Gőzfürdők: elég kemény vagy?

Vágólapra másolva!
Amolyan közhiedelem, hogy gőzfürdőbe járni öreges, koravén dolog. Még ha így  van is, azt mindenképpen le kell szögezni, hogy a brüg a legnagyobb ajándék a szervezetednek egy átbulizott éjszaka után vagy akár egy másnapossággal induló reggelen. Főleg így a tél vége felé, hiszen ahogy melegszik az időjárás, az ember annál kevésbé vágyik arra, hogy forró, negyvenfokos vízben merengjen a világ dolgain.
Vágólapra másolva!

Szóval egyáltalán ne gondold, hogy kizárólag öreg csókák áztatják magukat a forró vízben, gőzfürdőbe járni egyre közkedveltebb dolog a fiatalok körében is. A minap pont egy ilyen vicces beszélgetésbe futottam bele, épp kérdezték tőlem, hogy mit sportolok. Rövid gondolkodás után a válaszom az volt, hogy gőzbe járok. A fizikai terhelést tekintve valóban fel lehet fogni a brügölést - ezt a kifejezést minél előbb el kell sajátítanod, a nagy öregek nem is hajlandóak mást a szájukra venni a gőzfürdőzés kapcsán - sporttevékenységnek. Gondold csak el: először kezdesz a szaunában, majd beleveted magad a négyfokos vízbe, aztán jöhet a nedves gőz, ezután újból a hidegvíz következik, végül, ha nagyon elfáradsz, akkor megpihenhetsz kicsit valamelyik melegvizes medencében. Ha ezt a programot többször egymás után is végigcsinálod, garantált, hogy nagyon elfáradsz.

Azt hiszem, még az sem lenne túlzás, ha itt, ezeken az oldalakon hivatalosan is extrém sporttá nyilvánítanám a gőzfürdőzést. Mert mi is az extrém sportok lényege? Hogy felgyorsuljon a szívverésed? Hogy felszökjön az adrenalinod? Hogy elérd a fizikai teljesítőképességed határát? Na ehhez aztán igazán nem kell megmásznod a Himaláját. Bőven elég, ha lemész csobbanni a Rudasba. Még választhatsz is, hogy hidegben vagy melegben akarod próba elé állítani a szervezeted és önmagad. Mert a nedves gőz vagy a hideg vizes medence egy bizonyos időtartam után már egyáltalán nem a kellemes ücsörgésről szól. A négyfokos vízben néhány perc után például azt fogod érezni, hogy ezer és ezer apró tűvel szurkálják a tested. Itt kezdődik az igazi kihívás, ekkor dől el, hogy meddig bírod még. Egy idő múltán tisztára az lesz az érzésed, mintha a végtagjaid porcelánból lennének, és bármikor eltörhetnének. Ha ekkor még van erőd bemenni a nedves gőzbe, nagyon kellemes meglepetésben lesz részed. Tudatilag ugyanis arra számítasz, hogy bent egyszerre elviselhetetlenül meleg lesz, de a tested ezt csak úgy fél perc múlva érzékeli. Így lehetséges, hogy rövid ideig dideregsz a 80 fokos gőzkamrában.

Aztán persze ott vannak a különböző hőfokú meleg vizes medencék is. Itt a hideg víz és a forró gőz megpróbáltatásai után kellemesen elernyedhetsz, lazíthatsz. Nincs is ennél jobb terep arra, hogy a haverokkal átbeszéld az előző esti buli eseményeit vagy előrukkolj a legújabb hódításod részleteivel. Ha körülnézel a medencében, azt fogod látni, hogy komoly, meglett emberek - nemritkán hírességek - óvodások módjára, önfeledten pancsolnak a vízben. Egész nyugodtan csatlakozz hozzájuk te is.

A gőzfürdőknek tulajdonképpen csak egy komoly hiányosságuk van: a legtöbb helyre nőket nem engednek be. Szerencsére a Cinetrip-bulik szervezői rendszeresen gondoskodnak arról, hogy ha csak egy éjszakára is, de igazi török pasának érezhesd magad. Ilyenkor fürdőruhás lányok egész háreme vesz körül, a háttérben kellemes zene szól, szóval minden adott ahhoz, hogy tökéletesen érezd magad. Ha még nem voltál Cinetrip-bulin, akkor egyszer mindenképp menj el, egy életélmény, kár lenne kihagyni.

Sokat hallottam már bent a fürdőben a nagy öregektől, hogy gőzbe járni életforma. Ha ezzel nem értek is feltétlenül egyet, az biztos, hogy a húzósabb bulik rendszerint a gőzben érnek véget, a sok hideg és meleg víz pillanatok alatt megszabadít a másnaposság gyötrelmeitől. Ha hétvégén kicsit kirúgsz a hámból, menj el a legközelebbi fürdőbe, és meglátod: egy nagy szerelem vesz majd kezdetét.

Cinetrip-párbaj vj-knek/axetazis/20040107cinetripparbaj.html