Elvett egy kutyát, mégse lett szerencsés

Vágólapra másolva!
Nepálban az a szokás járja, hogy ha egy idős férfi elveszti a fogait, akkor el kell vennie egy kutyát feleségül. Phulram Chaudhary így is tett, mégsem lett szerencséje. A fogai után az életét is elvesztette.
Vágólapra másolva!

Furcsa egy népcsoport a tharuiéké Nepálban. Megveszekedetten hisznek abban például, hogy ha egy idős férfinek kihullanak a fogai, akkor a legjobb, amit tehet, ha elvesz egy kutyát feleségül.

A tharuiak országa, Nepál eleve egészen furcsa ország. Nemrégiben például beszabadult a királyi palotába a trónörökös, elővette a géppisztolyát és lemészárolta az egész királyi családot, végül pedig magát. A függetlenségét az évszázadok során mindvégig megőrző himalájai királyságban ezután marxista felkelés bontakozott ki, mely persze végül megbukott.

De visszatérve a tharuiakra, a hetvenöt éves Phulram Chaudhary fogait elvesztve, kinézett magának egy szemrevaló szukakutyát, megkérte a mancsát, mire az lelkesen igent vakkantott. Legalábbis mindenki így értelmezte.

Megtörtént az esküvő is, és talán a nászéjszaka is jól sikerült. Nászút gyanánt az ifjú pár kisétált a hegyekbe, körbenéztek a tetőn, s megelégedve vették tudomásul, hogy most nagyjából a világ tetején vannak.

Boldogságuk azonban sajnos nem tarthatott túl sokáig, mert Phulram özvegyen hagyta a kutyust. Eltemették az öreget, a szertartáson pedig a város összes kutyája a Holdat ugatta.