Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint az Európai Parlament azzal, hogy fenntartja Salis mentelmi jogát, nem csupán mentegeti, hanem aktívan védi is a szélsőséges bűnözőt, pusztán azért, hogy támadhassa Magyarországot.

Kovács Zoltán: Brüsszel cinikus politikai játszmát folytat
Az államtitkár a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: a mai sajtótájékoztatója beismerő vallomás volt az olasz antifasiszta aktivista részéről.
Ez soha nem az emberi jogokról vagy a demokráciáról szólt, hanem arról, hogy Brüsszel cinikus politikai játszmát folytat”
– írta az államtitkár, hozzátéve, hogy szerinte a „brüsszeli elvtársak” kizárólag azért védik Salist, hogy támadhassák Magyarországot, még az sem számít, ha közben erőszakos szélsőségeseknek adnak védelmet.
Mint kifejtette:
Salis és antifasiszta társai előre megfontolt szándékkal jöttek Magyarországra, hogy politikai meggyőződésből az utcán embereket verjenek. Ez nem politika, hanem terrorizmus!”
Kovács Zoltán hangsúlyozta:
Azzal, hogy az Európai Parlament fenntartja Salis mentelmi jogát, nem egyszerűen egy bűnözőt menteget, hanem aktívan védelmez egy antifasiszta terroristát. Ezzel azt mutatják, hogy Magyarország elleni hatalmi játszmájukban még a terroristák védelme is megengedett eszköz a céljaik érdekében”
– írta az államtitkár, aki a bejegyzésében leszögezte azt is, hogy a brüsszeli vádaskodásokkal szemben a magyar igazságszolgáltatás független, az ügyészség vizsgálatait pedig az esetek 99 százalékában a bíróságok is helybenhagyják.
Nem szokott tévedni!”
– fogalmazott Kovács Zoltán, aki egyértelmű üzenetet küldött:
Visszautasítjuk Brüsszel rágalomhadjáratát. Ilaria Salis nem áldozat, hanem veszélyes bűnöző, akinek börtönben a helye!”