Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Orbán Viktor és Robert Fico vasárnap a magyar–szlovák határ ikonikus pontján, a Mária Valéria hídnál találkozik. A híd Esztergomot és Párkányt köti össze, és a túlélés, valamint az újjászületés szimbólumaként ismert. A találkozó része a háromnapos fesztiválnak, ahol a miniszterelnökök személyesen is részt vesznek, Orbán Viktor beszédét 12:15-től élőben közvetítjük.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül11 bejegyzés

A százharminc éves híd Esztergomot és Párkányt köti össze, és nem csupán fizikai kapcsolatot jelent két ország között, hanem a túlélés és az újjászületés szimbóluma is. Az építményt az elmúlt évtizedekben számos történelmi esemény érintette, és ma a két ország barátságának jelképe.

Orbán Viktor és Robert Fico a Mária Valéria hídon találkozik.

Fesztivál és ünneplés

A Mária Valéria hidat háromnapos fesztivállal ünneplik, amelynek keretében kulturális programok, koncertek és ünnepi események zajlanak. Orbán Viktor és Robert Fico tiszteletét teszi a rendezvényen, jelezve a két ország szoros kapcsolatát és együttműködését.

Élő közvetítés

A miniszterelnökök beszédét és a hivatalos eseményeket 12:15-től élőben közvetítjük olvasóinknak. Kövesse velünk a magyar–szlovák barátság ünnepét, és lássa első kézből a történelmi találkozót.

 

12:19
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

Robert Fico köszönti Orbán Viktort és az egybegyűlteket

Amikor először találkoztunk (Orbán Viktorral), mi elköteleztük magunkat amellett, hogy mindig a szlovák-magyar kapcsolatokért fogunk dolgozni, és azért, hogy ezek a kapcsolatok jók legyenek

– fogalmazott Fico.

 

12:26
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

Robert Fico kiállt a szuverenista politika mellett

Annak ellenére, hogy más politikai tábort képviselek, mint az Önök miniszterelnöke, nagyon jól tudom, hogy a fenyegetésekre az egyetlen jó válasz a szuverén nemzeti politika

– fogalmazott a szlovák miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy a szuverenitás nemcsak egy üres politikai kifejezés, hanem a nemzeti politika tengelye.

12:29
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

A házasság egy férfi és egy nő összeköttetése

Robert Fico hangsúlyozta, hatalmas eredményt jelent az új szlovák alkotmánymódosítás, amiben magyar példára lefektették, hogy csak két nem létezik, a nő és a férfi. A családvédelmi alkotmánymódosítás érinti a szlovák nemzeti oktatási programot is.

Mi nem akarjuk, hogy bolondok, vagy félbolondok mossák a gyermekeink agyát

– jelentette ki Fico.

Ami az etikai és erkölcsi kérdéseket illeti, az új szlovák alkotmány szerint mindezen módosítások elsőbbséget jelentenek azzal a szemlélettel szemben, amit Brüsszel diktálni akar.

12:35
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

Brüsszeli politikai ideológiai tervek vs. valóság

A politikai ideológiai terveket, hogy el kell vágnunk magunkat az orosz gáztól és olajtól, Fico szerint el kell vetnünk és a realitásokhoz kell ragaszkodnunk. A migrációs politika vonatkozásában Brüsszelnek meg kellene köszönnie Orbán Viktor fáradozásait Európáért.

Migránskvótákat akartak ránk erőszakolni, de ezeket a migránskvótákat mi Magyarországgal együtt elutasítottuk

– mondta a szlovák miniszterelnök.

Senki sem erőszakolhat rá ilyet az európaiakra.

Európában csak két miniszterelnök van, aki a békéről beszél, és ezek közül az egyik biztosan Orbán Viktor

– jelentette ki Robert Fico.

12:40
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

A V4-ek elnökségi tisztségét most Magyarország fogja betölteni

Orbán Viktor hangsúlyozta: számos alkalommal ünnepelhette már a híd létét miniszterelnöksége során, de még sosem volt lehetősége Robert Ficoval együtt állnia ott, pedig szlovák kollégája a leghosszabb időket betöltő szlovák miniszterelnök, aki elnyűhetetlen és elpusztíthatatlan.

