Jön a dugódíj - pártok közlekedési programjai Budapesten

Vágólapra másolva!
Az autósok megsarcolása és kiszorítása, föld alatti villamosok, nyolcsávos M0-s, éjszakai áruszállítás, 5-ös metró a Duna mentén, kamerák a BKV-járművekbe, durvább parkolási bírságok, új alagút Budán - csak néhány ötlet a pártok budapesti közlekedési programjaiból. Van, aki 200 milliárdból megoldaná a főváros gondjait, más 6000 milliárdot számolt.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Zsúfolt utak, nehéz parkolás, túlterhelt tömegközlekedés, cserére szoruló buszok - lesz min dolgoznia Budapest új vezetésének

Naponta egymillió jármű pöfög az 1,7 millió lakosú Budapest útjain. Miközben a főváros úthálózatát a múlt század második felében még 30 autó/ezer lakosra építették, addig ma 350 autó/ezer lakos a valóság, plusz a vidékről érkezők. Állandóak a dugók, aki viszont bosszankodva kiszállna a kocsijából, nem képes megállni, mert kevés a városszéli és a belvárosi parkolóhely is. Az araszolgató autófolyam közepében egyre több biztonságát féltő kerékpáros jelent meg az elmúlt években, akik a lepusztult tömegközlekedés helyett inkább bringáznak. Az október 3-i választásra készülő pártok és főpolgármester-jelöltek közlekedési programjai is sorolják e problémákat, és ki szerényebben, ki nagyobbat álmodva megoldást is kínál a bajokra. Kigyűjtöttük a programokból a fontosabbnak gondolt, érdekesebb elemeket.

Fidesz - Kevés konkrétum

A Budapest irányításának átvételére készülő Tarlós István programja az egyetlen a négy főpolgármester-jelölti ígérethalmazból, amelynek nincs külön, kizárólag a közlekedéssel foglalkozó része. Ehelyett a témát a kilenc szakpolitikai fejezet közül több is taglalja kisebb-nagyobb részletességgel. A fejlesztésekkel foglalkozó 4-es fejezet emlegeti például a P+R parkolókat, a hídfelújításokat vagy a villamosvonal-hosszabbításokat, míg a környezetvédelemről szóló 8-as fejezet a zajvédő falak építését. Az is feltűnő, hogy a programok közül ez tartalmazza a legkevesebb konkrétumot.

A Fidesz "célkitűzései" között előkelő helyen áll a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) létrehozása. A várhatóan a közlekedést is majdan irányító szuper főpolgármester-helyettesi posztra készülő György István úgy véli, ez a láncszem hiányzik ma a közlekedésirányítási rendszerből. "Egy döntés-előkészítő, ugyanakkor a csak szolgáltató feladatokkal foglalkozó BKV-t ellenőrző, sőt operatív feladatokat is ellátó zrt. lesz ez" - állítja a politikus a tervezett központról, amely az egyéni és a közösségi közlekedés egészének a felügyeletére készül a kerékpártól a taxiig.

Forrás: MTI
Nem tudni, mikor és mennyit, de fizetniük kell majd a belvárosban autózóknak Tarlós István programja szerint. Egyes kérdésekben megkeresik majd a kormányzatot

"Még nem vagyunk urai a helyzetnek, csak szemlélői a történetnek" - közli György a 4-es metróval kapcsolatban. A mostani, 12 kilométeres szakaszt mindenképpen be akarják fejezni, de "arról még preferencia sincs előttünk", hogy végül hol lesznek majd a végállomások. A metrókocsik esetleges megbukásával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, nem akarják elűzni az Alstomot, de azt meg semmiképpen nem akarják, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság által műszakilag kifogásolt kocsik (ha ez a döntés születik másodfokon is) álljanak forgalomba.

A politikus szerint biztosan foglalkoznak majd a következő ciklusban az 5-ös metróval is, de egyelőre korainak tartotta az erről szóló beszédet. Mint az összes többi párt, a Fidesz is nagyarányú járműcserét ígér a tömegközlekedésben; amikor ennek mértékére és forrására kérdeztünk, György István azt felelte, mélyebb tudás nélkül nem tud konkrétumokat mondani. Annyit azért elárult, hogy - a buszokat leszámítva - nem tervezik magántőke bevonását.

