Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Szerdai ülésén 1,6 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány, ezzel átlagosan 51 155 forintot fognak kifizetni minden nyugdíjasnak még idén – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón. Gulyás Gergely emlékeztetett: a kiegészítő nyugdíjemelésről már korábban döntés született, a kormány most a pontos számról döntött.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül19 bejegyzés

A nyugdíjas-infláció mértéke 4,8 százalék, ezért 1,6 százalékos emelés jár visszamenőleg – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a novemberi nyugdíjjal átlagosan 47 200 forintot fizetnek ki a nyugdíjasoknak, a maradék összeg a decemberi nyugdíjjal érkezik.

A kormánynak meggyőződése, hogy a nyugdíjemelésnek vagy meg kell haladnia a nyugdíjas inflációt vagy legalább azzal megegyezőnek kell lennie”

 – hangsúlyozta. 

„Tavaly meg is haladta ezt, idei évben is megegyező lesz, 112 milliárd forintot fordít erre a kormány, ez az összeg a költségvetésben rendelkezésre áll” – tette hozzá Gulyás Gergely.

 

17:23
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

19. szankciós csomag és vétó

Folyamatosan próbálják győzködni a magyar kormányt minden csomagnál. Gulyás Gergely leszögezte:

A kabinet nem ért egyet a szankciós politikával, de ha egy intézkedés nem sérti közvetlenül a magyar érdekeket, nem akadályozzák az uniós döntést.

Ha viszont súlyos kárt okozna a gazdaságnak, a kormány nem tudná elfogadni.

17:21
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Közvéleménykutatási adatok

Gulyás Gergely a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban elmondta, eddig nem volt olyan pillanat az általa látott mérések alapján, hogy ne nyerték volna meg a választást.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy 2022-ben néhány nappal a választások előtt 13 százalékpontot tévedett az IDEA Intézet a Fidesz kárára.

 

17:13
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Vízummentesen utazhatunk az USA-ba

Az amerikai adminisztrációba visszatért a normalitás, semmi oka nem volt az Egyesült Államoknak, hogy ezt a kedvezményt Magyarországtól megvonja –közölte a miniszter arra a kérdésre válaszolva, hogy mi az oka annak, hogy megszűntették a vízumkényszert Magyarországgal szemben az USA.

Ellentétben a Biden kormányzattal, 

Donald Trump és a normális konzervatív adminisztráció, nem gondolja úgy, hogy Magyarországot büntetni kellene. 

 

17:09
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Ez a magyar-ukrán jószomszédi viszony alapja

Az ukrán miniszterelnök-helyettesnek is egyértelművé tettük azt, hogy mi az, amit Magyarország – egyébként a Velencei Bizottság döntése után, de amúgy is az emberi jogok egyetemességének jegyében – elvár Ukrajnától, az, hogy

a 2015 előtti egyéni és közösségi nemzetiségi jogokat az akkori szabályozásra megfelelően állítsuk helyre.

Ezt egyértelmű és világossá tettük, a jó szomszédi viszonynak a mi felfogásunk szerint ez mindig is megkerülhetetlen alapja volt. Reméljük, hogy meghallgatásra talál, amit kértünk – közölte Gulyás a helyzetről.

17:07
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Lángoló budapesti buszok és BKV

A fővárossal ugyan finanszírozási vitában áll a kormány, de azt jogszabály határozza meg, hogy az önkormányzat forrásait elsődlegesen a BKV működtetésére kell költeni.

Ha Budapest csődközeli helyzetben van, akkor a tömegközlekedésnek semmiképpen nem szabad ezt megszenvednie, ennek kell elsőséget kapnia minden mással szemben

– szögezte le a miniszter.

Örülhetünk, hogy a fővárosi buszkigyulladások nem jártak személyi sérüléssel – tette hozzá.

