

A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma az idén 14 százalékkal csökkent, ezen belül a halállal végződő 24 százalékkal, a súlyos sérüléssel járó 16 százalékkal, az ittasan okozott balesetek száma pedig 23 százalékkal lett kevesebb.

A balesetek száma 2000 és 2006 között emelkedett, azóta csökken. A közlekedési balesetek 2010 első félévi csökkenésében szerepet játszott a közúti forgalom mérséklődése. A balesetek 63 százalékát személygépkocsik, 10 százalékát kerékpárosok, 9 százalékát tehergépkocsik okozták, a gyalogosok és utasok 8 százalékos arányban voltak okozói baleseteknek.

A balesetek 92 százaléka a járművezetők hibájából történt. Ezen belül a legnagyobb, 28,8 százalékos arányt a sebesség nem megfelelő megválasztása képviseli. Az autópályákon bekövetkezett balesetek száma 2010 első felében 9 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az adatok autópályánként eltérő képet mutatnak: az M5-ön 27 százalékkal, az M6-on 14 százalékkal emelkedett, ugyanakkor az M7-en 7 százalékkal, az M3-on 14 százalékkal, az M1-en 23 százalékkal kevesebb baleset történt, mint 2009 azonos időszakában.

Forrás: MTI

Régiós bontásban vizsgálva, az előző év adataihoz viszonyítva, 2010 első felében a balesetek száma mindenütt csökkent. A legkedvezőbb változás az Észak-Alföldön tapasztalható, ahol 22 százalékkal kevesebb baleset történt. A területen bejegyzett 10 ezer gépjárműre jutó balesetek száma viszont Dél-Dunántúlon volt a legalacsonyabb (16), szemben az országos átlaggal (19). Az ittasan okozott balesetek száma Dél-Alföld kivételével minden régióban csökkent. A növekedés ebben a régióban is igen csekély, alig éri el a 2 százalékot.