Szintén adós marad a részletekkel a Fidesz a tervezett dugódíjjal kapcsolatban is, de hogy fizetni kell majd az autósoknak, azt György egyértelművé tette. "Ma azt mondom, erre számítaniuk kell a budapestieknek, konkrétumot viszont nem tudok azzal kapcsolatban mondani, hogy mely területen és milyen díjjal számolhatnak." A szebben fogalmazva behajtásidíj-rendszer lényege, hogy a fővárosba vagy annak egy meghatározott belső részére autóval behajtó sofőr díjat fizet az autópálya-használathoz hasonlóan, amitől forgalomcsökkentést és pluszbevételt remélnek.

Intenzíven oktatni kívánjuk a közlekedési kultúrát az iskolákban, sőt már az óvodákban - ígéri a Fidesz főpolgármester-jelöltje, csakhogy a tanterv átírására nincs jogosítványa Budapest első emberének. "El kell ismernem, hogy ez nem a legszerencsésebb mondat" - reagált György, aki annyiban pontosított, hogy megkeresik majd ezzel a kéréssel az oktatási kormányzatot, "mert fel kell hívni a legkisebbek figyelmét a közlekedés veszélyeire".

MSZP - Nem ingyenes BKV

A közelmúltban 75 napig a budapesti közlekedésért egyes számú vezetőként felelt Horváth Csaba főpolgármester-jelölt programjában is hangsúlyos a dugódíj, ő - szemben például az LMP-vel - az egész várost fizető övezetté alakítaná. A városszél után a Hungária körgyűrű lenne a második határvonal, míg a Nagykörút a harmadik. A szocialisták 430-450 forintos összeget kérnének az első zónába hajtóktól, majd ennek két- és háromszorosát az újabb zónahatárok átlépésekor. Mindezt parkoló- és tömegközlekedési fejlesztések, valamint egy ügydöntő népszavazás előzné meg.

Horváth programjában a többi pártnál is feltűnt elemek (P+R parkolók és kerékpárutak építése, a kötöttpályás közlekedés fejlesztése, járműcsere) mellett érdekes újdonságokat is találunk. Amint azzal korábban mi is foglalkoztunk, a belvárosi áruszállítás komoly probléma, ezt úgy oldaná meg a politikus, hogy "a külvárosokban lévő raktárakból kisteherautók szállítanák tervezett elosztás szerint az ugyanazon belvárosi útvonalon található üzletekbe az árut".

Forrás: MSZP
Ingyenes BKV-t már nem ígér Horváth Csaba, de dugódíjat igen

Felvetésünkre, miszerint a legkülönfélébb helyekről, a legkülönfélébb időpontokban, a csirkecombtól a plazmatévéig a legkülönfélébb árufajták érkeznek a városba, Horváth azt mondta, hogy napi egyszeri szállítással is megoldhatóak ezek, egyes helyeken akár éjszaka is, nem zavarva a pihenőket. "Az a kérdés a kereskedőkkel kapcsolatban, hajlandók-e lemondani bizonyos kényelmi funkciókról. Ez a rendszer több szervezéssel kevesebb közlekedést jelent" - fogalmazott.

Jelentős fővárosi forgalomcsökkentést ígér Horváth a "Körvasútsori körút építésének az elkezdésétől" (Szentendrei út - aquincumi híd - M3 bevezető és a csepeli szakaszon), valamint a "Külső Kerületi Körút elkezdésétől" (a Soroksári elkerülő és az M0 keleti szektor közt), és az M0-s befejezésétől. Amikor arról kérdeztük, hogy az ígéreteket városvezetőkeént eddig miért nem valósította meg, azt válaszolta, ő csak 75 napig felelt a közlekedésért, másrészt ezek 10-20 év alatt megvalósítható útfejlesztések.

