Robbie Rivera, Carl Cox, nyár és pörgés

Vágólapra másolva!
Az AXEtázis Tour 2004 keretein belül július utolsó éjszakáján ismét Magyarországra látogatott Robbie Rivera, aki ezúttal is Sterbinszky és Bruckmann társaságában lépett a lemezjátszók mögé.
Vágólapra másolva!

A világsztár DJ-producer kellő fogadtatásban részesült, egy eleve lenyűgöző helyszínen. A Club Miamit Pásztón ugyanis nemrégiben újították fel teljesen, és olyan belsőt kapott, amilyet Miamiban is ritkán látni. A látvány alapján nyugodtan mondhatjuk: méltó helyszínt találtak a világsztár fellépésére. A buliról felkerült egy képgaléria is.

Robbie Rivera egyébként nem először jár nálunk, és úgy néz ki, nem is utoljára. Sterbinszky és Bruckmann már idén áprilisban is játszottak vele, akkor Tokodon a Zenith Dance Clubban. Az AXEtázis Tour 2004 keretein belül még ebben az évben várható, hogy Robbie visszatér hozzánk, és ismét Sterbinszkyvel és Bruckmannal zenél majd. A tervek szerint ellátogatnak az összes olyan vidéki klubba az országban, ahol Sterbinszky erőszeretettel lép fel, vagy amiket akár rezidenciájának is nevezhetünk. Sőt némi zenei meglepetés is készül, a részletekről még nem tudunk, annyi biztos, hogy Rivera, Sterby és Bruckmann keze is benne lesz a dologban.

A nyár még hátralévő része egyébként meglehetősen sűrűn van tele programokkal, nem csak nekünk, például Sterbynek is. Augusztusban egy csehországi szabadtéri fesztiválon, a Summer of Love-on lép majd fel, aki arra jár 21-én, semmiképp ne hagyja ki. Az augusztus 28-i Budapest Parádéra viszont érdemes visszaérni, még annak is, aki néhány nappal később azok között a bulizók között lesz, akik elkísérik Sterbinszkyt Ibizára. Korábban már írtunk róla, hogy Carl Cox vendégeként az ibizai Space Clubban lép fel, de azt még egyszer sem mondtuk, hogy a vendégül látást Cox igen hamar visszakéri.

Egy héttel az ibizai buli után ugyanis, szeptember 4-én Sterbinszky látja vendégül Carl Coxot, a siófoki Palace-ban. Fergeteges buli készül, annyi már most biztos, a világ egyik legelismertebb lemezlovasa, Coxy neve a garancia erre. Világsztárokban nem lesz hiány, ráadásul nem csak szeptemberig. A következő nagy durranásokat még nem lőjük le, maradjatok továbbra is az AXEtázis főidegén, akkor tuti nem maradtok le semmiről.