Partikellékek

Vágólapra másolva!
Rengeteg dolgunk lesz! Házibuli nincsen dekorok nélkül, nincsen kaják, és végül - de nagyon nem utolsósorban - nincsen italok nélkül. A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, de vegyünk mondjuk néhány egyszerű példát, amikből kiindulva már Sophie Marceau-t és haverjait is szégyenkezés nélkül meghívhatnánk.
Vágólapra másolva!

Enni kell, bizony, pláne, ha előtte-utána (közben?) iszik is az ember. Márpedig valószínűleg iszik is, úgyhogy gyomorkímélő megoldásként a folyamatos ételutánpótlást se felejtsük el.

Sandwich in da house

A legnépszerűbb, legegyszerűbb és leggazdaságosabb megoldás, ha étel gyanánt szendvicsekkel készülünk. A szendvics aztán lehet rengetegféle (sőt tanácsos is, hogy többféle legyen, és kielégítse mind a vegetáriánusok, mint pedig a különféle más okokból válogatós, vagy kényes ízlésű haverok étvágyát is.)

Mint, ahogy azt már említettük is, kajakészítéshez célszerű befogni a lányokat. Barátnők, húgok, nővérek, havercsajok - na őket egybegyűjtve, kis köténykével ellátva szépen be kell terelni egy konyhába és udvarisan megkérni, lássanak el elemózsiával. Ha nincs elég segítség, akkor sem kell kétségbeesni: szendvicseket készíteni bárki tud. Esetleg nem lesznek olyan nagyon szépek, vagy művészi díszítésűek, de elpusztítani őket kizárólag az ízük miatt is öröm.

Ajánljuk az úgynevezett franciakenyeret (tudjátok, az a hosszúkás, puha bagett-szerű képződmény, amit csinos kis szeletekre vágva apró, néhány harapásos szendviccsé lehet varázsolni.) Jokernek számít a főtt tojás, és az uborka (szeletekre vágva természetesen), ezek színesek, és finomak is: pakolhatjuk rendesen. Alájuk pedig - lehetőség szerint vegyesen - tegyünk sonkát, szalámit, sajtot, vagy amit találunk, és ehetőnek tűnik. Fontos kellékek még (pláne, hogy itt a nyár) a különféle kerti zöldségek is: paradicsom, paprika, salátalevél - ne spóroljunk ezekkel sem.