Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Európa biztonsága közös felelősségünk!

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A Közép-európai Védelmi Együttműködés fórumot 2010-ben osztrák partnereikkel azért hozta létre Magyarország, hogy előmozdítsák a Nyugat-Balkán integrációját. Szalay-Bobrovniczky Kristóf Pozsonyban a fórumon hangsúlyozta: térségünk biztonsága egységes és oszthatatlan.
Vágólapra másolva!

A Közép-európai Védelmi Együttműködés nem pusztán védelempolitikai fórum, hanem olyan keret, amelyben a régió országai közösen keresnek válaszokat a biztonsági kihívásokra – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter, közösségi média bejegyzésben.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, CEDC, Pozsony
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Európa biztonsága közös felelősségünk!
Fotó: Kormány Gábor

A miniszter jelezte, a fórumot 2010-ben osztrák partnereikkel azért hozták létre, hogy előmozdítsák a Nyugat-Balkán integrációját. Azonban, ahogy fogalmazott:

„2015 óta az illegális migráció is központi kérdéssé vált. Ez a feladat ma, a migrációs válság tizedik évfordulóján különösen aktuális, miközben a déli mellett a keleti irányból jelentkező fenyegetések is újabb lépéseket követelnek.”

Szalay-Bobrovniczky: Térségünk biztonsága egységes és oszthatatlan

A jövőbeni tervekkel kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: kiemelt fontosságú, hogy az uniós SAFE program valódi lehetőséget kínáljon a közép-európai régió védelmi képességeinek megerősítésére.

Azt is hozzátette, ebbe a folyamatba a Nyugat-Balkán országait is be kell vonni.

„Térségünk biztonsága egységes és oszthatatlan”

– tette hozzá.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!