17:03
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Röszkei ostrom és migrációs kérdés

Jobban állunk az európai vitákban, mint 5-10 évvel ezelőtt, nem fenyeget az a veszély, hogy egyedül maradnánk ebben a kérdésben.

Hazánkban a nemzeti, polgári kormány a migrációt elutasítja, ebben egyszer sem lehet hibázni.

Ha olyan kormány lenne nálunk, amelyik elfogadja az uniós direktívákat, akkor emiatt az ide betelepülőket nem lehet már kitenni, ezért nem szabad hibázni a kérdésben

– hangsúlyozta.

17:00
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió egyre nagyobb veszélyben

Mario Draghi korábbi olasz kormányfő csatlakozott a Patrióták bizalmatlansági indítványához Ursula von der Leyennel szemben.

Draghi úgy fogalmazott, Európa egyre inkább elveszti a versenyképességét, és még hozzátette azt is, hogy mindenképpen változtatni kellene az Unióban a különböző programterveken, illetve hogyha nem teszik meg ezeket a megfelelő lépéseket, akkor az Európai Unió nem csak a versenyképességét, hanem a szuverenitását is elvesztheti.

Draghi helyzetelemzése pontos, de az általa megoldásként javasolt közös európai hitelfelvétel téves és veszélyes – fogalmazott a kormányszóvivő.

16:48
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Márki-Zay Péter friss tiszásként uszít

Magától értetődő dolgot nem kell magyarázni, tehát aki szerint ez nem uszítás, vagy nem mond igazat, vagy a magyar nyelvet nem ismeri.

Azt sokszor elmondtuk, hogy bár a Demokratikus Koalíciót sem menteném fel a felelősség alól, és méltánytalan lenne őket elhallgatni, mert korábban elsősorban őket jellemezte a gyűlöletkeltés, de a Tisza Párt mellbedobással legalábbis előzött – hívta fel a figyelmet Gulyás az uszítás, gyűlöletkeltés versenyre.

16:44
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

A migrációval egyszer sem lehet tévedni

Látjuk azoknál az országoknál, például Svédországban, ahol ezt a tévedést elkövették, hogy annak milyen következményei vannak a mindennapi életben.

A terrorcselekményektől, a bűncselekményeken át, a munkanélküliségtől, a kultúra elleni különböző támadásokig, a növekvő antiszemitizmusig, a homofóbiáig, tehát mindaz, amit úgy gondoljuk, hogy egy-egy társadalomban a kohéziót megszünteti a migrációnak egyenes következménye.

Az elmúlt 10 év ezt bebizonyította – hangsúlyozta a miniszter.

16:42
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Ruszin-Szendi Romulusz afrikai módszere

A hazai sajtó nagy várakozással tekint a mai Kormányinfó elé, ahol Gulyás Gergely várhatóan reflektálni fog a Tisza védelmi szakpolitikusának, Ruszin-Szendi Romulusznak a fegyverviselési botrányára is.

16:37
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Munkaalapú társadalom és adórendszer

Gulyás Gergely leszögezte: a közteherviselés kérdése mindenkinek fontos, 

a kormány egyik legnagyobb teljesítménye az, hogy több mint egymillióval többen dolgoznak és járulnak hozzá a közös terhek viseléséhez. 

Elfogadhatatlan az a vélemény, hogy választás után mindent lehet, Gyurcsányék annyival voltak ügyesebbek, hogy a választás után buktak le.

16:35
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Az Otthon Start nemzetgazdasági jelentősége

Jót tesz ez a nemzetgazdaságnak, mert idén 10-15 ezer lakás építése indulhat meg, ez

akár több 10 ezer álláshelyet teremt és a gazdasági növekedéshez is hozzájárul

– tette hozzá az eredmények ismertetéséhez Gulyás Gergely.

