57 literes átlagfogyasztás a szmogriadó alatt

Vágólapra másolva!
Környezetszennyező autók tízezreit tilthatják ki Budapestről a szmogriadó alatt, miközben - érthető módon - a BKV, a mentők és a tűzoltók járművei behajthatnak a városba. Kíváncsiak voltunk a BKV-buszok, mentő- és tűzoltóautók fogyasztására és károsanyag-kibocsátására.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI
A 405-ös Ikarus a legkevesebbet fogyasztó busz jelenleg a BKV járműparkjában. Átlagosan 33,4 liter gázolajat éget el 100 kilométeren, miközben 87,5 kilogramm szén-dioxidot bocsát a levegőbe

Az egészségügyi határérték fölött van a főváros légszennyezettsége: a levegőben szálló por koncentrációja a csütörtök délelőtti adatok szerint minden mérőállomáson meghaladta a határértéket. Szerdán délután Tarlós István főpolgármester nem zárta ki, hogy életbe léphet a szmogriadó rendelet tájékoztatási fokozata a hét második felében.

A szmogriadónak két fokozata van: a tájékoztatási és a riasztási. Előbbinél a főpolgármesternek kötelező tájékoztatnia a lakosságot, továbbá joga van felkérést tenni bizonyos tiltásokra. Például felszólíthatja a kerületi jegyzőket, hogy fokozottan ellenőrizzék az avarégetéseket vagy a járművek alapjárati működését. Riasztásnál viszont eltilthatja a korszerűtlenebb, piros és fekete matricás autók használatától a több tízezer tulajdonost. Egyéb kivételek mellett továbbra is járhatnak viszont a BKV-járművei, a mentők és a tűzoltók. (Erről szóló korábbi cikkünk itt található.)

Bármennyire is lepukkant és környezetszennyező ezek járműparkja, természetesen egy pillanatig sem vitatjuk a kivétel jogosságát, csak kíváncsiak voltunk, milyen állapotú járművek közlekednek majd Budapesten a modern személyautók mellett a szmogriadó idején is.

BKV: a legmodernebb busz 55,9 litert fogyaszt

A közlekedési vállalat köztudottan rossz állapotú buszparkjának két legnagyobb számban közlekedő járműve a 260-as és a 280-as Ikarus. Előbbiből 393, míg utóbbiból 286 darab fut a városban, a típusok átlagéletkora 20,8 és 21,5 év. A BKV adatai szerint a mindenki által jól ismert buszok átlagos városi fogyasztása 37,3 liter/100 kilométer (260-as), míg a csuklós változaté jóval több, 46,5 liter.

Forrás: MTI
A Volvók a legfiatalabb, de szinte a legfalánkabb buszai a BKV-nak

Érdekes, hogy a fiatalabb, de még szintén nagyszámban üzemelő BKV-buszok ennél is több gázolaj után pöfögik a szén-dioxidot a levegőbe. A 415-ös Ikarusok (164 darab, 18,3 éves átlagéletkor) átlagfogyasztása 47,6 liter, de a 435-ös típusjellel illetett csuklós változat (171 darab, 15,6 éves átlagéletkor) ezen is túltesz 51 literes fogyasztásával.

Külön kértük a BKV-t, hogy nevezzék meg a szerintük környezetbarátnak tartott buszaikat. A cég által összeállított sort az átlagban 5,5 éves Volvo 7700A vezeti, amelyből 150 darabot üzemeltet a vállalat. Meglepő módon ez még többet fogyaszt, mint a lestrapált Ikarusok, átlagban 55,9 litert (károsanyag-kibocsátásuk persze jóval kisebb az öreg Ikarusokénál). Szintén ebben a táblázatban - tehát a "környezetbarát közösségi közlekedési autóbuszok" között - szerepel az a 32 darab belga Van Hool is, amelyeket használtan vásárolt a BKV, és 57 litert fogyasztanak 100 kilométeren.

60-80 milliárdból tudnának cserélni

Összesen 1352 autóbuszából 392-t tart környezetbarátnak a BKV. A maradék 960 darabot a közlekedési vállalat is csereérettnek gondolja, aminek a költsége 60-80 milliárd forint lenne. Egy átlagos hétköznapon egymillió ember használja a BKV valamely járművét (busz, metró, villamos, HÉV), ebből a legtöbben, 440 ezren buszoznak.



