Óvodák, utak, vízvezetékek: Menczer Tamás nem kertelt, kimondta az igazságot

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Soha nem ígérgetek összevissza, de mindig tartom a szavam. Sok mindent elvégeztünk, de sok feladatunk van még – mondta videóüzenetében Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A képviselői körzetében elvégzett munkák között említette a pátyi autópálya-lehajtót, valamint a helytállást a 2022-es vízhiány idején.
Vágólapra másolva!

Nagyon büszke vagyok arra a munkára, amit közösen el tudtunk végezni, és nagyon hálás vagyok a segítségért és a támogatásért, mert sok esetben történelmi adósságokat dolgoztunk le, és olyan eredményeket tudtunk elérni, amelyekre nem is gondolt talán egyikünk sem – mondta videóüzenetében Menczer Tamás államtitkár, a Fidesz kommunikációs igazgatója. 

Menczer Tamás
Menczer Tamás nem ígérget, de sok a tennivaló még a választókerületében
Fotó: Facebook/Menczer Tamás

A választókerületében zajlott és zajló munkálatokat ismertetve felsorolta, 

  • Pátyon megépítették az autópálya-lehajtót, ráadásul pont a Covid alatt, a pandémia idején, a legnehezebb helyzetben. Ez egy hatmilliárd forintos beruházás volt, és sokak életét megkönnyíti. 
  • Építettek egy elkerülőt is, és megépül majd a Pátyot Telkivel összekötő út, illetőleg fel fogjuk újítani, tehát ott volt a körzet déli részén egy nagyon komoly infrastrukturális fejlesztés - sorolta az államtitkár.
    Emlékeztetett, 

Solymáron ’22 nyarán „iszonyatos vízhiány volt", „azt akkor megoldottuk, és építettünk egy vezetéket 800 millió forintért".

Ennek a vezetéknek például abban óriási szerepe volt és van abban, hogy 2022 óta Solymáron nem volt vízhiány és nem kellett az időseknek, fiataloknak, családosoknak víz nélkül lenniük napokig. Ezenfelül Solymáron, Szentivánon harminc éve rendezetlen kárpótlási ügyeket intéztünk el százmilliós és milliárdos nagyságrendben azoknak a családoknak, akik ebben érintettek. Óvodákat, illetőleg bölcsődéket építettünk itt Piliscsabán, Perbálon, Pátyon, Szentivánon, Zsámbékon óvodát, Jászfalun is, tehát óvodákat és bölcsődéket építettünk – sorolta Menczer Tamás.

Hozzátette, a 102-es út forgalmát enyhítették, azzal, hogy megnyitották a 103-as utat. Piliscsabán létrehozták a Klarissza Házat, ami szintén egy komoly munka volt. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne, és a szennyvízhálózat fejlesztéséhez szükséges első lépést is elvégeztük. Szóval sok nagyberuházást csináltunk. Persze messze nem vagyunk a célnál − zárta gondolatait.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!