 

16:26
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Fejlesztés amatőr és versenysportolóknak

Szekszárdon bruttó 2,5 milliárd forintos összköltségből elkészült a Sipos Márton Sportuszoda. Az úszásoktatáshoz egy tanmedencét, míg az úszás és vízilabdaedzésekhez egy feszített víztükrű nagymedencét alakítottak ki a versenyek és sportrendezvények látogatásához egy 254 fő befogadására alkalmas lelátó is épült – jelentette be Vitályos Eszter kormányszóvivő.

 

16:21
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Az Otthon Start Program továbbra is hasít

Örömmel mondhatjuk, hogy a második héten is óriási volt az érdeklődés,

átlagosan több mint napi ezer ember volt, aki hiteligénylést nyújtott be.

Ez azt jelenti, hogy két hét után több mint 10 ezer hiteligénylés van a bankok előtt.

A számokból most is látni lehet, hogy az érdeklődés országos szintű, az egész országot mozgatja meg ez a program, és az egész országban jelent segítséget, nem csak nagyvárosokban, fővárosban, megyei jogú városokban, kisebb városokban is.

16:18
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

A Tisza elhallgattatná az embereket

Politikai alakulatoktól, pártoktól pedig, ha brüsszeli megrendelést akarnak teljesíteni, ez a vélemény elfogadhatatlan, hogy

most ne beszéljünk ezekről, a választás után pedig majd mindent lehet.

Ez ugyanolyan bebukás, mint ami Őszödön történt, csak azok annyival voltak ügyesebbek, Gyurcsány Ferencék annyival voltak ügyesebbek, hogy ők a választás után buktak le – hangzott el a minisztertől.

16:16
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Brüsszelnek nem tetszik az adórendszerünk

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Brüsszel hosszabb ideje minden Magyarországot érintő gazdaságpolitikáról szóló okiratában, véleményében, tanácsában, követelésében az jelenik meg, hogy Magyarország számolja fel ezt az adórendszert és ezzel szemben egy másfajta progresszív adórendszert vezessen be – hangsúlyozta Gulyás.

Azt is látjuk, hogy Brüsszelnek vannak Budapesten is követői, vannak Magyarországon is követői,

ezért úgy gondoljuk, hogy ez a közéleti vita kiemelt fontosságú, indokolt, és erre a nemzeti konzultáció lehetőséget fog adni tette hozzá.

16:12
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Konzultáció az adórendszerről

Nagyon fontos közéleti vita az, hogy milyen adórendszerünk van, milyen adórendszerünk legyen, így semmiféleképpen nem engedhető meg olyan álláspont, ami ezeket az álláspontokat el akarja titkolni, és azt hirdeti, hogy a választások után bármit meg lehet tenni.

Még olyat is, amiről nem beszéltek, vagy éppen az ellenkezőjét annak, amit a választások előtt mondtak. Ezért

fontos tisztázni azt, hogy a magyar választópolgárok támogatják-e továbbra is az alacsony, egykulcsos személyi jövedelemadót,

vagy egy többkulcsos adórendszerben gondolkodnak – közölte Gulyás Gergely.

16:10
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

A nyugdíjemelésről is született döntés

A Kormány a mai ülésén döntött a kiegészítő nyugdíjemelésről. Várható mértékben már korábban döntés született, de miután speciális szabályok vannak, nem az infláció, hanem a nyugdíjas infláció az, ami a kiegészítő nyugdíjemelésre irányadó.

A nyugdíjas infláció mértéke az 4,8%, ebből következik, hogy 1,6%-os emelés jár a nyugdíjasoknak visszamenőleg. Ez azt jelenti, hogy átlagosan a nyugdíjasok az idei évben 51 155 forintot kapnak.

15:49
2025. szeptember 17.
Vágólapra másolva!

Terítéken Ruszin-Szendi Romulusz fegyverviselési botránya

A hazai sajtó nagy várakozással tekint a mai Kormányinfó elé, ahol Gulyás Gergely várhatóan reflektálni fog a Tisza védelmi szakpolitikusának, Ruszin-Szendi Romulusznak a fegyverviselési botrányára is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!