A híd története azt tanítja nekünk, hogy ha a magyarok és a szlovákok összefognak, erősebbek, mint külön-külön

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a Mária Valéria híd megsemmisült az I. és a II. világháború alatt is, miközben sem a szlovákok, se a magyarok nem akarták egyik háborút sem.

A híd visszaépítésével a magyarok és a szlovákok is azt fejezték ki, hogy nem akarnak több hidakat romboló háborút.

12:50
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

Jó, ha az embernek normális szomszédja van

Orbán Viktor már színpadra is állt, és köszöntötte Robert Ficot, a jelenlévőket, a párkányi és az esztergomi polgármestert, a szlovákságot és a magyarságot.

Robert tud valamit, amit Európában csak ő tud egyedül: amikor Szlovákia valamilyen módon félrecsúszik, akkor visszatér és rendbeteszi a dolgokat

– mondta Orbán Viktor, és külön gratulált az alkotmánymódosításhoz is:

Jó, ha az embernek normális szomszédja van!

Orbán Viktor humorosan kijelentette: jó, hogy a szlovák alkotmánymódosításba azt is belevették, hogy a férfi és a nő egyenrangúak, hiszen Magyarországon a férfiak régóta küzdenek ezért.

12:53
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

Székesfehérvár, vagy Esztergom?

Azzal a mondattal tudok békét teremteni, hogy az biztos, hogy Esztergom volt Magyarország első városa

– mondta Orbán Viktor, hiszen régi kérdés, hogy melyik város volt Magyarország legfontosabb városa: Székesfehérvár, vagy Esztergom?

12:57
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

Robert Fico elnyűhetetlen és elpusztíthatatlan

Orbán Viktor hangsúlyozta: számos alkalommal ünnepelhette már a híd létét miniszterelnöksége során, de még sosem volt lehetősége Robert Ficoval együtt állnia ott, pedig szlovák kollégája a leghosszabb időket betöltő szlovák miniszterelnök, aki elnyűhetetlen és elpusztíthatatlan.

A híd története azt tanítja nekünk, hogy ha a magyarok és a szlovákok összefognak, erősebbek, mint külön-külön

– fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a Mária Valéria híd megsemmisült az I. és a II. világháború alatt is, miközben sem a szlovákok, se a magyarok nem akarták egyik háborút sem.

A híd visszaépítésével a magyarok és a szlovákok is azt fejezték ki, hogy nem akarnak több hidakat romboló háborút.

13:02
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

Most, amikor Brüsszel európai békéről beszél, az valójában háborút jelent

Akárcsak a régi, bennünket megnyomorítani akaró birodalmak, most az Európai Unió is háborús gépezetté változott

– mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy az Unió szerint jelenleg minden európai tagállamnak azt a célt kellene szolgálnia, hogy Oroszországot megroppantsa az európai közösség.

A magyarok és a szlovákok tudják, mit jelent a háború: a fiatalokat elviszik a frontra, a javainkat elveszik és háborús célra fordítják, miközben mind imádkozunk, nehogy elérjen minket a front, mert akkor

kő kövön nem marad!

– jelentette ki a miniszterelnök.

Akik a háborúban érdekeltek, azok felfordulást csinálnak Szerbiában, de Magyarországon is rendkívül aktívak. Fegyverrel járnak lakossági fórumra, álhíreket gyártanak és a céljük – brüsszeli ügynökökként – a destabilizáció.

13:05
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

Aki tanul a múltból, az megvédheti a jövőt

Mi magyarok azért dolgozunk, hogy ne kelljen ezt a hidat soha többé újjáépíteni

– mondta a magyar miniszterelnök, aki szerint Esztergom és Párkány közé építenünk kell egy másik hidat is.

A magyar jobboldal hisz a szeretet és az összefogás erejében, a Mária Valéria híd 130 éves fennállása alkalmából pedig hangsúlyozták, hogy a szükségesnek mutatkozó másik híd egy teherhíd lenne, aminek a tervei már az asztalon vannak.

13:07
2025. szeptember 28.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnökök beszédei véget értek

A kétszer lerombolt Mária Valéria híd eredeti megépülésének 130. évforduója alkalmából elmondott miniszterelnöki, ünnepi beszédek a szlovák-magyar barátság jegyében véget értek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!