A netes társkeresésről V. - Netszerelem vagy maga az élet

Vágólapra másolva!
Ha figyelemmel követted az előző néhány írásunkat, most már biztosan képes vagy bemutatkozást írni, kiszúrni a túlzó és esélyesen hamis adatlapokat, sőt, figyelemfelkeltő kezdeményező levelet írni is tudsz.
Vágólapra másolva!

A helyzet az, hogy bár tanácsos mielőbb személyessé változtatni az e-mailváltásból, chatelésből, esetleg SMS-párbajból álló kapcsolatot, a bátorság hiánya vagy a lustaság a legtöbbször nagyon sokáig halasztatja ezt a lépést.

Persze kétféle netes csajozó létezik, ezt is le kell szögeznünk. Van, aki (főleg a rutinos, régóta aktív versenyzők) nem húzza-halasztja, hogy kiderüljön, ki árul és milyen zsákbamacskát. Ő biztos kézzel írja a próbálkozó leveleket, naponta többet is, ha úgy tetszik. Ha a kiszemelt lány szimpatikus, már a második levélben rátér egy esetleges randi helyszínére, hogy mielőbb szemügyre vehesse és szükség esetén törölje vagy kis felkiáltójelekkel emelje ki "Életem lehetséges párjai" című virtuális listáján. Nála rutinszerű a randi is, az első néhány kérdéssel pedig szinte tévedhetetlenül el tudja dönteni, neki való leányzóval áll-e szemben, vagy nem.

A másik kategóriába tartozik a többség, a próbálkozók, akik nem elég tapasztaltak még ahhoz, hogy az első személyes találkozóra gondolván ne ugorjon görcsbe a gyomruk vagy ne kezdjék el számba venni azt a rengeteg lehetőséget, ahogyan és ami miatt az balul sülhet el. Ez a legnagyobb visszatartó erő, no és persze a lustaság.

Fotó: Földi Imre
Levél küldése... klikk, vagy nem klikk?

A szándék egyértelmű, társat keresünk. Onnantól kezdve, hogy regisztrálva vagyunk egy társkereső oldalon, válogatunk és leveleket küldözgetünk szimpatikus lányoknak, visszafordíthatatlanul elkezdtünk csajozni. Igen ám, de mindez, mint tudjuk, egy fotelben ülve is megoldható. Nem olyan nagy megerőltetés rendkívül szellemesnek, okosnak, meghatóan kedvesnek vagy ellenállhatatlanul romantikusnak lenni írásban, amikor viszonylag hosszú gondolkozási időt kapunk egy-egy válaszra.