Vágólapra másolva!
Vásárolni jó. Eleve feltételezi, hogy van egy csomó pénzed, amit elkölthetsz, és ez már önmagában is öröm. Ha ruhát veszel, van egy rakás dolog, amire figyelni érdemes. 
Vágólapra másolva!

Főleg azért írom ezt, mert ismerem a pasikat. Tudom (megfigyeltem), hogy csak egy fél fokkal kellemesebb élmény nekik a vásárlás, mint mondjuk a foghúzás. Lehetőleg három perc alatt túlesnének rajta, de úgy, hogy ebben a három percben benne legyen a kinézés, a próbálás (ha van) és a fizetés folyamata is. Pedig nem így kéne.

Kivel?
Ha barátnővel együtt mész ruhát venni, az több okból is szerencsés. Először is simán eladható közös időtöltésként is. (Mai rohanó világunkban, amikor semmire és senkire nincs időnk, ez sem egy utolsó szempont. Mert ugye aztán még sörözni is menni kéne, és a focimeccsnézés sem az, amiért általában rajongani szokott.) Ez viszont jó ötlet, pláne, mivel a lányok köztudottan nagyon is rá vannak kattanva a vásárlásra, és imádják izomlázig járni a plázák menőbbnél menőbb üzleteit, még akkor is, ha azok az üzletek nem is női cuccokat árulnak. Aztán van az is, hogy a legtöbb barátnőnek küldetéstudata van, szeretnék a pasijaikat a nekik legjobban tetsző szerelésben látni. Menjetek tehát kettesben, az aktuális barátnő egészen biztosan hízelgőnek találja majd, ha elhívod magaddal, úgyhogy ez két légy egy csapásra.