Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Tisza Párt képtelen lesz 106 jelöltet kiállítani, mert senki nem akarja a nevét adni a párt botrányaihoz és a Tisza-adóhoz – vélekedett a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Menczer Tamás élesen bírálta a Tisza Pártot és annak vezetőjét a Patriótának adott interjúban. „Ki adná ehhez a nevét?” – tette fel a kérdést a politikus a képviselőjelöltek felállítására vonatkozóan. Szerinte vagy régi szocialistákat és DK-sokat fognak elővenni, „akik már ezerszer leszerepeltek”, vagy egyáltalán nem találnak senkit, ugyanis a korábbi lebukások miatt senki nem vállalja a kockázatot.

Jelöltek nélkül nincs képviselet
Menczer Tamás úgy látja, a jelöltállítás komoly kihívás elé állítja a pártot a következő választásokon, hiszen ez a minimumfeltétele annak, hogy a választópolgárokat képviseljék. Szerinte a Tisza Párt most ebben a helyzetben van.
Akinek nincs jelöltje, annak az ott élő emberek nem fontosak”
– húzta alá a politikus.