Kampányindító ígérete volt a politikusnak - legalábbis így él az emberekben -, hogy megválasztása esetén idővel ingyenessé teszi a BKV-t. Programjában még fellelhető erről szóló mondat, esetleges forrásként a dugódíjat nevezi meg. "A budapesti közösségi közlekedés díjmentességének forrása a behajtási díjból éves szinten keletkező mintegy 56 milliárd forint bevétel" (ez 450 forintos zónadíjjal, 500 ezer zónahatár-átlépéssel és 250 díjfizetős nappal kalkulált összeg). Szóban viszont óvatosabb volt, az ingyenesség ígéretét firtató kérdésünkre Horváth így felelt: "Nagyon határozottan jelzem, hogy nem ingyenes BKV-ról szól a programom, hanem egy környezetszennyezést mérséklő várospolitikáról." Majd közölte, ebben "a komplex rendszerben benne van" a díjcsökkentés lehetősége is, amiről ("nem az ingyenes BKV-ról") ügydöntő népszavazást írna ki, hogy "cserében milyen fejlesztésekről mondanának le az emberek".

LMP - Sínfektetés és kamerák

Leginkább az autózás visszaszorítása áll Jávor Benedek főpolgármester-jelölt programjának a középpontjában. Az LMP is az egyik legfontosabb és az egyik legolcsóbban megvalósítható ötletnek a dugódíjat tartja ("egy vagy két BKV-jegy ára"), ami mellett az autójuktól megfosztott sofőröknek számos alternatívát kínálnának, szerintük mindössze 200 milliárd forintból.

Rövid távon a gyaloglást, hosszabban a kerékpározást ("a sportosabbaknak"), városátszelő utazásokra pedig a légkondicionált és tiszta tömegközlekedést - sorolja Pongrácz Gergely, a párt közlekedési munkacsoportjának vezetője. Pontosan nem tudta megmondani, mennyi autóst lehetne ezekkel környezetkímélőbb közlekedésre ösztökélni, de szerinte a "minőségérzékeny, egyben környezettudatos" autósok egy része mindenképpen átülne a BKV-ra, amennyiben az biztonságos is lenne.

A problémák egy részét "utastéri kamerák felszerelésével" orvosolnák. "A járműveken elkövetett bűncselemények, de akár a 'csupán' félelemkeltő vagy igénytelen viselkedés (például dohányzás, szemetelés) is rendkívül károsan hat az egész ágazat megítélésére" - olvasható a programjukban. Pongrácz szerint voltak viták közöttük a tervről, de szerinte az adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően meg lehetne oldani ezt a kérdést. A felvételeket néhány napon belül törölni kellene, azokat egyébként is "csak egy jól meghatározott kör (például rendőrség)" nézhetné meg, amennyiben szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja merül fel.

Forrás: MTI
A gyalogosoknak, kerékpárosoknak és a közösségi közlekedést választóknak kedvezne Jávor Benedek

"Szó sem lehet arról, hogy a hetvenes években megrajzolt tervek szerint épüljön tovább" - ezt már a 4-es metróval kapcsolatban mondta Pongrácz. Egyébként is az LMP tűnik a legkevésbé metrópártinak, szerintük kevesebb pénzből nagyobb haszonnal lehetne és kellene fejleszteni a villamosközlekedést. A párt koncepciója szerint több már felszedett sínpárt vissza kellene építeni, sőt még tovább húzni, például a Rákóczi út-Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd tengelyen vagy a Deák tér-Nyugati tér-Lehel tér útvonalon. Úgy gondolják, ezekre nem kellene sok pénz, mert 80-85 százalékban EU-támogatás nyerhető a tervekhez, "ha nem keveredünk korrupciós ügyekbe".

Nem csak a villamosokat, hanem a BKV teljes járműparkját használhatnák az utasok az LMP által bevezetendő időalapú jegyrendszer segítségével. E szerint egyórás alaptípus váltaná fel a mai vonaljegyet, vagyis idő alapján utazhatnánk a jövőben. "Ennek technikai feltételeit néhány százmillió forint megteremteni" - állítja a párt programja.

Előtérbe helyezné az LMP a - más pártoknál is emlegetett - kerékpárosinfrastruktúra-fejlesztést úgy, hogy a közlekedési pénzek egy részét kötelezően erre kellene fordítani. A parkolási helyzet javítására többek között megszüntetnék a mozgáskorlátozott-kártyákkal való visszaélést, és durvábban büntetnék a vadparkolókat. "Nemritkán előfordul, hogy a Nagykörúton parkoló autók fele rokkantigazolvánnyal parkol, ami nem valós. A szabálytalanul (tilosban, járdán, kerékpárúton stb.) parkolókkal szemben a mainál sokkal szigorúbban kell fellépni" - írják.

