Mayday: tízezer technós a Hungexpón

Vágólapra másolva!
Berlin, Köln, Dortmund, Frankfurt, a lengyelországi Katowice és más európai városok mellett Budapest idén harmadszor adott otthont a technovilág egyik leghíresebb találkozójának, a Maydaynek. A nem csak Európában, hanem az egész világon komoly hírnévre szert tett rendezvénysorozat ez alkalommal is a Hungexpo tágas pavilonjaiban, négy helyszínen, több mint hatvan előadó és több mint tízezer parádézó részvételével zajlott.
Vágólapra másolva!

A zuhanó repülőgép pilótáinak tornyot hívó segítségkérő kiáltásait ugyan nem, de a partyszervező - Titan International, Ark Event - crew különleges készenléti állapotra felhívó jelzéseit már hónapokkal ezelőtt észlelhettük Budapesten és egész vonzáskörzetében. A Future downloaded koncepcióban a rendezvény hivatalos oldalán, a flyereken, plakátokon, kiadványokon, a jegyárusstandon vagy a partyn megjelenő vizuális világban egységesen tálalva töltődhetett le a jövő.

A hazai partyk világában nem épp megszokott módon az első dj-k már este hatkor feltették melegítőlemezeiket, és nagyjából óránkénti váltásban, az időket egész pontosan tartva délelőtt tízig nyomták.

A négy (a Red Bull VIP-helyszínnel együtt öt) terem bőven kínált választási lehetőséget a műfajon belül viszonylag jól elkülönülő stílusirányzatok között. A zenefogyasztói rétegek is ennek megfelelően csoportosultak.

Az igényes vizuális megjelenés, a kifogástalan hangtechnika, a büfékben a gyors kiszolgálás mellett jelentősen dobott a hangulaton a partyzók lelkesedése, ami nem csak a Mayday-shop sípeladási mennyiségén, hanem a sok esetben hosszabb felkészülést igénylő jelmezek, testfestések, hajszerkezetek, kiegészítők összeállításán is látszott.

A nagyteremben elsőként hallható hazai fiatal, feltörekvő house dj-k után két közönségbarát hölgy, a lengyel Diana D'Rouz és a hazai Sylvie progresszív techhouse-trackjeit élvezhettük.

Ezután érdemes volt hátat fordítani a dj-színpadnak, mert a terem másik oldalán, a lievactes színpadon este tíztől a retro-techno, elektrós alapokra vokálozó Soffyt a Tok Tok vs. Soffy'o formációban utoljára hallhattuk.

Éjféltől a németországi rendezvényapuk, Lexy & K.Paul és Westbam berlini vonalat erősítő, kommersz techno-liveactje és dj-szettje, valamint a Members of Mayday színpadi csinnadrattája után az osztrák Felipe pakolta a későbbiekhez képest még szolidnak nevezhető ráhangolós zenéit. Az osztrák a Titan International dj-ügynökség kinti tulaja az este folyamán még egyszer színpadra lépett Nicholas Bacherrel a Titanium élőzenés formációjában.

Bár a hazai közönség legtöbbször nem kifejezetten érdeklődik a zenét szolgáltató személye iránt, de akit érdekelt, hogy épp hol ki játszik, röpke félórás sétával körbejárhatta a helyet műsorfüzettel a kezében. A nagyteremben a látványról gondoskodó Fluid arra is ügyelt, hogy az aktuális fellépő neve is megjelenjen a kivetítőkön.

A Viva-színpad inkább a progresszív bulikat látogató "idősebb" korosztályt, a Budapest Parádé technorésze az igazi masszív zúzásra vágyó fiatalokat, a Globe helyszín pedig főleg a trance és eurotrance-rajongók táborát vonzotta. Az előző évekkel ellentétben a dj-pultokat idén nem a terem egyik oldalán, hanem a bejárattal szemben építették fel, ami akusztikailag és a közönséggel történő kapcsolatteremtés szempontjából is kedvezőbb volt - mondta Benji, a technoterem egyik hazai fellépője (talán az egyetlen, aki minimálokat is játszott).

A belga Marco Bailey, aki a már befutott MB Electronics kiadója mellett nemrég MB Selection néven új kiadót indított, hogy az experimentálisabb vonalat erősítse, igazán rocksztárnak kijáró tiszteletadásnak örvendhetett. Speedy J, akit ebben a műfajban a liveact legnagyobb mesterének tartanak, Hollandiából érkezett hozzánk, hogy megmutassa, miként lehet az adott technikai lehetőségeket maximálisan kihasználni.

Chris Liebing a frankfurti keményebb "shranz"-techno éllovasa, agyontorzított hangokból összerakott, súlyos zenéjével büntette a fáradhatatlan partyarcokat. Umekkel az élen Szlovénia is képviselte magát, ott volt szerb-montenegrói Marko Nastic és a három lemezjátszón ügyeskedő Valentino Kanzyani.

Utánuk a hazai közönség előtt először zenélő francia Technasia következett, akinek Belgium legnagyobb technoklubjáról elnevezett Fuse Presents Technasia című új mixalbumát nemrég ismerhette meg a publikum. Ugyanezen a helyszínen hallhattuk még a brazil Pet Duót is. Aztán reggel héttől a legsúlyosabb hardcore-döngöléssel adták meg a kegyelemdöfést a még aktív résztvevőknek.