Így emlékeznek Charlie Kirkre Budapesten - megható fotók

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Bayer Zsolt csendes, méltóságteljes gyertyagyújtásra hívott minden jóérzésű embert csütörtökön este hat órára a budapesti Szabadság térre, az Egyesült Államok nagykövetsége elé. A publicista és közéleti szereplő Bayer Zsolt szerint eljött az idő, hogy a normális többség is felemelje a hangját, és „megmutassa, hogy a fehér életek is számítanak”.
Vágólapra másolva!

Egyre csak gyülekeznek az emberek a Szabadság téren, miután Bayer Zsolt publicista gyertyagyújtásos megemlékezést szervezett az amerikai nagykövetség épülete elé. A Magyar Nemzet helyszíni tudósítása szerint még Szabó Bálint is tiszteletét tette az eseményen, közismert trombitálásával próbálta felhívni magára a figyelmet. A tömeg este 6 órára már több száz fős volt, az emberek elkezdték elhelyezni a mécseseket. 

Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége
Bayer Zsolt, méltóságteljes gyertyagyújtás, Szabadság tér, Egyesült Államok nagykövetsége

Bayer Zsolt megköszönte az embereknek, hogy elmentek az eseményre, és sajnálatát fejezte ki, hogy egy ilyen szörnyű alkalom miatt találkoztak. Bayer Zsolt bemutatta a közönségnek Molnár Lászlót, a Szent István Intézet munkatársát, aki azt mondta: 

Charlie Kirk brutális kivégzése nem egyszerű amerikai ügy. Támadás a civilizációnk ellen, támadás a zsidó-keresztény kultúra ellen, támadás az életszentség ellen. Nem egyszerű amerikai ügy, hiszen az emberiség egyetemes értékét gyalázták meg. 

Majd úgy folytatta: „Nem egyszerű amerikai ügy, nem egy sima internetes adok-kapok, amit tiltással el lehet intézni. Nem egyszerű amerikai ügy, hiszen hazánkban is mély hullámokat generált.” – fogalmazott a Szent István Intézet munkatársa, majd hozzátette: „Én Újbudáról jövök. Onnan, ahol a Kétfarkú Kutya Párt képviselője örömét kifejezve, gúnyosan, gyalázkodva emlékezett meg a kegyetlen gyilkosságról. Egy özvegy, két árva kisgyermek, megtört szívű követők milliói, és kérdések sokasága maradt hátra. Eközben egy politikus gúnyt űzött a rettenetes gyilkosságból. Ez nem pusztán Charlie Kirk emlékének a meggyalázása. Provokatív akció ez mindannyiunk ellen, akik alapvető emberséget várunk el a közszereplőktől” – fogalmazott Molnár László. 

 

„Nem jó dolog, amikor valaki szeret vitatkozni és a vita helyett agyonlövik”

„Charlie Kirkről szerintem mindenki most hallott, de ezelőtt Magyarországon, mondjuk egy héttel ezelőttig nem nagyon tudták, hogy kicsoda. Én ismertem a munkásságát, követtem, Tiktokon, különböző közösségi platformokon néztem, ahogy beült egy székre, beült egy egyetemre, ahol azért elég erőteljesen zajlik az agymosás” – fogalmazott Apáti Bence, majd hozzátette: Magyarországon is láttunk hasonló agymosásra alkalmas műhelyeket.  

Ami eszembe jutott Charlie Kirkről, hogy nem jó dolog, amikor valaki szeret vitatkozni és a vita helyett agyonlövik. Inkább vitatkozni kéne egymással, beszélgetni. 

Csillogó szemei voltak, és a viták 98 százalékát megnyerte, mert egy borzasztó intelligens fiú volt, ezért inkább nem vitatkoztak vele, hanem agyonlőtték.

– fogalmazott Apáti Bence a megemlékezésen. 

Szerintem ma mindannyian Charlie Kirk-ök vagyunk

– mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője. Úgy folytatta: 

Charlie Kirk-öt azért gyilkolták meg bestiális, előre megfontolt módon, mert jobboldali volt. Mert konzervatív volt, mert patrióta volt, mert hitvalló keresztény volt, mert szuverenista volt.

