Akasztásról fantáziáló „szakértő” – ki is valójában Káncz Csaba, a baloldal álhírgyártója?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Álhírek, külföldi kapcsolatok és botrányos kijelentések. Káncz Csaba, a Privátbankár újságírója, Márki-Zay Péter korábbi embere körül ez található. Ő az baloldali álhírgyártó, aki rendszeresen támadja a kormányt, és akinek szavai nyomán gyakran a baloldali politikusok felépítik a narratíváikat.
Vágólapra másolva!

A Tűzfalcsoport arra hívja fel a figyelmet, hogy az álhírgyártóként elhíresült,  külföldi titkosszolgálati kapcsolatokkal is kapcsolatba hozható Káncz Csaba indította el a balliberális média világban azt a feltételezést, mintha a Szőlő utcai gyermekvédelmi intézet botrányával kapcsolatban lenne bármilyen politikusnak is érintettsége. 

Káncz Csaba életútja és megnyilvánulásai erősen megkérdőjelezik „szakértői” hitelességét.
Káncz Csaba kezdte el minden alap nélkül terjeszteni, hogy a Szőlő utcai ügy „a kormány legfelsőbb szintjéig érhet”. Fotó: YouTube

Káncz Csaba életútja és megnyilvánulásai erősen megkérdőjelezik „szakértői” hitelességét

A Tűzfalcsoport összefoglalója szerint a Szőlő utcai javítóintézet körül kirobbant botrány újabb fejezetet nyitott a baloldali álhírgyártásban. Néhány napja ugyanis Káncz Csaba kezdte el terjeszteni, hogy az ügy „a kormány legfelsőbb szintjéig érhet”, amire Kocsis Máté a Parlamentben úgy reagált:

Elárulok még valamit, amiről a későbbiekben még hallani fognak: ezt az állítást egy befolyásos és gazdag ellenzéki politikuscsalád biztatására tette meg az, aki megtette.”

A találgatások szerint az említett személy Káncz Csaba lehetett, akinek életútja és megnyilvánulásai erősen megkérdőjelezik „szakértői” hitelességét.

Akasztásról szóló posztok és provokációk

Káncz Csaba közösségi bejegyzései rendre erőszakos fantáziálásokról árulkodnak. Egyik posztjában egy csoportképről írta: 

Ha jól látom, az ott egy ügyesen kötött csomó OV nyakán.” 

Ez egyértelműen egy Orbán Viktor akasztására tett utalás volt.

Más írásaiban pedig arról értekezett, hogy a magyar kormány tagjait vagy jobboldali véleményformálókat „a háború után megkereshetik az ukrán keményvonalasok” - a sorok között olvasva világos, mire célzott.

De Káncz Csaba Pótápi Árpád János halála kapcsán is felháborító bejegyzést tett közzé: 

Potápi egy revansista Horthy-rajongó tálib volt, akit kitiltottak Ukrajnából.”

- írta a baloldali propagandista.

Kapcsolat Márki-Zayjal és Hadházyval

A baloldali „szakértőt” korábban Márki-Zay Péter indította az előválasztáson, majd a politikus bukása után Káncz Hadházy Ákos mellett tűnt fel tüntetéseken. A Mindenki Magyarországáért Mozgalom korábbi jelöltje ma a baloldali "független" nyilvánosság egyik harsány hangja, aki rendre a nyugati globalista propaganda szavait ismétli.

Álhírek gyártója - Magyar Péter is átvette

Az álhírgyártó szakember, Káncz  2025 májusában azt állította, hogy a kormány orosz segítséggel akár a választások elhalasztását is megpróbálhatta volna előidézni. Bár állítását semmilyen tény nem támasztotta alá, Magyar Péter később mégis átvette és terjesztette a minden valóság alapot nélkülöző feltételezést.

Külföldi titkosszolgálati szálak?

A Tűzfalcsoport írása szerint komoly kérdéseket vet fel az a tény, hogy Káncz Csaba több mint egy évtizeden át dolgozott a budapesti brit nagykövetségen gazdasági-politikai tanácsadóként. 1996 és 2008 között brit diplomatákat látott el háttérelemzésekkel Magyarországról, és a források szerint bizalmi emberként működött a követségen. Nem véletlen, hogy Tuzson Bence miniszter és több sajtóorgánum is felvetette, hogy a baloldali sajtó által megkreált Szőlő utcai botrány mögött külföldi titkosszolgálati szálak is meghúzódhatnak.

A Tűzfalcsoport szerint Káncz mostani tevékenységével kapcsolatban az a legfőbb kérdés, hogy a britek után most vajon milyen külföldi hatalomnak dolgozik az álhírgyártó szakértő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!