Jobbik - Föld alatti fejlesztések

Egészen más úton járna a Jobbik, pontosabban nem a felszínen, hanem az alatt. Staudt Gábor közlekedési programja - amely a legterjedelmesebb a főpolgármester-jelölteké közül - egyértelműen a föld alatti fejlesztésekre koncentrál, mondván, "elfogytak a területek" a felszínen. "Föld alatti vonalvezetéssel kívánjuk megoldani a metrók bővítését, a gyorsvasúthálózati rendszer egyes elemeinek kiépítését, a villamoshálózat bővítését és a kötöttpályás közlekedési rendszerek összekapcsolását, a vonalak integrációját"- írják.

Szabó György programfelelős szerint a Margit híd felújítási költségeiből az összes villamost a föld alá lehetne vinni, "csak egynek kellene fent maradnia a turisták kedvéért". A programban szerepel, hogy "az útfejlesztéseknél is törekedni kell a föld alatti vonalvezetés előtérbe helyezésére", de Szabó szerint itt is a kötöttpályás közlekedésre gondoltak. Az ezzel kapcsolatos terveik nagyságrendje minden más pártét messze felülmúlja.

Forrás: MTI
Metrókat építene, kötne össze, és villamosokat is a föld alá vezetne Staudt Gábor

Jócskán széthúznák például a 4-es metrót (a budaörsi virágpiactól az újpalotai Pólus Centerig), a Duna mentén pedig megépítenék az 5-öset, amely egyetlen vonallá kötné össze a csepeli és a szentendrei HÉV-et. A monumentális metróberuházások ezzel nem érnének véget, a Jobbik meghosszabbítaná a már működő három vonalat is, végül pedig hálószerűen összekapcsolná, és átjárhatóvá tenné a föld alatt mind az ötöt.

A földalattit egyik oldalon a budai Várig, míg a másikon a Nagy Lajos király útján át az Örs vezér teréig nyújtanák, itt kapcsolódna össze a 2-es metróval. Ez utóbbi új végállomása a Déli pályaudvartól az Alkotás út-MOM park-BAH csomópont-Sasadi út vonalon haladva a virágpiacnál lenne szerintük, ahol így "közös végállomása lesz a 2-es és a 4-es metróvonalnak". Mindezeknél nagyobb beruházást valósítana meg a 3-as metró kiterjesztésével a párt, hiszen ezt a vonalat kivezetnék Újpestről egészen Újpalotáig (a már említett Pólus Centerig), míg a kőbányai végállomástól tovább fúrnák a vonalat először a Pesti úton lévő városközpontig, majd a Ferihegyi repülőtérig.

A leginkább autósbarátnak tűnő Jobbik-program számos utat kétszer kétsávosra bővítene, többek között a Ferihegyi gyorsforgalmit, a Maglódit, a Gyömrőit, a Keresztúrit, a Kozmát, ezenfelül a Szabadkikötő utat kétszer három sávosra, míg az M0-st kétszer három sáv plusz leállósávra bővítenék, az utóbbit teljes egészében bekameráznák. Kedveznének a BKV-nak is: "be kell vezetni az áfamentes üzemanyagárat a közösségi közlekedés járműveire".

Jogosan merül fel a kérdés, mennyibe kerülne ez a gigantikus közlekedésfejlesztés, és a Jobbik választ is ad erre. A párt számításai szerint "távlati fejlesztéseik" összköltsége 6000 milliárd forint lenne mai árakon számolva. Igaz, ebben már benne van a két új Duna-híd is, egyik a Galvani út magasságában (Albertfalvai híd) Csepel felé, a másik pedig Aquincumnál (Római híd), valamint egy új budai alagút is.

"Meg kell építeni a 'Margit alagutat' (Vérmező-Margit körút-Komjádi uszoda), amely Buda legbelső részének átmenő forgalmát csökkentheti jelentősen, végérvényesen visszaadva a Moszkva teret és környékét, a Várnegyed alsó részét, valamint a Batthyány teret és a belvárosi rakpartot övező területeket Budapest népének" - írja a Jobbik közlekedési programja.