Szánthó Miklós kijelentette: „Nem volt szélsőjobboldali, ahogy az első hírekben a magyarországi balliberális sajtó is sok cikkben jellemezte őt. Egy nagyon kulturált, normális vitakultúrát megtestesítő srác volt. Azzal vált híressé, mint véleményvezér, hogy sorozatot indított az egyetemeken, kiült egy székkel, meg egy asztallal, már évekkel ezelőtt így indult a dolog, és bármelyik egyetemista odamehetett, kérdezhetett, beszélhetett vele. Charlie Kirknek volt egy nagyon jó logikai készsége, érvelési készsége, egy okos srác volt, és rendesen, normálisan, békességben vitatkozott ezekkel az őt kérdező egyetemistákkal. 

Mindezek ellenére, hogy ő tényleg egy békés, normális srác volt, aki nem uszított, nem gyűlölködött, mégis megölték a politikai véleménye miatt. 

És nyilván ez nem egy semmiből jött dolog volt az USA-ban – mondta Szánthó Miklós. 

 

Nem akárki volt: ezért rázta meg az egész világot Charlie Kirk meggyilkolása

Bayer Zsolt a keresztény, jobboldali, konzervatív amerikai influenszer és aktivista Charlie Kirk politikai indíttatású meggyilkolása kapcsán szervezte a megemlékezést. Ahogyan fogalmazott: „Brutálisan meggyilkoltak egy konzervatív, keresztény családapát, pusztán a véleménye, politikai állásfoglalása miatt. A merénylet óta a halálán örömködnek lelketlen, aljas gazemberek. A normális többség pedig csöndben gyászol. A normális többség mindig csöndben gyászol”.

Bayer Zsolt: Mutassuk meg, hogy a normális emberek vannak többen, SEATTLE, WASHINGTON - SEPTEMBER 10: An attendee holds a U.S. flag and a candle during a candlelight vigil and prayer event for Turning Point USA Founder Charlie Kirk on September 10, 2025 in Seattle, Washington. Kirk was shot dead while speaking at Utah Valley University earlier in the day.   David Ryder/Getty Images/AFP (Photo by David Ryder / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
Bayer Zsolt: Mutassuk meg, hogy a normális emberek vannak többen
Arizonaiak gyászolják Charlie Kirköt  egy gyertyás virrasztáson a Desert Horizon Parkban, Scottsdale-ben
Fotó: DAVID RYDER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA

Az amerikai patrióta a konzervatív értékek terjesztésére, megismertetésére tette fel az életét.

Kirk Donald Trump egyik legközelebbi támogatója és bizalmasa volt.

Már a 2016-os kampányban segítette Trumpot, majd Donald Trump Jr. személyi asszisztenseként is dolgozott. Neve összeforrt a MAGA-mozgalommal („Make America Great Again”), amely Trump politikájának jelképe lett. 2020-ban könyvet írt The MAGA Doctrine címmel, és beszédet tartott a Konzervatív Politikai Akció Konferencián is, ahol kijelentette:

„A MAGA-doktrína az amerikai megújulás doktrínája. Amerika a világ történelmének legnagyobb országa.”

Charlie Kirk 1993. október 14-én született. Chicagoban nőtt fel. Evangélikus keresztény volt, akinek hite szorosan összefonódott politikai meggyőződésével. Már fiatal korában is vonzódott a politikához: középiskolásként önkéntesként dolgozott az illinoisi republikánus amerikai szenátusi kampányában.

18 évesen indította el a Turning Point USA-t, amellyel az volt a célja, hogy létrehozzon egy szervezetet a fiatal konzervatívok számára, amely a konzervatív politikát támogatja az iskolákban, főiskolákon és egyetemeken.

A Turning Point elindítása után Kirk sok szempontból a fiatal MAGA-mozgalom arca lett – olyan teret teremtett, amely ellensúlyozza a liberális politikát, amely nagyrészt uralja az ország egyetemeinek campusait. A Turning Point USA ma már több mint 800 egyetemi tagszervezettel és több millió online követővel működik.

„Charlie szó szerint meghalt azért, amiben hitt. Ez az elv alapozta meg ezt az országot. Az általa elindított mozgalom még csak most kezdődött”

Rengetegen gyászolják világszerte, a baloldal azonban most sem áll le

Számos részvétnyilvánító üzenet, írás, műsorok podcast-ban és televízión, megemlékezés látott napvilágot Charlie Kirk meggyilkolását követően, álljon itt egy megható jelenet. A Liberty University diákközössége összegyűlt, hogy imádkozzon Charlie Kirk családjáért és szeretteiért, kifejezve gyászukat és együttérzésüket:

@libertyuniversity

Our hearts are broken as our student body gathered to pray for Charlie Kirk’s family and loved ones 🙏

♬ original sound - Liberty University

Azonban Amerikában tömegek ünneplik Charlie Kirk meggyilkolását. Sajnos ez nem túlzás.

