Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu„A közösségi identitás hagyományok nélkül nem tartható fenn” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a budapesti Brain Bar fesztiválon. A Dimitris Xygalatas antropológussal közösen tartott panelbeszélgetésen a miniszter hangsúlyozta: a nyugati világban az egyházak és a hadseregek támadás alatt állnak, ezért a közösségi összetartozás szempontjából minden magyar hagyomány és szimbólum felértékelődik.

Fotó: Fotó: Katona Tibor / MTI Fotószerkesztőség
Rítusok nélkül nincs közösség
Xygalatas kutatásai szerint a közös szertartások pszichológiai hatással is bírnak: csökkentik a szorongást, növelik a nagylelkűséget, és közelebb hozzák egymáshoz az embereket.
Rítusok nélkül egyetlen közösség sem maradhat fenn hosszú távon”
– fogalmazott az antropológus. Szalay-Bobrovniczky ehhez kapcsolódva hangsúlyozta: a katonai eskü vagy a zászlófelvonás nem puszta formaság, hanem olyan pillanat, amely erősíti a katonák identitását és összetartozását.
TikTok-trendek vs. öröklődő szokások
A digitális kor kihívásairól szólva a honvédelmi miniszter rámutatott: meg kell különböztetni a múló divatot a valódi hagyománytól.
A TikTok-trendek nem rituálék. A hagyományos rítusokat az különbözteti meg, hogy generációkon át fennmaradnak”
– mondta.
Xygalatas hozzátette: a vallásos szertartások visszaszorulásával párhuzamosan új, de gyakran átmeneti közösségi formák – fesztiválok, spirituális mozgalmak – jelentek meg.
A magyar identitás különlegessége
Szalay-Bobrovniczky hangsúlyozta:
magyarnak lenni különleges identitás, amelyet ezeréves múltunk és keleti eredetünk tartott fenn, és amelyet kötelességünk továbbadni.”
A magyar nemzeti karakter több rétegből épül fel, és éppen ez a sokszínűség biztosította a közösség fennmaradását a történelem viharaiban. Példaként a huszárhagyományok újjáélesztését említette, amelyet a lakosság is lelkesedéssel fogadott.
Hagyományok és közösségi kihívások
A miniszter kitért arra is, hogy a falusi közösségekben könnyebb a hagyományok őrzése, de a migráció és a különböző kulturális, vallási elemek keveredése komoly feszültségeket okozhat Európában. Xygalatas személyes történettel világította meg a hagyomány fontosságát: bár gyermekkorában családja nem állított karácsonyfát, fia születésekor kötelességének érezte, hogy átadja neki ezt a szokást.
Spirituálisan a jó oldalon
A honvédelmi miniszter szerint a családi, vallási és katonai hagyományok összehangolása kihívás, de nélkülözhetetlen.
Spirituálisan a jó oldalon állni nagyon fontos, mert a rossz szokások megtörhetők”
– fogalmazott.