Minden korábbinál nagyobb a létszámhiány a Tisza Pártnál: Magyar Péter ugyanis szinte már könyörög a képviselőjelöltekért. Mint a Magyar Nemzet felidézi: a Tisza-vezér közösségi oldalán (hol máshol?) jelentette be, hogy nyílt pályázatot hirdetnek az országgyűlési képviselőjelölti helyekre. A legutóbbi, júliusi közlése szerint a 106 egyéni jelöltet november végén jelentik be, egy többfordulós előválasztást követően.

Valójában azonban ez a folyamat jóval korábban megkezdődött: a Tisza Párt tavaly ősszel már meghirdetett egy „castingot” a képviselőjelölti helyekre,
a Magyar Péter által akkor bejelentett jelentkezési határidő november 20-án volt. Nem sokkal később, 2025 elején
Magyar már előrehozott választást követelt, nem későbbre, mint április második felére tette (volna) a választást, egyúttal bejelentette, hogy a pártja kampányüzemmódba kapcsolt.
Akkoriban azt állította: özönlenek hozzájuk a potenciális képviselőjelöltek, és akár egyetlen nap alatt képesek lennének mind a 106 egyéni körzetben jelöltet állítani. Ehhez képest másfél év alatt sem sikerült összeszednie egyéni jelöltjeit.
Nehezen jön össze Magyar Péternek
Magyar Péter most újabb toborzást hirdetett… Legújabban azt állítja, hogy szeptember 30-án jelentik be a saját körzetén kívül mind a 105 egyéni körzetben a jelölteket – 315-öt, mert minden körzetben, minden választókerületben három embert neveznek meg.
A Magyar Nemzet információi szerint azonban
Magyar Péter jelöltjeinek a sorsa már rég eldőlhetett,
vagyis akik mostanában jelentkeznek a felhívására, azok könnyen csalódhatnak. A lap a Budapest Info értesüléseit idézve azt írja: nem lesz mindenhol valódi belső előválasztás a Tisza Pártban, helyette irányított szavazás jön, vagy Magyar Péter egyszerűen bejelenti a leegyeztetett neveket.
Az információk arra utalnak, hogy Budapest 10-es országgyűlési választókörzetében Kulcsár Krisztián, a 9-esben, Csepelen és környékén Rost Andrea, a 4-esben Lukács Gábor lesz a Tisza jelöltje. Nagy Ervin dunaújvárosi pozíciója is biztos, ahogy Forsthoffer Ágnesé is, aki Veszprém vármegye 2-es körzetében lesz képviselőjelölt. A Budapest Info szerint mind a 106 jelöltet Magyar Péter hagyja jóvá. Ő maga pedig – amint azt már idén tavasszal kinyilvánította – a Budapest XII. kerületét magában foglaló körzetben fog elindulni a választáson. Ebben a körzetben tehát nem is várható tiszás előválasztás.