A közösségi médiában tömegesen jönnek szembe az olyan videók és posztok, amelyben liberális amerikaiak kifejezik örömüket, hogy egy ember meggyilkolt egy másikat.

Némelyek kacarásznak, nevetgélnek, örömködnek, mindent megtesznek, amit csak undorítónak lehet nevezni ilyenkor egy ember viselkedésében.

Ebben sajnos óriási szerepe van a baloldali-liberális megmondó embereknek és politikusoknak, elég csak Stephen King undorító hazugságát megemlíteni, de a politika sem megy messzire:

az Európai Parlament baloldali frakciói elutasították a Patrióták kezdeményezését, hogy egyperces néma csenddel adózzanak a meggyilkolt amerikai közéleti szereplő, Charlie Kirk emlékének.

Az viszont felemelő, hogy a lengyel parlament alsóháza a Szejm méltósággal megemlékezett a politikai gyilkosság áldozatára:

Nem kell messzire mennünk a politikai gyűlöletkeltésért

Ahogyan a világban a baloldal és a liberálisok nem tisztelik és gyűlöletet keltenek politikai ellenfeleik iránt,

Magyarországon sajnos úgyanúgy nyomon követhető ez az uszítás és gyűlöletkeltés.

Elég arra gondolnunk, mostanra már mindenki számára világos, hogy Magyar Péter rendkívül agresszív és veszélyes. A nőket lenézi, megalázza és tárgyként kezeli, saját támogatóit büdösnek nevezi, az idős emberekre nyugdíjaskommandóként hivatkozik, képviselőit agyhalottnak és Soros-ügynöknek titulálja, az újságírókat a Dunába lökné. Az elmúlt évben egyre súlyosabb esetek történtek, mostanra rendszeressé vált, hogy

Magyar Péter és testőrei kommunista időket idéző erőszakot vetnek be a számukra kellemetlen kérdéseket feltevő riporterek és újságírókkal szemben,

sőt már a velük egyet nem értő, kormánypárti szimpatizánsokkal szemben is.

Elég csak azt idéznünk, hogy Kötcsén már akasztással fenyegettek Magyar Péter szimpatizánsai. A jelenlegi megemlékezéshez kapcsolódóan azonban a legvisszataszítóbb, hogy

Márki-Zay Péter és a tiszás támogatói Lázár Jánosnak az Amerikában meggyilkolt konzervatív influenszer sorsát ígérték, illetve nyíltan akasztással fenyegették a politikai ellenfeleiket.

És akkor a pénzért, vagy meggyőződésből gyűlölködő vagy a véleményük miatt gyűlölettel szembesülő művészeket már csak soroljuk:

  • Majka koncertjén eljátszották a miniszterelnök fejbe lövését
  • Majka után Krúbi is Orbán Viktor meggyilkolásával hergelte e közönséget,
  • Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját deportálni akarta a baloldal, az igaz, hogy Gyurcsány „csak” földönfutóvá akarta tenni,
  • Muri Enikő énekesnőnek annyi volt a „bűne”, hogy közös fotót posztolt a miniszterelnökkel

és még sorolhatnánk tovább, ám álljanak inkább itt befejezésül Bayer Zsolt felhívása, amely a nemzeti, konzervatív oldal hozzáállását hivatott képviselni:

„Mutassuk meg, hogy a normális emberek vannak többen, itt az ideje megmutatni azt is, hogy a fehér életek is számítanak! Charlie Kirk és egy elállatiasodott fekete által meggyilkolt ukrán menekült lány miatt is.”

Bayer Zsolt így invitált a mai gyertyagyújtásra

A publicista egyúttal arra kért mindenkit, hogy csatlakozzon a mai gyertyagyújtáshoz:

„Ezért várok minden jóérzésű, normális embert egy csendes, méltóságteljes megemlékező gyertyagyújtásra és imádságra e hét 18-án, csütörtökön, este hat órakor a Szabadság térre, az Egyesült Államok nagykövetsége elé. Mutassuk meg, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni és nem feledjük a mieinket! Mindenki hozzon magával egy szál gyertyát! Gyertek, legyünk minél többen!”

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!