Engedéllyel a mellékhelyiségbe?

Vágólapra másolva!
Egy amerikai általános iskola nemrégiben kisebb botrányt robbantott ki azzal, hogy meghatározta: óra közben diákjai maximum havi 15 alkalommal látogathatják a mellékhelyiséget.
Vágólapra másolva!

Az új rendeletet nem takarékossági szempontok miatt vezették be az iskolában, a tanári kar álláspontja szerint a diákok felelősséget tanulhatnak, ha nem csak úgy kényük-kedvük szerint látogatják a mosdót. Érthető módon a szülői közösség és az iskola tanulói egyaránt fel vannak háborodva. "Ez őrület, szerintem az iskola vezetőségének egyszerűen fogalma sincs arról, hogyan kell a gyerekekkel bánni" - adott hangot véleményének az egyik szülő a New York Daily Newsban. Az iskola tanulói már most arról panaszkodnak, hogy az ebédszünetben muszáj kevesebb időt tölteniük evéssel, mert takarékoskodni akarnak a WC-használatra feljogosító kuponjaikkal.

Egyelőre a mellékhelyiség szabad használata nincs rögzítve az Egyesült Államok alkotmányában, de, mint tudjuk, a lehetőségek országában bármi megtörténhet.