Honvédelmi miniszter: Biztonságunk a garanciája az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlat – galéria

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A honvédelmi miniszter szerint a rendszerváltás óta legnagyobb szabású országvédelmi gyakorlat, az Adaptive Hussars 2025 végrehajtása azt bizonyítja, hogy a Magyar Honvédség képes a teljes spektrumát bemutatni, és szövetségeseivel együtt garantálni is a magyar emberek biztonságát. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 22 ezres létszámú hadgyakorlat kapcsán kiemelte: a haderőreform eredményeként a résztvevő katonák jelentős része tartalékos.
Vágólapra másolva!

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterén Hajmáskér térségében a látogatói napon tartott beszédében kiemelte, hogy az összhaderőnemi gyakorlat során bemutatják a magyar honvédség teljes képességspektrumát.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az Adaptive Hussars 2025 elnevezésű gyakorlat a magyar honvédség fejlődésének fontos állomása.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Adaptive Hussars 2025 hadgyakorlat kapcsán kiemelte, hogy a haderőreform eredményeként a résztvevő katonák jelentős része tartalékos (Fotó: Facebook, MH Kiss József 86. Helikopterdandár)

Szalay-Bobrovniczky: az Adaptive Hussars 2025 a magyar honvédség fejlődésének fontos állomása

A szeptember eleje óta zajló hadgyakorlat Hajmáskér térségében megrendezett állomásán szárazföldi és légi műveleteket szimuláltak. A felderítők drónokkal, valamint forgó- és merevszárnyas eszközökkel azonosították az ellenséges mozgásokat.

A gyakorlat NATO-keretek között történt (a magyarok mellett) horvát, olasz és török katonák részvételével, 

így több nemzet különböző fegyverzettípusai, kommunikációs módszerei, irányítási gyakorlata működhettek együtt. 

„A magyar emberek biztonságának garanciája mutatkozik meg az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat során, amely

 a rendszerváltás óta a legnagyobb szabású katonai gyakorlat”

– hangsúlyozta a miniszter.

Látványos képeken az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlat

Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat, AdaptiveHussars2025, országvédelmi gyakorlat, országvédelmigyakorlat, 2025.09.25.

A tárcavezető elmondta, hogy a jenlegihez hasonló összországvédelmi gyakorlat végrehajtása szokatlan még a NATO országokon belül is. A gyakorlat során nemcsak a fegyveres erők, hanem az önkormányzatok és a közigazgatás is szerepet vállal, „úgy téve, mintha hadiállapot lenne és ebben a helyzetben látja el feladatát.”

A védelmi miniszter felidézte: két éve Adaptive Hussars 2023 néven indult el a gyakorlat, ennek tanulságait felhasználva valósul meg az Adaptive Hussars 2025 a magyar honvédség fejlődésének fontos állomásaként. A védelmi gyakorlat során, „az országot ért feltételezett külső fegyveres támadásra válaszként komoly katonai erő mozdul meg a határon belül az országhatár védelmében.” 

Az összhaderőnemi gyakorlatban 22 ezer ember érintett, jelentős részük tartalékos. A tartalékosok létszáma az elmúlt 2-3 évben több mint 40 százalékkal bővült”

– számolt be a miniszter.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke pedig arról beszélt, hogy a hadgyakorlat során látottak csupán egy kis szeletét jelentik a honvédég képességeinek. 

Az volt a cél, hogy bemutassák, hogyan tud együttműködni a légierő, a szárazföldi, a logisztikai, valamint a műholdas képesség”

– mondta el a vezérezredes, aki szerint a gyakorlat során a katonák arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a honvédség egy olyan korszerűen felszerelt, kiképzett állománnyal rendelkező, hiteles haderő, amely erős tagja a NATO-nak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!