Mentők: 245 ezer kilométeres futásátlag

Jóval kevesebb és kisebb méretű járművel dolgozik az Országos Mentőszolgálat, amely 68 "szervezett mentőegységet" üzemeltet a fővárosban. Két Ford Focust leszámítva a járműpark (átlagban 7,2 évesek, és 245 ezer kilométert teljesítettek) gerincét 37 darab Mercedes-Benz Sprinter alkotja.

Idősebb és korszerűtlenebb ezeknél az a 29 Toyota Hiace, amelyek átlagban 9,8 évesek és 368 ezer kilométert futottak a budapesti utakon. Fiatalabbak viszont az átlagban 4,7 éves Ford Transitok (25 példány), amelyek 179 ezer kilométert teljesítettek.

Fotó: Szabó Balázs [origo]
Állítólag alig fogyasztanak a Mercedes rohamkocsik a városi sprintek alkalmával

Mind közül a Mercedesek a legtorkosabbak, habár az OMSZ által megadott 15-17 literes fogyasztás kimondottan kevésnek tűnik, pláne ha azt nézzük, hogy ezek közül a rohamkocsik össztömege 3500 kilogramm, amihez hozzájön még a háromfős személyzet és a beteg. Szintén a működtetők szerint 13,5 liter az átlaga a Fordoknak, míg 12 liter gázolaj a Toyotáknak, mindez folyamatos városi sprintelések közepette.

Cikkajánló

Forrás: [origo]

Forrás: MTI

Fotó: Ocskay Zoltán (Veterán Autó és Motor)

A közeljövő csuklósai -
BKV csuklósbusz-teszt

Százzal a belvárosban -
mentős riport

Lassan, de nem halkan -
Multicar tűzoltóautó



Tűzoltók: IFA-k és Csepelek is vannak még

A Fővárosi Tűzoltóság 130 darab készenléti, úgynevezett kék lámpás járművet működtet, az átlagéletkoruk 12 év. Legnagyobb számban 814-es, 1124-es és 1234-es Mercedeseket használnak (a számok az alváz típusát jelölik). A hivatalos adatok szerint ezek 17,5-33 liter közötti gázolajat égetnek el 100 kilométeren.

Legmodernebb tűzoltóautónak egyrészt az öt darab Mercedes Ategót nevezték, ezek egy és öt év közöttiek, a fogyasztásuk 28-31 liter közötti. Másrészt a szintén öt Renault Keraxot, amelyből a legfiatalabb egy, míg a legidősebb kilencesztendős, átlagban 31-33 literre van szükségük 100 kilométer megtételéhez.

Forrás: MTI
Több tucat különféle járművet használnak a tűzoltók Budapesten az új Mercedestől a 33 éves Magirusig

Igazi érdekességeket találni a Fővárosi Tűzoltóság legkorosabb járművei között. Van öt IFA-juk (22-26 évesek) 23-26 literes fogyasztással, két Csepel-Metz típusú autójuk (19 évesek) 31,5 literrel, és üzemeltetnek egy 33 éves Magirus 170-D-t, amely 32 litert eszik százon.

Lehet számolgatni a károsanyag-kibocsátást

Természetesen rákérdeztünk a járművek károsanyag-kibocsátási adataira is. A BKV egyes típusoknál megadott számokat, csakhogy g/kWh-ban, amit pontosan nem lehet átváltani a személyautóknál szokásos g/kilométerre. Meg lehetne nézni (például a mentőknél) a Mercedesek, Fordok vagy Toyoták eredeti gyári adatait, de azok az újkori számok eleve nem egyezhetnek a használt fővárosi mentők valós adataival, hiszen ezek több mázsa felszerelést is hurcolnak magukkal.

Egy csütörtökön közzétett egészen friss tanulmány azonban segít a számolgatásban. Eszerint egy liter benzin felhasználása körülbelül 2,34 kilogramm, egy liter gázolajé pedig mintegy 2,62 kilogramm szén-dioxid-kibocsátáshoz vezet. Ez a Volvo buszok esetében azt jelenti, hogy egy százkilométeres fővárosi kör alatt 1,46 mázsa szén-dioxidot pöfögnek ki.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) becslései szerint egyébként az autók az teljes uniós szén-dioxid-kibocsátásnak 14 százalékáért felelősek.